Kedves …!

Sajnos ezúttal (is) ismét hiába hívtalak a „tavaszi” KEFIT-re, ezért megpróbálom leírni neked néhány sorban, miről is maradtál le. Remélem, hogy egyúttal sikerül jobban felkeltenem a kíváncsiságodat.

Péntek délután gyűltünk össze Máriapócson. Az érkezés és étkezés után Tóth Misi atya – aki a Felvidékről, pontosabban Bodrogszerdahelyről érkezett; az ő szavait idézve a frontvonalról –, rögtön „kezelésbe” vett minket. Az első mondatai után éreztem, hogy ez a hétvége nem egy lesz a sok közül. Bár az eddigi KEFIT-es hétvégék is mind-mind egyediek voltak. Ehhez hozzá kell tennem azt is, hogy az atyával már a zarándokház előtti téren „összefutottunk”, ahol már szerintem elkezdte felmérni, milyen csapatba, helyzetbe is csöppent bele... Remélem, csupa jó benyomást szerzett!

Már a péntek esti elmélkedésen/előadáson is rengeteg dolgot érintett, és elgondolkodtató „házi feladatot” adott nekünk hozzá. Misi atya szavai után az estét közös imával zártuk le. Pontosabban szólva az este „hivatalos” része zárult le, mert ez után még jó sokáig beszélgettünk együtt.

A szombati nap Szent Liturgiával kezdődött, majd utána – mivel közben létszámilag kinőttük a kis ebédlőt –, a hittan teremben folytatódott. A világ teremtése volt az egyik kiinduló pont, miközben sok-sok témát érintettünk. Ezekből mindenki kedvére válogathatott, keresgélhetett és azt hiszem mindenki talált „kedvére valót”. S ha mégis unatkoznánk – bár azt hiszem ilyen nem volt –, feltett nekünk komoly, mély és nagyon-nagyon elgondolkodtató kérdéseket is.

A mondanivalóját atya néha egy-egy humoros mondattal, történettel is fűszerezte. Jellemezte még az is Misi atya előadás módját, hogy több személyes példát mesélt el nekünk, amelyekkel még közelebb hozta számunkra mondanivalóját. Néhányszor azt vettem észre, hogy választ kapok a ki nem mondott, de mostanában bennem motoszkáló kérdéseimre is. Többek között felhívta figyelmünket arra is, hogy a saját elképzelésünk nem mindig egyezik meg az Isten elképzelésével. A boldogság célunk vajon találkozik-e Isten tervével?

Arra sokan nem is figyeltünk fel eddig, hogy milyen könnyen ítélünk meg egy-egy dolgot, helyzetet, állapotot, mert úgy gondoljuk – és ezzel mintegy megbélyegezzük -, hogy annak negatív hatása, hangzása, kisugárzása van. Kiemelte Misi atya még az ima, az imádkozás szerepét is, hangsúlyozva, hogy ne essünk bele a monotonitás, megszokás hibájába. Az imára nekünk van szükségünk, hogy általa közelebb kerülhessünk Istenhez. Fontos, hogy ne elmondjuk az imát, hanem elimádkozzuk. Ebéd előtt Imaórát végeztük, majd délután gyónásra és/vagy lelki beszélgetésre volt lehetőségünk. Persze az elmaradhatatlan cukrászda látogatás is a délután része volt. A késődélutáni előadás/elmélkedés, majd a vacsora után Misi atya elköszönt tőlünk. Bízunk benne, hogy megőriz minket jó emlékezetében – ha csak néhány napig is.

Az este zárásaként Akathisztoszt imádkoztunk el, ezúttal nem a Bazilikában, hanem a kolostor mellett lévő kis fatemplomban. Akkor este ott úgy éreztem, és most is, így utólag talán még jobban azt érzem, hogy ennek a kis fatemplomnak van valami különlegessége, kisugárzása, varázsa – nem is igazán találok rá megfelelő szót. De tény. hogy nagyon csodálatos élmény volt ott az Akathisztoszt elimádkozni. Talán kicsit közelebb érezhettük magunkat az Istenhez, és talán még a Szűzanya is megsimogatott minket. Az Akathisztosz után késő estig beszélgettünk, főleg a napközben hallottakról, de más, az elhangzottakhoz szorosan vagy kevésbé szorosan kapcsolódó témák is felmerültek. Örömmel vettem, hogy ismét jöttek közénk új emberek, és bízom benne, hogy legközelebb is visszatérnek! Remélem, jól érezték magukat!

Vasárnap az utrenye és a liturgia után mondhatnám, hogy a szélrózsa minden irányába indultuk hazafelé.

Elindultunk, hogy a hétvégén elhangzottakból merítve, s ezáltal lelkileg gyarapodva, gazdagodva, újult erővel tudjunk tovább menni kitűzött céljaink felé. Legyenek épülésünkre az elhangzottak azáltal, hogy a mindennapjainkban egy kicsit jobb emberré válunk. Illetve meghozzuk a gyümölcseinket ott, azon a helyen, ahová Isten rendszerében kerültünk, és ne csak egy „boldogság ízű állapotot” érjünk el, hanem magát az igazi boldogságot.

Remélem, hogy e hétvégén kapott „lelki infúzió” sokáig kitart majd mindenkiben és átsegít a nagyböjt megoldhatatlannak tűnő nehézségein, hogy majd együtt tudjunk örvendeni a Feltámadás ünnepének!

Bízom benne, hogy sikerült úgy felébresztenem érdeklődésedet, hogy legközelebb már téged is a társaságban köszönthetünk. Ha mégsem, akkor is tudd, hogy én nem adom fel, s a következő alkalommal is hívni foglak!

Szeretettel ölel barátod!
Csaba

 képek: Keczán Ibolya

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum