HETI GONDOLATOK
Diófák
Idős néni áll a tavaszi, de még hűvös időben az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák, szelíden integet. Megállok, felveszem az autóba a nénit, és társalogni kezdünk. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül kezd mesélni:
- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
Teltek az évek, nyugdíjas lettem. Egyedül maradtam, és hazaköltöztem a szülőfalumba. Nyugdíjam oly kevéske, hát ősszel összeszedem a diót, télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem, ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nem csak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most, ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja, van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat, és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos el fog mondani érettem egy-egy imádságot...
Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgat, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál megállok, és utasom a reszkető kezével fél kiló dióbelet csúsztat az ülésre. Tiltakozom, de ő szelíd mosollyal csak annyit mond: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, ki a diófákat ültette...
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe veszem a szépen bekötött kis csomagot, kibontom és kezdem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!
Böjte Csaba
