Két televíziós és rádiós szakember volt a vendége a teaesték sorozat második alkalmának Máriapócson március 19-én.
A szervező Nagyné Béres Andrea, a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője már második alkalommal hívott beszélgetőtársakat egy közös együttgondolkodásra és egy teára a máriapócsi Családvárba.
A házigazda Bukovinszky Zsoltot, az Ózdi Városi Televízió ügyvezető-főszerkesztőjét és Erdei-Nagy Ibolyát a Bátor Televízió szerkesztő-riporterét faggatta – akik, a megszokottól eltérően most a „mikrofon és a kamera másik oldalán ültek” – saját tapasztalataikról: gyermekeikkel való kapcsolatukról, azokról a módszerekről, ahogyan ők nevelik a gyermekeiket. Hallgatva őszinte szavaikat, két különféle családmodell bontakozott ki, melyekben azonban központi szerepet tölt be a gyermek. A személyes élmények mellett felvetődtek elvi kérdések és problémák, többek közt: hogyan és mennyire kell menedzselni egy tehetséges gyermeket, mennyire kell és lehet befolyásolni a gyermekek pályaválasztását. A másfél órás teaest végére a nézőkkel közös társalgás alakult ki.
Az est a két médiaszakértő életében azon ritka alkalmak egyike volt, amikor nem ők voltak a riporterek, hanem nekik kellett megválaszolni a kérdéseket, s mindketten pozitív hozadékának tartották, hogy most szavakba foglalhatták a szülőként való munkálkodás, az anyaság és az apaság általuk megélt pillanatait.
Erre nem sokszor adódik alkalom. „Nem hiszem, hogy van annál fontosabb dolog, hogy valaki szülő” – kezdte a bemutatkozását Erdei-Nagy Ibolya. Bukovinszky Zsolt az beszélgetés értékelésekor pedig így fogalmazott: „Arra döbbentem rá újra, hogy édesapának lenni jó”.
„Máriapócs annak ellenére, hogy itt az év 52 hétvégéjén több tízezer ember fordul meg, csendes kisváros. A teaházi esték sorozat a hétköznapok estéibe kíván színt vinni, amikor kötetlenül beszélgethetnek az emberek a gyermekeket segítő szülői munkáról, a tehetséges gyermekekkel való bánásmódról, a szülők gyermekeik boldogságához való hozzájárulásáról” – nyilatkozta Nagyné Béres Andrea. A teaházi sorozat következő részeinek így mindig ez marad a központi témája, jóllehet a vendégek az élet minden területéről érkeznek majd: többek közt lesznek még egyházi meghívottak, élsportolók és egy repülőtér vezetője – árulta el honlapunknak a szervező.
A teaházi hangulatot élőzenei aláfestéssel teremtette meg a zongorán játszó Varga Krisztián, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója.
Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |