A Román görögkatolikus egyház vértanú püspökei

A második világháború után Romániában is berendezkedő kommunista hatalom valláspolitikájában az első pillanattól kezdve követni kívánta a szovjet példát. Ennek egyik legfontosabb eleme a görögkatolikus egyház felszámolása volt. Az egyházakat totális ellenőrzés alatt tartó kommunista vezetés nem tűrhette, hogy olyan vallási közösségek is működjenek az országban, melyek vezetői az ellenséges nyugaton éltek. Mivel a görögkatolikus egyház egyik legfontosabb jellemzője a római pápához való kötődés, ennek felszámolása az elsődleges valláspolitikai célok közé került. A felszámolás módja az unió fölmondása és a görögkatolikus közösségek erőszakos egyesítése az ortodox egyházzal egy erővel és megfélemlítéssel megrendezett “zsinaton”. Példaként az ukrán görögkatolikus egyház 1946-ban levezényelt erőszakos felszámolása szolgált. Nem sokkal később Romániában is hasonló kegyetlenséggel vitték keresztül a görögkatolikus egyház megsemmisítését.

Ebben az alattomos küzdelemben a kommunista hatalom elsődleges célpontjai a püspökök voltak. 1948. október 29-ére virradóra hét görögkatolikus főpásztort tartóztattak le törvénytelenül. A letartóztatás, majd pedig a szűnni nem akaró kihallgatások és kínzások arra irányultak, hogy a megtört püspökök tagadják meg katolikus hitüket és csatlakozzanak “önként” az ortodox egyházhoz. A kommunista hatalomnak mindenképpen szüksége lett volna legalább egy püspökre, akit felhasználhattak volna a görögkatolikus egyház felszámolásához megalkotott színjátékhoz. Azonban a kínzások és a fenyegetések mellett hiába ígérték a püspököknek vezető szerepet az ortodox egyházban, jó pásztorként mindannyian kitartottak a Rómához való hűségben. Vállalták a kínzásokat és – ha kellett – elfogadták a halált. Példájukkal nemcsak a korabeli görögkatolikus egyház híveit erősítették meg, hanem napjainkban is útmutatóként és világító fáklyákként  szolgálnak.

1. Isten szolgája Vasile Aftenie

(1899 - 1950)

Erdélyben, a Fehér megyei Lodormányban (Lodroman) született 1899. július 14-én. A középiskolát a Balázsfalvi görög katolikus gimnáziumban végezte, ahol 1918-ban érettségizett. 1919-ben a Gyulafehérvár-Fogarasi főegyházmegye papnövendékei közé jelentkezett. A tehetséges fiatalembert elöljárói azonnal Rómába, a P@pai Görög Kollégiumba küldték. Teológiai tanulmányait 1925-ben fejezte be. Hazatérése után 1926. január 1-jén a főegyházmegye papjává szentelték.

Püspöke a Balázsfalvi Teológiai Akadémia tanárává és a papnevelő intézet tanulmányi prefektusává nevezte ki. 1938-ban kanonoki, 1939-ben pedig rektori kinevezést kapott. Egy évvel később a főegyházmegye segédpüspöke és bukaresti általános helynök lett.

Letartóztatása után kezdetben a többi főpásztorral együtt raboskodott. Hamarosan azonban kiemelték a csoportból és külön őrizet alatt tartották Căldărușani ortodox kolostorból átalakított lágerben. Fogvatartói főszerepet szerepet szántak neki a görögkatolikus egyház felszámolásában. 1950 márciusában átszállították a bukaresti Belügyminisztérium épületébe, melynek hírhedt alagsorában válogatott kínzásokkal próbálták megtörni. A kínzások következtében agyvérzést kapott. A văcărești börtön betegszobáján hunyt el 1950. május 10-én.

2. Isten szolgája Valeriu Traian Frențiu

(1875 - 1952)

Görögkatolikus papcsaládban született 1875. április 25-én a Krassó-Szörény vármegyei Nagytikványban (Ticvaniu Mare). A balázsfalvi gimnáziumban érettségizett 1894-ben. A Lugosi egyházmegye papnövendékei közé jelentkezett. Főpásztora a budapesti központi szemináriumba küldte. 1898. szeptember 20-án szentelték pappá. Ezt követően Bécsben folytatott teológiai tanulmányokat az Augustineum növendékeként. 1902-ben avatták teológiai doktorrá.

A Lugosi egyházmegye számos parókiáján teljesített lelkipásztori szolgálatot. 1912-ben püspöki helynök lett. Még ugyanebben az évben Ferenc József magyar király lugosi püspökké nevezte ki. 1922-ben vette át a Nagyváradi egyházmegye vezetését. Püspöki székhelyén papnevelő intézetet és teológiai főiskolát létesített. Számos új templomot épített, egyházmegyéjében több szerzetesrendet is meghívott a lelkipásztorkodás minőségének javítása érdekében. 1940-ben a szintén vértanú Ioan Suciu lett a segédpüspöke. 1941 és 1947 között a főegyházmegye apostoli kormányzója is volt. 1948-ban XII. Piusz pápától érseki címet kapott. A román görögkatolikus püspökök között legidősebbként ő vezette a püspökkari tanácskozásokat és a fokozódó támadásokkal szembeni védekezést.

Letartóztatása után román ortodox pátriárka börtönné átalakított nyaralójába szállították. 1950-ben a hírhedt máramarosszigeti börtönbe került. A megpróbáltatások következtében megbetegedett, de az orvosi ellátást megtagadták tőle. 1952. július 11-én hunyt el. Az éj leple alatt temették el a máramarosszigeti szegények temetőjében. Sírját a mai napig nem találták meg.

3. Isten szolgája Ioan Suciu

(1907 - 1953)

A Fejér megyei Balázsfalván született görögkatolikus papcsaládban 1907. december 3-án. A helyi gimnáziumban érettségizett, majd a Gyulafehérvár-Fogarasi főegyházmegye papnövendékei közé jelentkezett. Elöljárói azonnal Rómába küldtek, ahol a Pápai Görög Kollégium növendéke volt. 1927-ben filozófiából, 1932-ben pedig teológiából szerzett doktori fokozatot az Angelicum pápai egyetemen.

Hazatérése után először hittanárként, 1939-től pedig teológiai tanárként teljesített szolgálatot. Különösen a fiatalok lelkipásztori ellátásában tűnt ki. 1940-ben nagyváradi segédpüspök lett, s 1946-ig a Magyarországhoz visszatért nagyvárosban végzett értékes lelkipásztori szolgálatot.

1947 elején a főegyházmegye apostoli kormányzó jó lett. Számos lelkipásztori kezdeményezés fűződik a nevéhez. Prédikációi, melyekkel a görögkatolikus hívek Róma iránti hűségét erősítette, rendkívül népszerűek voltak. Népszerűsége miatt a kommunista hatóságok célkeresztjébe került. 1948-ban kétszer is letartóztatták: mindkét alkalommal egyházmegyéje egyik parókiáján végzett látogatást.

1948. október 27-én harmadjára is letartóztatták a többi görögkatolikus püspökkel együtt. A Căldărușani lágerből hamarosan a Bukaresti Belügyminisztérium pincéjébe szállították. Válogatott kínzásokkal próbálták meg rávenni arra, hogy vegyen részt a görögkatolikus egyház felszámolására megkomponált színjátékban.

1950 májusában a máramarosszigeti börtönbe került. A hatóságok előtt is ismert gyomorbetegsége ellenére nem kapott megfelelő élelmezést, sem orvosi ellátást. 1953. június 27-én éhen halt.

4. Isten szolgája Tit Liviu Chinezu

(1904 - 1955)

A Maros megyei Szászrégenben (Radnótfája városrészben, Iernuțeni) született 1904. december 22-én görögkatolikus papcsaládban. A Balázsfalvi gimnáziumban érettségizett 1925-ben. A Gyulafehérvár-Fogarasi főegyházmegye papnövendékei közé jelentkezett. Elöljárói Rómába küldtek, ahol a Pápai Görög Kollégium növendéke volt. 1927-ben filozófiából doktorált, 1931-ben pedig teológiából szerzett licenciátusi fokozatot az Angelicum pápai egyetemen. Rómában szentelték pappá 1931-ben.

Hazatérése után iskolalelkészként szolgált Balázsfalván. 1932-ben teológiai tanári kinevezést kapott. 1941-1945 között a balázsfalvi teológiai akadémia rektora volt. 1946-ban bukaresti főesperes, 1948-ban balázsfalvi kanonok lett.

A Securitate a görögkatolikus és az ortodox egyház egyesítésének legkeményebb ellenfeleként tartotta számon.

Letartóztatása után ő is a Căldărușani lágerbe került, ahol 1949-ben titokban püspökké szentelték. Mivel nem tudtak megtörni, 1950 májusában a máramarossziget börtönbe került. A kegyetlen bánásmód következtében súlyos beteg lett, de fogvatartói és kínzói az orvosi ellátást megtagadták tőle. Élete utolsó napjait magánzárkában töltötte, ahol 1955. január 15-én halt meg. A máramarosszigeti szegények temetőjében ismeretlen sírba temették.

5. Isten szolgája Ioan Bălan

(1880 - 1959)

A Fejér megyei Tövisen (Teiuș) született. A balázsfalvi gimnáziumban érettségizett 1899-ben. A Gyulafehérvár-Fogarasi főegyházmegye papnövendékei közé jelentkezett. Elöljárói a budapesti központi szemináriumba küldték, ahonnan 1904ben a bécsi Augustineumba került. 1906-ban szerzett teológiai doktori fokozatot.

103-ban Balázsfalván részesült a papi rend szentségében. Iskolalelkészként és újságszerkesztőként dolgozott. 1909-ben a bukaresti görögkatolikus parókia lelkészévé nevezték ki. 1920-ban balázsfalvi kanonok, 1921-ben a teológiai akadémia rektora lett. 1929-ben kinevezést kapott a keleti kodifikációs bizottságba. Számos teológiai tanulmány szerzője, s az újszövetség román fordítója. A pápa 1936-ban lugosi püspökké nevezte ki.

Letartóztatása után nem tort meg, ezért 1950 májusában o is a hírhedt máramarosszigeti börtönbe került. 1955-ben, a börtön felszámolásakor szabadult. Szabadulása után arra buzdította a híveket, hogy maradjanak hűségesek a görögkatolikus egyházhoz, s részt vett a földalatti egyház megszervezésében.

1956-ban ismét letartoztatták és a Ciorogârla-i ortodox kolostorban tartották fogva. Hároméves raboskodása során szüntelenül nyomást gyakoroltak rá, hogy tagadja meg a katolikus egyházat. Mindezen kísérleteknek ellenállva katolikusként halt meg 1959. augusztus 4-én. A bukaresti katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

6. Isten szolgája Alexandru Rusu

(1884 - 1963)

A Torda megyei Mezősályiban született görögkatolikus papcsaládban 1884. november 22-én. 1904-ben érettségizett Balázsfalván, majd a budapesti központi szemináriumba került a főegyházmegye papnövendékeként. 1910-ben szerzett doktori fokozatot, s ugyanebben az évben pappá szentelték.

Teológiai tanár és a főegyházmegyei hetilap főszerkesztője lett. 1923-ban kanonoki kinevezést kapott. 1925-ben a balázsfalvi teológiai akadémia rektora lett.

1930-ban az akkor alapított Máramarosi egyházmegye püspökévé nevezték ki. 1946-ban a román görögkatolikus metropólia szinódusa metropolitává választotta, de a kommunista hatalom tiltása miatt hivatalát nem foglalhatta el.

Letartóztatása után osztozott a többi görögkatolikus püspök sorsában. 1950-1955 között – bírósági ítélet nélkül – a máramarosszigeti börtönben raboskodott. 1956 augusztusában a Cocoș-i ortodox kolostorba került házi őrizetbe. Decemberben ismét letartóztatták, mert részt vett a görögkatolikus egyház újjászervezésében.

Hamis politikai vádak alapján életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A hét vértanú püspök között ő volt az egyetlen, akinek az ügyében bírósági ítélet született. Újabb hat és fél év rabság várt rá a szamosújvári börtönben, ahol 1963. május 9-én halt meg sebfertőzésben. A városi temetőben titokban temették el.

 

7. Isten szolgája Iuliu Hossu

(1885 - 1970)

A Beszterce-Naszód megyei Nagynyulas községben született görögkatolikus papcsaládban 1885. január 31-én. a marosvásárhelyi és a balázsfalvi gimnáziumokban folytatta középiskolai tanulmányait. 1904-ben érettségizett. A gyulafehérvár-fogarasi főegyházmegye papnövendékeként Rómába kerül, ahol az Urbaniana Egyetemen tanult és szerzett doktori fokozatot filozófiából és teológiából. 1910-ben a lugosi egyházmegye kötelékébe került. Ugyanebben az évben pappá szentelték.

Hazatérése után az egyházmegyei központban szolgált, majd az első világháborúban tábori lelkész lett. 1917-ben a pápa szamosújvári püspökké nevezte ki. Aktív szerepet vállalt Erdély Romániához való csatolásában.

A kommunista rezsim berendezkedése után püspöktársaival együtt elutasította a görögkatolikus egyház beolvasztását az ortodox egyházba. 

Letartóztatása után osztozott püspöktársai sorsában. 1951-1955 között a máramarosszigeti börtönben raboskodott. 1956-ban szabadlábra került, s csatlakozott a földalatti görögkatolikus egyház megszervezésén munkálkodókhoz. Ezért 1956 augusztusában a Căldărușani ortodox kolostorba szállították, ahol számtalan alkalommal és megaláztatások sorával próbálták meg rávenni a katolikus egyház megtagadására. VI. Pál pápa in pectore – vagyis nevének nyilvánosságra hozása nélkül – bíborossá kreálta. Ekkor a kommunista rezsim meg akart szabadulni tőle, s felajánlották neki, hogy Rómába távozhat. Ő azonban nem akarta elhagyni hazáját és híveit. Nem sokkal később, 1970. május 28-án hunyt el a bukaresti kórházban.

Szöveg: Véghseő Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye