NEWS ARCHIVE

Rászorulók ismerhetik meg Rómeót és Júliát

Rászorulók ismerhetik meg Rómeót és Júliát
2014. február 19. 11:25

Négyszáz hátrányos helyzetű gyerek és háromszáz felnőtt nézheti meg a Rómeó és Júlia musicalt, amellyel február 22–én lép fel a debreceni Főnix Csarnokban a Budapesti Operettszínház társulata.

A kultúrális élményt összesen tizenegy vállalat, szervezet és magánszemély, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajándékozta olyan rászorulóknak, akik egyébként nem juthatnának el hasonló eseményre – mondta kedden sajtótájékoztatón dr. Kovács Zoltán, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár.

A hátrányos helyzetűekkel foglalkozó főként megyei, illetve kelet-magyarországi intézmények képviselőinek ezen az eseményen adták át a jegyeket. A 10 évfordulóját ünneplő produkciót kétszer adják elő szombaton, és az eddig elkelt belépők alapján szinte garantált a telt ház – mondta Szentpéteri András. A „zenés nemzeti népszínház” marketing menedzsere elárulta: a debreceni színpad nagyobb a fővárositól, így több táncos lesz a pódiumon, mint a darab otthonában. (szöveg és kép: www.haon.hu)

A támogatásnak köszönhetően több görögkatolikus intézményünk tanulója vehet részt az előadáson:

Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola
Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola
Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ
Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ
Magvető Görögkatolikus Tanoda
Álmosd, Bedő, Pocsaj tanulói parókusuk ajánlásával

Isten áldása legyen támogatóinkon!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert