December 9-én, Szent Anna csodálatos foganásának emléknapján tartottuk kegyhelyünkön egyik igen „fiatal” zarándoklatunkat, a gyermekáldásra várók búcsúját. Demkó István rudabányácskai parókus mondta a szentbeszédet. Mint ötgyermekes édesapa, aki megtapasztalta, milyen sokáig kell várni és hinni az eljövendő gyermekáldásban, megragadó tanúságtételt osztott meg velünk: hogyan fordult a nehéz várakozás családi boldogságba. Demkó atya szavaival élve: a gyermek maga a megvalósult ima. A várakozás és vágyakozás hosszú napjaiban az ember sokféle állapotot él meg: bizakodik, türelemre inti magát, kétségbe esik. De ha kétségei közt rádöbben, hogy mindig van azután, ha valóban lehetségesnek tartja a boldogság elérését, akkor el is érheti azt.
Ez az ünnep a jelen és az eljövendő érzékelhető összekapcsolódása. Ismét az atya gondolatait idézve: a Biblia sehol sem ír arról, hogy az anyáknak szeretniük kell a gyermekeiket. Mert ez olyan természetes, mint az hogy süt a Nap. A gyermek még meg sem született, az édesanyja magától értetődően máris szereti. Csak tervezi a jövőt, de a gyermeke iránti szeretete már most jelen van.
Hányszor és hányszor gondoljuk: legyen már végre holnap. Vagy: az az idő sosem fog eljönni. (elég a decemberben leggyakrabban elhangzó gyermeki kérdésre gondolni: mikor lesz már karácsony?) Azután egyszer csak a jövőben találjuk magunkat, és aminek eljöttét remélni sem mertük, már az emlékeink közé tartozik. Az út, amely ezt a két partot leggyorsabban összeköti maga a - jövendőbe és Istenbe vetett - hit. A hit és szeretet fonalai vezetik a pócsi kegytemplomba a gyermekáldásért imádkozó családokat. És itt, ezen az ünnepen kezdődhet az azután.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum