Önkéntesek Kislétán

Május 1-jén egyik fiammal, Bélával egy önkéntes akcióba, a 72 óra kompromisszum nélkül rendezvény folytatásába kapcsolódtunk be, melynek során az otthon kerítését festettük le, majd a munka után szalonnát sütöttünk, palacsintapartit tartottunk, végezetül együtt énekeltünk az intézmény felnőtteivel.

A 200 intézményben élő ellátott élete nagy részét bent tölti, ahol szeretteik nélkül élnek; közülük sokan nehezen beszélnek vagy fejezik ki magukat. Ottjártunkkor azon töprengtem, hogy vajon boldogtalanok-e. A velük való egész napos együttlét alatt kiderült számomra, hogy épp ellenkezőleg: tele voltak élettel, örültek annak, hogy mi ott vagyunk, örültek annak, hogy pacsizunk velük, a palacsintának, annak, hogy festhetnek velünk. Sőt. Megerősített jelenlétük minket abban, hogy a mindennapokban jobban mutassuk ki érzéseinket szeretteink felé, mindegy milyenek a külső viszonyok. Megtanítottak kicsit, hogy énekkel, örömmel, vidámsággal az élet értékesebb és szebb.

A jelenlévő önkéntesek – többek közt a gyermekek is – szabadnapjukat áldozták fel, hogy idegen embereknek segítsenek. Olyanoknak, mint az a fiú, aki nem szavakkal kommunikált velem, s akit mégis megértettem: gesztusaiból, mosolyából és felém áradó szeretetéből.

 „A fogyatékosság olyan teher, amelyet a közös menetelés során az erősebbnek kell hordoznia, hogy a gyengébbnek is az övéhez hasonló esélyei legyenek.”

 Szent II. János Pál pápa

Forrás: Roma Ádám, fotó: Roma Ádám, Pásztor Gergely

Nyíregyházi Egyházmegye