Interwiew with PAPP Angéla

„A kampány célja, hogy rászoruló nőknek egy táskába összecsomagolva alapvető női higiéniás és fehérnemű csomagot gyűjtünk, amit a kampány után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai Szociális Központjában a nehéz körülmények között levő nőknek adományoznánk. Hiszünk abban, hogy nem csupán a decemberi hónapban van szükség a segítségre. Nem csupán karácsonykor érdemes adományozni, a rászorulóknak egész évben szükségük van a társadalmi összefogásra.” – olvasható a hitvallás a #nemluxustáska kampány elindítóinak honlapján. Sok jó szándékú ember – főként nő – érezte megszólítva magát ebben a gyűjtésben. Papp Angéla azt is felvállalta, hogy gyűjtőpontot létesítsen a táskák számára. Összefogva a Görögtűz Szeretetszolgálattal: a szolgálat irodájában, Angéla fogorvosi rendelőjének öltözőjében, az autójának csomagtartójában – ahogyan ő fogalmazott – „a végén már mindenütt volt táska.”

Miért érezted fontosnak, hogy ilyen aktívan bekapcsolódj az akcióba? Adhattál volna egyszerűen te is egy táskát…

Huszka Ágnes és Cserta Alexandra, két budapesti hölgy egy Ausztráliában szerzett tapasztalat nyomán decemberben gondolt egy nagyot: elindítanak egy kampányt, hajléktalan és átmenetileg krízishelyzetben lévő nőkhöz, családokhoz higiénés termékeket juttatnak egy-egy táskába csomagolva, s ha 100-150 táskát összegyűjtenek, már megérte. De azt nem gondolták, hogy másfél, két nap alatt ilyen hatalmasra duzzad az adakozók száma. Megjelent a kezdeményezésükről egy újságcikk, amely robbantott karácsony előtt, ezért szükséges volt a budapestieken kívül vidéki gyűjtőpontokat is létrehozni. Bevontak egy szervezetet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, hogy a lebonyolításban, az eljuttatásban, a logisztikában profik segítsenek nekik. Összejött egy jó csapat. Én egykori gimnáziumi évfolyamtársnőm közösségi médiában közzétett posztjában láttam meg, hogy felajánlja: táskákat visz Budapestre. Ez keltette fel az érdeklődésemet. Karácsony környékén megnéztem a gyűjtőpontok listáját: Budapesten kívül csak a Dunántúlon, és Egerben voltak pontok, nálunk egy sem. Szabolcs megyéhez sokféle, főként negatív jelzőt kapcsolnak: sötét, elmaradott, mélyszegénység, de az nem lehet, hogy itt Nyíregyházán, egy 110 ezer fős megyei jogú városban nincs olyan ember, baráti társaság, aki ezt felvállalná. Ezért jelentkeztem a weboldalukon. Bár a határidőből picit kicsúsztam, elfogadták a jelentkezést.

Kik segítették a munkádat?

Van egy sportcsapatunk, tagjai velem tartottak. Egyikőjük az örökösföldi Görögtűz Szeretetszolgálatnál dolgozik, ezért adta magát, hogy az örökösföldi parókust, Szabó Tamás atyát is megkeressük: az ő jóváhagyásával lett a szeretetszolgálat az egyik gyűjtőpont. Alexandrával chateltem párszor, de telefonon is kaptam segítséget: a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól Kovács-Pálffy Anna, mint kontakt személy mindenben a rendelkezésemre állt. Érdekesség volt az akció során, hogy önszerveződő gyűjtőpontok alakultak. Egykori iskolám, a Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatónője, Huszárné Kádár Ibolya például kijelölt egy hetet és egy helyet az intézményben – az adakozó tanulóknak/családoknak is lehetőséget biztosítva, majd az iskolában összegyűjtött táskákat át is szállították hozzánk. Vidékről is érkeztek kisebb adagok egyben. Volt, aki egyszerre – másoktól is begyűjtve – 5-6 táskát adott le nálam. De az asszisztensnőm, sőt még a portások is segítették ezt a munkát: készségesen átvették a táskákat, amikor én nem voltam bent a munkahelyemen. Annak is örültem, ha valaki „csak” abban segített, hogy megosztotta posztomat (83 segítőkész megosztása volt).

Csatlakoztál-e korábban hasonló jótékonysági kezdeményezésekhez? Honnan volt tapasztalatod?

Soha nem vettem még részt ilyen jellegű kampányban. Nincs tapasztalatom, inkább bátor vagyok, mint tapasztalt. De ez egy kész kampány volt, több nem is kellett hozzá, mint egy fél szoba, egy öltöző. Jövőre – mert bizonyára lesz folytatása a kampánynak – az idei tapasztalatokat átgondolva szintén szeretnék bekapcsolódni.

Miért januárban és nem decemberben szervezted meg a nyíregyházi gyűjtést?

Január egy sajátos hónap anyagi, gazdasági szempontból egy család életében. Bizonyos januári juttatások megérkeznek december közepén: karácsony, szilveszter elviszi a pénzt, az új évben, a tél kellős közepén kifut a családi kassza. Én azon gondolkodom, hogy A vagy B terméket válasszam, egyet vagy kettőt, amikor kettő plusz egy akció van. Ám vannak olyan családok, ahol aközött kell döntenie egy édesanyának, hogy kenyeret vegyen a gyermeknek vagy egy terméket magának. A rezsi magas, a pénztárca üres. Nekem természetes, hogy a januári csekket, az ebédet kifizetem, és a drogériában is vásárolok, más élethelyzetben lévő nők azonban inkább nem költenek tusfürdőre vagy egyéb női higiénés termékre, hogy az előbbieket kifizessék. Ezért döntöttem úgy, hogy januárban szeretnék bekapcsolódni ebben a kampányba. A sok jótékonykodási lehetőség decemberben lezajlik, januárra mind kipukkan. A húsvéti jótékonykodás pedig még messze van.

Hová kerülnek a táskák? 

Már az indulásnál kérdés volt, hogy az összegyűjtött táskák Budapestre kerülnek-e. Jómagam is zúgolódtam: talán jobb lenne, ha a térségben osztanák szét őket. A két ötletgazda január elején úgy döntött, hogy a harminc táskát számláló gyűjtőpontokról nem szállítanak, hanem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a térségben lévő partnerintézményeinek osztja ki az adományt. Nálunk akkor már ötven táska volt, így tudtam, hogy helyben maradnak, már csak annak drukkoltam, hogy jöjjön össze száz. Az első sajtónyilvános kiosztásra február 10-én került sor Budapesten, melyet női nappal kötöttek össze: önkéntes kozmetikusokat, fodrászokat, mentálhigiénés szakembereket vártak a rendezvényre. Ez után minden olyan régióba is szeretnének eljutni az akció elindítói, ahol gyűjtőpont működött. A kiosztást május 31-én tervezik befejezni.

Mennyi táskát kaptatok és milyen tapasztalatokkal zártad ezt az időszakot?

A 18 vidéki ponton összesen 3000, ebből nálunk, a két nyíregyházi ponton: 286 táska gyűlt össze. A szeretetszolgálatnál: 117, a rendelőmben, csomagtartómban: 169. A végén már mindenütt volt táska. Itt, a két gyűjtőponton nem volt semmilyen incidens, emberi módon zajlott le az is, ahogyan a táskákat hozták. Türelmesen várakoztak, nyitották az ajtót két beteg között. Bizalmat kaptam ettől a 286 táskatulajdonostól, akiknek a 90%-át nem láttam még soha, s akik komolyan vették a feladatot: vadonatúj, kicsit hordott, divatos bőr, műbőr, nyári táska, hátizsák – mind minőségében megfelelő női kiegészítő volt. A barátaimmal megfogalmaztuk, hogy úgy rakjuk össze, mintha saját magunknak készítenénk. Ezt tapasztaltuk másoknál is. Korábban valaki így mondta: „a táska összeállítóinak a lelke van a táskában”.

A higiénés termékeken, női alsóneműn, kis édességen túl üzenetet is helyezhetett a táskába az, aki erre az adományozásra vállalkozott. Te mit írtál az új táskatulajdonosnak?

Három táskát készítettem, de valahogy az üzenetet kifelejtettem belőlük. Most pótolva ezt a hiányosságot azt üzenem a nőknek, akik ezeket kapják, hogy

használják egészséggel, merítsenek erőt belőle, előre nézzenek, higgyenek, bízzanak. Ha szükséges, merjenek kérni és merjék elfogadni a segítséget is mindenféle szégyenérzet nélkül, mert lehet, hogy bizonyos dolgokról nem ők tehetnek.

Reméljük, hogy mindegyik táska segít abban egy kicsit, hogy a krízisben lévő hölgyek a nőiességüket és női mivoltukat tudják továbbvinni, megtartani, akár külső jelekkel is erősíteni, mert lehet, hogy egy apró dolog előremozdítja, kimozdítja a mélypontról őket.

Mit üzen egy ilyen nem-luxus-táska azoknak, akik kézhez kapják, és mit a világnak?

Ez a kampány önmagán túlmutat; több ez, mint egy táska telepakolva hasznos holmikkal. Nekünk annyira természetesek a dolgok: amíg minden jól megy, nem gondolkodunk azon, hogy mi lenne, ha. Mi lenne, ha kicsúszna lábunk alól a talaj. Nagyon könnyű szakadékba zuhanni, egy pillanat műve. Mindig fel kell készülni rá. Itt nemcsak hajléktalanokról van szó, hanem átmenetileg krízishelyzetben lévő hölgyekről, családokról. Több generáció együttélése, több gyermek a családban, munkahely elvesztése, betegség: bármi hozhat a család életébe gazdaságilag kilátástalan változást. Ezáltal társadalmi problémákat is feszeget. Mindig fel kell készülni a legrosszabbra is.

Másrészt érzékenyítő és közösségformáló ereje is volt: barátnők összefogtak, családok beszéltek róla otthon, az egyik gyermekem például aktívan bekapcsolódott. Ha már beszéltek erről egy családban, munkahelyen, már elindult valami. Ahogy a Zrínyi igazgatónője mondta: a jó ügy mellé jó odaállni.

Szöveg: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Polyákné Tóth Nóra, Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye