Nincsenek hitvitáink – a görögkatolikus hittanverseny dobogósai egy evangélikus iskolában

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai számára a kötelezően választható hittanóra felekezeti hovatartozás alapján épül be az órarendbe. A 2018/19-es tanévben az intézmény tanulóinak mintegy hatoda, 88 fő jár görögkatolikus hittanra, akik számára az órákat Prekup Erzsébet katekéta tartja heti két alkalommal.

Evangélikus iskola, görögkatolikus hittanórák és görögkatolikus hittanverseny – egymást nem kizáró meghatározások, mégis feltűnt az arány a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola által megszervezett középiskolai versenyen: a megyei versenyen tizenhárom csapat is indult ebből az iskolából, közülük heten kaptak meghívást a döntőbe, és a versenyre eljutó hat csapat közül kettő dobogós helyen végzett.

Az előkelő második és harmadik helyezést elért diákok mellett a többi csapattal is beszélgettem az iskola dísztermében, ahová néhány héttel később Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is ellátogatott, hogy találkozzon a nagy létszámú görögkatolikus hittanossal és tanárnőjükkel, Prekup Erzsébettel.

A díszteremben ülő 18 fiatal közül valakit egy, másokat kettő vagy három éve tanít a tanárnő, aki elmondta, hogy a versenyre való jelentkezésre nem kellett nagyon kapacitálni a csoportokat: szívesen jelentkeztek, amikor értesültek a lehetőségről.

Ez nem véletlen, hiszen a diákok szavaiból egyértelműen kiderült, hogy szeretnek hittanra járni, a tanárnő a tananyag leadása mellett személyes kapcsolatot próbál kialakítani a tanulókkal. Mariann (16) így látja ezt: „érdekli, hogy vagyunk, mi van velünk”, az oldott légkör miatt pedig „merünk mesélni, így sok mindent megtudunk egymásról.” Kitti (17) is hasonlóan érvel, amikor arról kérdezősködöm, mi a tanárnő titka: „nem izgulunk, amikor órára kell menni, figyel a korosztályunk sajátosságaira, bevon minket, kíváncsi a véleményünkre, velünk együttműködve tanít.”

Görögkatolikusnak lenni egy evangélikus iskolában szintén nem olyan rossz: „elfogadjuk, hogy mindenki máshogyan éli meg a hitét. Nincsenek hitvitáink” – mondja némi humorral Balázs (16). Jázmin (17) szerint az imákban van a legfőbb eltérés a két felekezet között, de mindkét szertartást megtanulják a görögkatolikus vallásúak.

A heti két órán túl egyházmegyei rendezvényekbe is bevonja a diákokat a hittantanár: jelen voltak a kossuthosok a Panama-napon, az Enyhe világosságán, a gyalogos zarándoklatokon, még a nagyböjti előszenteltek liturgiájára is eljutottak közösen. Persze csoportfüggő, hogy kire hogyan hat a pedagógus közvetlensége. „Az első diplomámat – az idősebb korosztálytól való félelmem miatt – óvodapedagógiából szereztem” – ismeri be Erzsébet, aki később alap és mesterképzést is végzett katekéta szakon a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, és immár hatéves gyakorlattal a háta mögött – melyből ötöt töltött már ez iskola falai között –, rájött arra, hogy „nem falják fel reggelire” a gimnazisták sem. Az, akit szünetben is lehet keresni kamaszgondokkal, aki őszintén odafordul a fiatalokhoz, utat talál a sokszor bizonytalan tinédzserek szívéhez: igazolódik a beszélgetés alatt a feltevés.

A felkészülésről kérdezgetve a diákokat, kiderült, hogy bár az első fordulókra maguk osztották be az időt, a döntőre csak két hét felkészülési idő jutott, és szinte az utolsó pillanatban lettek kész. A heti két hittanóra így kevésnek bizonyult volna, ezért a gimnázium támogatását is élvezhették az összesen kilenc osztályból érkező hittanosok a munka során, hiszen a célegyenesben szabad órákat kapott a döntőbe jutott hét csapat.

„A központi témát, a zsoltárokat először is azzal közelítettük meg, hogy beszereztük a Zsoltároskönyvet. A vallásgyakorló családokból érkezők számára ez természetes volt, de néhányuk az imakönyv használatával is most ismerkedett” – mondta a tanárnő.

Mivel zsoltárt is kellett írni a csapatoknak, olvasták a zsoltárokat, interneten kutattak, megbeszéléseket folytattak – mesélte Bogi (17) a munka fázisait.

A színdarabok megformálása vette igénybe a legtöbb időt, így például a díszlet elkészítésében a versenyen nem induló hittanostársak is segítettek: a közös feladat, melyet végig élveztek is, Fanni (17) szerint igazi csapattá kovácsolta az embereket. A bibliai jelenetekből készült színdarabok is sokfélék voltak: a templom megtisztítása bábjátékkal előadva, Mátyás apostol megválasztása modernizált változatban, a gonosz szőlőmunkások, a Jeruzsálembe való bevonulás; egy azonban közös volt mindegyikben: az Istenbe vetett hit – vélte Balázs (16).

A döntőben a sok kossuthos jelenléte miatt különösen „családias volt a légkör, mindenkihez baráti módon fordultunk oda, és éppúgy örültünk a másik győzelmének, mintha mi nyertünk volna” – vélekedett Beáta (17). „A tanárnő pedig szinte a csapatunk tagja volt, nem csak a felkészítőnk” – mondta Kitti (17). Majd így összegezte tapasztalatait: „Sokat tanultuk a versenyen és a felkészülési idő alatt, olyanokkal kerültünk közel egymáshoz, akikkel csak ezen a tanórán találkozunk. Gyakran forgattuk a zsoltároskönyvet: rájöttünk, hogy nem csak az Evangéliumot olvashatjuk haszonnal. Én hitemben is megerősödtem ez idő alatt.”

A verseny kedves emlékeket adhatott a fiataloknak, hiszen már most kérdezték, hogy jövőre jelentkezhetnek-e – tudtuk meg Prekup tanárnőtől, aki saját bevallása szerint sok energiát fektetett a közös munkába, de a gyerekek minden ötletre vevők voltak. Az ölelés, mellyel a következő órára bocsájtja őket, nem csak a versenyen szerzett szép eredményekért, gratulációként jár: vidámságot és ölelést minden óra végén kapnak és adnak a diákok – a kölcsönös szeretet és tisztelet jelét, mely átjárhatóvá teszi a szokásos pedagógus és tanuló közti, áthidalhatatlannak tűnő szakadékot. 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye