AKINEK meg kell halnia – passiójátékkal készülnek a húsvétra Máriapócson

Milyen lehet minden héten keresztre feszíttetni? Vagy – hívőként – skandálni a Jézus szerepét játszó embertársunkra az ítéletet: feszítsék meg? Milyen lehet Júdásként eljátszani az árulót? Vagy – még ha csak kíméletesen is – kötéllel odacsapni a „bűnös” hátára? A karakterek ismerősek: az Evangélium legdrámaibb eseményeiben szerepelnek; többek között Pilátus, a katonák, a farizeusok, Júdás, Péter, János, Cirenei Simon, Mária, Veronika, a két lator és Jézus.

Máriapócson a karaktereket hús-vér emberek jelenítik meg hétről hétre, gyakorolva a színészi munkát, hogy egy hónap múlva, nagypénteken közönség előtt tegyék élővé a bibliai történéseket. S bár nem forr rájuk a szerep, az élethű megjelenítést a lehető leghatásosabban valósítják meg: az alkalmi színészekből álló negyvenhárom fős társulat Jézusa élő szamáron vonul be Máriapócs-Jeruzsálembe, kötéllel vezetik Pilátus és Kajafás elé, keresztjét cipeli a kegytemplom előtti téren, a pócsi liget Gecsemáné-kertjében imádkozik, arcán vérfolyások jelennek meg a töviskorona felhelyezése után, s azokat Veronika kendőjével törli le, majd a két latorral együtt háromméteres keresztre függesztik testét. Mindezt természetesen a látvány kedvéért és a szereplőkre nézve teljesen biztonságosan. Nem fáj – legalább is fizikailag, sokkal inkább lelkileg, mert itt a krisztusi áldozat bemutatása a feladat. A fájdalomról kérdezve ezt válaszolta a főszereplő, Várnagy Roland:

„Minden pillanatát élvezem. Nagyon nehezen szokták meg a katonák, hogy üssenek. Minden kínzóeszközt úgy készítettünk el, hogy ne fájjon annak, aki ellen használják (pl. korbács). De először féltek rámütni, mert azt hitték, hogy fáj, ezért mindig bátorítom őket: üssetek, mert nem érzem, s akkor nem tudok játszani. S ha kicsit is fájna, az boldogság volna számomra, mert átérezhetném Jézus fájdalmát. Én nem tudnám elviselni, amit Jézus értünk szenvedett. Belehaltam volna már az elején” – vallja Roland, igazolva, hogy a szereppel való azonosulása több, mint a színész átélése.

A szerepen túltekintenek az azokat eljátszó hívő emberek. Felismerik benne az emberi gyarlóságot, a saját vétkeiket, és Jézus értünk vállalt áldozatát. A passiójáték egy ökumenikus összefogás: a főszereplő református, legtöbben görögkatolikusok, és vannak római katolikusok is. Az előadók többször is találkoznak egy-egy vacsora, közös társalgás vagy játék erejéig, Jézusról, a passió jelentőségéről, és önmagukról beszélgetnek. Az előadás előtt két héttel egy éjszakai zarándoklat keretében fogják végigjárni a boldogságok útját: 12 kilométert Máriapócs körül; templomtól templomig. A stábban szereplő 43 ember, akik időközben barátok is lettek, az előadás vállalása által tudatosabban készülnek a húsvétra is. Ez lesz az ő tanúságtételük.

„Amikor felkértek Jézus szerepére, kiment a lábamból az erő. Akkor épp kétkedő korszakomat éltem, de a megszólításban Isten hívását is éreztem, ezért elhatároztam, hogy lelkileg beleadok mindent, s mindent ennek rendelek alá. Ez esélyt ad számomra, hogy Istennel még közelebbi kapcsolatba kerüljek. Hitem szerint a hívő embert keresi az Isten, napról napra megszólít minket, s ha ezt a megszólítást felismerjük, könnyebben át tudunk jutni a nehéz helyzeteken. Így erősített meg ez a felkérés abban, hogy Isten jelen van az életemben. Hálás vagyok Istennek, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget. A felkészülés során pedig nem tapasztaltam mélypontot, terhet, fájdalmat: minden percét élvezem, s úgy gondolom, hogy semmi sem nehéz, ha Istenért tesszük” – tett hitet a kislétai Várnagy Roland.

A két órás előadás igazodik a templomi liturgikus rendhez: három órától öt óráig fog tartani a szenvedéstörténet, s a kereszthalál és a test levétele után, öt órától a kegytemplomban a sírbatételi vecsernye kezdődik majd, melynek első mozzanata, hogy a pap – hátán hordozva a Krisztus testét ábrázoló síri leplet, a plastyenyicát – a hívekkel körmenetre indul a templom körül.

A 15-16. században elterjedt látványos tömegdráma, a passiójáték, a középkori misztériumjáték egyik fajtája nem hagyományok nélküli az országban. A legelsőt 1922-ben, Mikófalván adták elő, Csíksomlyón pedig több mint negyven magyar nyelvű passiójáték maradt fenn. A templom terén kívül és a liturgikus környezetből kiszorult jelenetsor evangéliumi alapú. A szövegkönyvről és a kezdeti lépésekről Grunda Dávid máriapócsi káplánnal beszélgettünk.

„Már az előző parókus, Kapin István és Mosolygó Tibor atyák is szerettek volna hasonló előadást, de csak most került megvalósításra első ízben. Tamás László egyháztanácstag és önkormányzati képviselővel ketten kezdtük az ötletelést tavaly márciusban. Mi egy máriabesnyői passiójátékot vettünk át, amelynek szövege az Evangéliumra épít.”

Dávid atya a rendezőtársával intuitív és autodidakta módon dolgozik, s legjobb ötleteik hajnalban érkeznek – árult el néhány kulisszatitkot.

„A folyamat közben alakul ki, hogyan is kellene csinálnunk. Az olvasópróbák után rájöttünk, hogy szét kell bontani három egységre az egészet, havi felbontásban gyakoroltuk a három felvonást, így mindenkivel volt idő külön-külön foglalkozni. Aztán egyben láttam a teljes darabot november elején – már akkor kereszttel próbáltunk: az volt a felkészülés döntő pillanata.”

„Ne csak felolvasott szavak hangozzanak el nagypénteken, hanem konkrétan történjenek meg az Evangélium szavai, keltsenek érzéseket a nézőkben”

– Grunda Dávid atya a Pápai Görög Kollégiumban szerzett emlékeit elevenítette fel:

„Padre Giovanni nagypénteken a keresztről levette a korpuszt, s egy lepelben vitte magával a körmenetre”.

A passiójáték által Dávid atya szerint közvetlen közelről láthatjuk, mit tett értünk Krisztus a kereszten.

A kisebb megszakításokkal épp egy éve tartó próbákon egyre komolyabban veszik a feladatot a zömében helyi lakosokból választott szereplők. Roland akkurátusan megtölti piros folyadékkal a töviskoronába fűzött csövecskét, melyből a megfelelő időben csorog arcára a „vér”. A próbán kiderül, hogy az egyik jelenettel túl sok idő menne el, így azt ki kell húzni. „Na ezért kell próbálni” – igazolja mindenki számára Tamás László a kitartó munka fontosságát. Újrajátsszák a fülvágás jelenetét, s annyiszor történik meg az árulás, míg hihetővé nem válik. Ám ha jobban belegondolunk, az árulás – főként pénzért – a mai társadalomban nem oly ritka, hogy ne ismernénk fel. De Jézust elárulni, még ha szerepben kell is, talán a legnehezebb. A helyi iskola egyik tanárát, Hajas Pált kérték fel Júdás szerepére, amely már most sok mindenre megtanította őt:

„Negatív szerep a Júdásé, nehéz megformálni, nem is a szöveget, sokkal inkább a testbeszédet. Kezdetben nem éreztem annak a súlyát, hogy Júdásként valakit, akit szeretek pénzért elárulom, csalódást okozok neki, megbánom és felakasztom magam. A mindennapjainkra is ki lehet ezt vetíteni, s nagyon oda kell figyelni, mit teszünk.”

A felnőttek által bemutatott misztériumjáték nem előzmények nélküli Máriapócson. Tavaly épp a betlehemes játék miatt szüneteltek a passiójáték próbái. Ez már a huszadik előadás volt a kegytemplom előtt, s a feladatot, hogy megrendezzék a születés misztériumát, a mindenkori káplán kapja évről évre. S talán mindkét alkalmi társulatra érthetőek a Dávid atya szavai:

„A szereplők sokat fejlődnek, odateszik magukat.  Megbíznak egymásban: támogató közegben vannak, ahol mindinkább kibontakozhatnak.”

A színdarab során a szereplők a helyszínek váltogatásával betöltik az egész Kossuth teret, a közönség közé belépve az előadás még inkább eléri a kitűzött célját: közel hozni, emberközelivé, szinte megfoghatóvá tenni a szenvedéstörténetet.

„Isten sokféle formában megszólít bennünket – a darabnak is ez a legfontosabb mondanivalója: Isten szava hozzánk” – mondta Várnagy Roland.

A passiójáték április 19-én, nagypénteken délután 15.00 órától kezdődik a máriapócsi kegytemplom előtti téren. Az előadás nyitott, mindenkit várnak szeretettel.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye