Széles művészeti palettán mutathatták be tehetségüket a roma testvérek Máriapócson, ahol a Nyíregyházi Egyházmegye Cigánypasztorációs Bizottsága a Jótevő Alapítvánnyal karöltve roma tehetségnapot rendezett.
A május 24-i roma tehetségnap a máriapócsi kegytemplomban indult, ahol Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte a megjelent versenyzőket, és közös imádságra hívott mindenkit.
Majd kezdetét vette a tehetség-délután, melyen ének, tánc, vers, mese, rajz és egyéb kategóriákban indult harminckét versenyszám. A produkciókban sokszor csoportok léptek fel, így a kísérőkkel – köztük a parókus atyákkal és felkészítőkkel együtt – kilenc településről több mint százan jelentek meg a pócsi Családvár nagyelőadójában.
A művészi előadásokat a zsűri (Oláh Gergő énekes, dr. Kissné Bunya Katalin családsegítő, Komiszár János festőművész, Szabó Tamás pasztorális helynök) arany-, ezüst- és bronzminősítéssel értékelte, az érmeket a zsűri elnöke, Oláh Gergő énekes, az X-Faktor győztese akasztotta a versenyzők nyakába.
Ajándék nélkül senki sem tért haza, de a tárgyi jutalmak mellett lelkileg is töltekezhettek a résztvevők, hiszen a tehetségnap kezdetén a Könnyező Szűz kegyképe előtt Ábel püspök beszélt a bennünk lakó lehetőségek kiaknázásáról, a végén pedig Oláh Gergő tett tanúságtételt Jézus mellett, majd elénekelte néhány hitéből fakadó dalát.
Az énekes arra biztatta a fellépő gyermekeket, fiatalokat, hogy sok ilyen tehetségkutatón vegyenek részt, s hogy tehetségükbe minél több energiát és munkát fektessenek, mert az mindig megtérül.
A tehetségkutatón akár futballtudásukkal is bemutatkozhattak a regisztrálók: a dekázás jutalmául focicipőt ajánlottak fel a sporttehetségnek, az egyik mátészalkai táncos csapat pedig meghívást kapott jövőre a bálra, hogy tagjai nagyszínpadon is megmutathassák néptánctudásukat.
„A szívek fölé kerülő érmeken IC XC NIKA, azaz Jézus Krisztus győz felirat olvasható: akinek a szíve közepén Jézus van, az a győztes csapatban van”, mondta zárásként a pasztorális helynök. A jelenlévőket közös vacsorára hívták a rendezők: a cigánypasztorációs bizottság tagjai és a főszervező Orosz Rita elnökhelyettes, akinek a szervező munkáját Ábel püspök, Szabó Tamás atya, Simon Ferenc és Bíró Zoltán, valamint Z. Pintye Zsolt műsorvezetőként segítették. Az összejövetelt közös vacsorával zárták.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |