Isten örök és teljes igazságot szolgáltat – A kommunizmus áldozatainak emléknapját ünnepelték

Máriapócson ünneplő sokaság gyűlt össze az ősszel állított Mindszenty-szobor körül. A Szeplőtelen Fogantatás-templom előtt a falu közössége koszorúzni készült. Az emlékezés koszorúját helyezte el Erdő Péter bíboros, prímás, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi és Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök, valamint a közélet számos képviselője. Számos helybeli között a megemlékezésen részt vettek a Szent II. János Pál idősotthon lakói, a bazilissza nővérek, a Dudás Miklós görögkatolikus iskola diákjai, valamint sok környékbeli településről érkezett vendég.

Az ünneplés Pócspetriben folytatódott. Megtelt a Szent Kereszt Felmagasztalása-templom. A főhajóban idős emberek ültek a padokban, az egyik oldalhajóban diákok. Tavaly volt hetven éve, hogy eldördült és emberéletet követelt az a lövés, ami az egész falu sorsát megpecsételte. 1948-ban iskolájukat védve, a demokráciát hirdető szavaknak hitelt adva vonultak a községháza elé a falu lakói, nyomatékot adva szándékuknak, hogy ragaszkodnak az egyházi iskolához. A padokban ülők akkoriban tízegynéhány évesek lehettek, ők azok, akikért egykor szüleik megtették ezt a lépést, a másik oldalon pedig azok foglalták el a padokat, akiknek megadatott, hogy szabadon élvezzék azt, amiért őseik egykor kiálltak.

A falu számára ünnep volt a főpapok látogatása. Ezt fejezte ki Holp György, aki a képviselőtestület nevében köszöntötte a megjelent vendégeket, Erdő Péter bíborost, prímást, Kocsis Fülöp érsek-metropolitát, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi, Szocska Ábel nyíregyházi püspököt, a közjogi méltóságokat, köztük Kásler Miklóst minisztert, a paptestvéreket és a hívek népes seregét.

„Úgy érezzük, hogy most, amikor Mindszenty József hercegprímás harmadik utódja megtisztel minket, eljött oda, ahol még sohasem járt prímás, ezzel elismerését fejezi ki mindazért az áldozatért, amit egykor a hitükért vállaltak.

Erdő Péter bíboros válaszul így fogalmazott: Emlékeznünk kell a sok szenvedésre, amire hitük kötelezte elődeinket. Fel kell tennünk a kérdést, miért vállalták mindezt, pontosabban kiért volt ez az egész. Jézus volt az, akiért évszázadokon át szenvedtünk, és ő az, aki ma is üzen nekünk. „Kérdezzük meg, ma mit kíván tőlünk, és legyünk hozzá olyan hűségesek, mint történelmünk nagyjai voltak!”

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

* * *

Krisztusban kedves Testvérek!

1. A most felolvasott evangéliumi szakasz Szent Márk elbeszélésében közvetlenül Krisztus színeváltozásának csodája után következik. Az imént hallott esemény is azt mutatja meg, hogy Jézus a Megváltó, ő az a szabadító, akit hittel kell fogadnunk.

Az ördögtől megszállott gyermek tüneteinek leírására ma sokan azt mondanák, hogy beteg lehetett, talán epilepsziás. Annyi bizonyos, hogy Jézus tanítványai nem tudták meggyógyítani. Jézus azonban itt is megmutatja, hogy belőle erő sugárzik. Ő nem egyszerűen emberi eszközökkel igyekszik segíteni. Így kiált fel: „Ó, te hitetlen nemzedék, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket?” (Mk 9,19). Ebben a felkiáltásban már ott rejlik a válasz a tanítványok szorongó kérdésére, hogy ők miért nem tudták a beteget meggyógyítani. Még a fiú apja is bizonytalanul, kishitűen fordul Jézushoz: „Ha tehetsz valamit, segíts rajtunk!” Jézus azonban megérzi ebben az emberben a hit csíráját. És valóban, az apa kérleli: „Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!” Tehát nem csupán emberi eszközökben bízik, hanem Isten segítségét kéri. Mikor pedig Jézus a beteget meggyógyítja, tanítványainak is elárulja, hogy itt isteni erő működik, hiszen a böjt és az imádság emberi eszközök arra, hogy Isten segítségét kérjük.

2. „Minden lehetséges annak, aki hisz” – mondja Jézus. Isten az, aki minden helyzetben képes az emberen segíteni. Azt azonban, hogy hogyan teljesíti be szabadító művét, mi emberek előre nem tudhatjuk. Tavaly volt 70 éve, hogy itt, Pócspetriben a hívők megdöbbenéssel és felháborodással értesültek arról, hogy államosítani akarják az egyházi iskolát. Asztalos János volt akkor a plébános. A hívek tiltakozó nagygyűlést tartottak. Lehet, hogy volt, aki úgy gondolta, majd ez a tiltakozás meghatja a budapesti kormányzatot, esetleg elállnak szándékuktól, vagy jobban figyelembe veszik az emberek kívánságát. Ha csak a hivatalos szólamokra figyeltek, gondolhatták is ezt, hiszen mindig a nép akaratáról, a nép hatalmáról, a dolgozók érdekéről szólt a propaganda. Azután persze eldördült egy lövés egy rendőr fegyveréből. Ezt követően a rendőr meghalt. Több se kellett a hatóságoknak, gyanúsított lett az egész falu. Márpedig az akkori törvénytelenségek légkörében rövid volt az út a gyanúsítás és az elítélés között. A szabályos bizonyítás és a törvényes védekezés nagyon sokszor lehetetlen volt. A koncepciós perekben előre fogalmazták meg, hogy kit miért és milyen súlyosan kell elítélni. Az emberekből pedig kínzással és fenyegetéssel csikarták ki a vallomásokat az előre elképzelt forgatókönyv szerint. 1948 végén már Mindszenty bíborost is letartóztatták. Ebben a légkörben született a halálos ítélet Királyfalvi Miklós ellen. Asztalos Jánost életfogytiglani börtönre ítélték, ahonnan 1956-ban szabadult. A sors tragikus fintora, hogy az egész eljárást személyesen Rajk László és Kádár János felügyelte. Nem sokkal később Rajk László maga is koncepciós per áldozata lett, de Kádár János is börtönbe került.

Az isteni szabadítás műve néha hosszútávon válik világossá. 1990-ig kellett várni, amíg a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a régi ítéletet. 1993-ban valamennyi érintett személyt rehabilitálták. Mindez pedig még csak az emberi igazságszolgáltatás. Királyfalvi Miklóst 2017-ben temették újra. Fokozatosan tudatosult a társadalomban a régi események hiteles, igaz története.

Mindezt azonban nem pusztán emberi szemmel nézzük. Isten ritkán avatkozik be feltűnő csodákkal a történelembe. De ellenállhatatlanul, szuverén úrként, valódi gazdaként teljesíti be művét az emberi cselekvések útján. Mert a történelem mindig két szálon fut: van az emberinek, profánnak látszó felszín, a mélyben pedig ott működik a mindent kormányzó isteni gondviselés. Talán ennek a gondviselésnek a különös üzenete, hogy innen, Pócspetriből a per utáni évtizedekben számos papi hivatás indult. Mintha a 70 évvel ezelőtti nemzedék szenvedései és kiállása a katolikus nevelésért titokzatos módon meghozta volna a maga gyümölcsét. Mindszenty bíboros úrról is sokáig és sok mindent híreszteltek. 44 évvel a halála után most kerülhetett sor arra, hogy a Szentatya megerősítse a határozatot hősies erényeinek elismeréséről. Mostantól kezdve tehát a tiszteletreméltó címmel illetjük őt, hűségét pedig példaképnek tekintjük. Bár az ő személye volt a legismertebb a hitükért szenvedést vállaló bátor magyar katolikusok közül, de tudjuk, hogy személye jelképpé is magasodott. Mindazoknak a szimbóluma ő, akik hitük, meggyőződésük, emberségük bátor vállalása miatt kínzást, börtönt, megaláztatást szenvedtek, sőt feláldozták az életüket is. Hosszú a sora azoknak a vértanúknak és hitvallóknak, akiket a XX. század tanúságtevői közül már a boldogok sorába iktattak itt, a Kárpát-medencében. Az ő szenvedésük ma is lelki segítség népeink számára.

3. Napjainkban is két szálon fut a történelem. A felszínen tisztességes, vagy akár téves, önhitt vagy rosszindulatú, nagylelkű vagy önző emberi törekvések működnek az események sodrában. A mélyben pedig halad előre egy isteni terv, amely nem zárja ki az emberi szenvedést és a tragédiákat, de örök és teljes igazságot szolgáltat. Mert az életünk túllép az időn és a téren, mert a földi élet megpróbáltatásai eltörpülnek az örök boldogság végső igazsága mellett.

Jézus tanítványai sem tudtak meggyógyítani minden betegséget. Ma sem tudjuk a világ minden baját orvosolni. De ha Krisztus követői vagyunk, akkor ne csupán a magunk erejében bízzunk, hanem fedezzük fel az imádságot és a böjtöt! Érezzük át, hogy szükségünk van Isten segítségére egyéni és közösségi életünkben.

Az ő áldását kérjük Pócspetri egész közösségére, hazánkra és az egész emberiségre. Ámen.

* * *

A szentmisét követően Szenes István plébános Asztalos János emléktáblája megkoszorúzására hívta az ünneplőket, majd a Királyfalvi Miklós Katolikus Általános Iskolában folytatódott a megemlékezés.

Uram, jó nekünk itt lenni, hőn szeretni Tégedet – fogadta az énekkar a vendégeket, megidézve ezzel az énekkel az 1948-as estét, ezt imádkozta ugyanis a községháza előtt összesereglett tömeg.

A tornateremben gyűltek össze az ünneplők. Tamás György polgármester felidézte a hetven évvel ezelőtti eseményeket. Hangsúlyozta, mennyit szenvedett a falu, hiszen mindenkinek volt hozzátartozója az áldozatok között, és a falusiak életére évtizedekre bélyeg került. „Elengedhetetlen, hogy emlékezzünk, hogy gyerekeink megőrizzék a történelmünket.”

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kifejezte, a kommunizmus és a bolsevisták az anyagi javak mellett a lelkünket, a hitünket, a kultúránkat, az egyházunkat akarták, azaz a lényegünket. Meg akartak fosztani attól, hogy mint isteni képmások Istenhez és emberhez méltó életet éljünk. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország Regnum Marianum, tudnunk kell, kik vagyunk, miért vagyunk, és merre törekszünk. Történelmünk nagyjai mellett egyszerű emberek százai és ezrei is vállalták, hogy nem csak hazájukért és családjukért, hanem a hitükért is odaadják életüket. „Nem lehet ugyanis azokat eltántorítani és eltávolítani, akik a szeretetben élnek, hisznek és remélnek. Mindent el lehet fojtani és hallgattatni, de ezek a gondolatok és érzések ott vannak, és az első adandó alkalommal felszínre kerülnek” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: Most, midőn emlékezünk, dolgunk, hogy elgondolkodjunk és okuljunk, hogy ne ismétlődhessék meg semmilyen formában, ami történt. Emeljük fel a lelkünket, és próbáljunk meg úgy élni, amiért megteremtettünk.”

Szöveg: Trauttwein Éva/Magyar Kurír, fotó: Móricz Csaba/FrissMédia

Nyíregyházi Egyházmegye