Irodalmi hangtér – Ratkó József: Szégyentelenül

Ratkó József: Szégyentelenül

Mert szólnom kell a fűről is,
a fémről és a kőről is,
a menekülő fényről is,
a férfiról, a nőről is,

és mindent el kell mondanom,
igazhoz igazítanom, –
hát ezért kell olyan nagyon
a szabadság, a nyugalom!

Mióta élek, dolgozom
Parasznyán, Pesten, Putnokon,
mindig a nehezét fogom,
még sincs egy rendes bútorom.

Kis gondjaim közt guggolok,
felmagasodni nem tudok.
Segítsetek, ne hagyjatok!
könyvet, kenyeret adjatok!

Semmiből se kell sok nekem.
Barátom, ha hiszed, ha nem:
egy harapásnyi kenyeren
éltem le fele életem.

De már kevés ez – nem elég
huszonhét havi maradék.
Éléskamrám az üres ég –
csillaga morzsányi ebéd.

S míg ezt a verset hadarom,
tucatnyi édes haverom
él ilyen egérke–bajon
gondjai közt hallgatagon.

Én szólok – fakír nem vagyok,
aki bár lelkéig vacog,
mégis forró verset dadog,
hogy gőzölögnek a sorok!

Költő vagyok – hát tudom én,
hogy hivatásom a remény,
és tudok hinni is – kemény
gyémánt-jövőnkben bízom én.

De ugrik, illan a hitem,
naponta meg kell védenem,
mert ez a kétéltű jelen
hol ellenem van, hol velem.

Pedighát apám veszélyt
nem nagypofájú hősökért
vállalta, izgatott, beszélt
értem, értük, mindenkiért!

S ha én szólok – sem magamért,
kollektív bánatért, bajért,
rontott hitű parasztokért,
kemény, egyforma életért.

S mert szólnom kell a fűről is,
a fémről és a kőről is,
a menekülő fényről is,
a férfiról, a nőről is,

és mindenről el kell mondanom,
igazhoz igazítanom –
hát ezért kell olyan nagyon
a szabadság, a nyugalom!

Mint aki pénzért hegedül,
s száján lágy, kérő mosoly ül,
sürög a vendégek körül
szótlanul, szégyentelenül,

úgy kérem én is a kegyet:
adjatok könyvet, kenyeret,
szorítsatok egy kis helyet
végre nekem is köztetek!

Előadja: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye