Trianon Memorial Day in Nyíregyháza

Az ünnepségen, melyet június 4-én a megyeházán tartottak, Román István kormánymegbízott mondott köszöntőt. „1920-ban nagy seb esett az ország testén, a legnagyobb sebek azonban az új határok mentén estek; a közeli hirtelen oly távolivá vált: a barabási ember nem mehetett át a mezőkaszonyi rokonához, a tiszabecsi gazda nem hajthatta ki jószágát a tiszaújlaki legelőre, a csanálosi ember már nem mehetett a vállaji temetőbe, a beregdaróci pedig nem mehetett a beregszászi hivatalba ügyes-bajos dolgait elintézni” – tekintett egészen közel a trianoni békeszerződés következményeire a kormánymegbízott indító gondolataiban. „Az összekötő utak hirtelen járhatatlanok lettek, megannyi sorsnak szabott új irányt Trianon” – mégis ez a hely, ahol a legtöbb remény van a gyógyulásra: a rendszerváltás után a határ átjárhatóságával közelebb kerültünk az elszakítottakhoz. Ehhez adott új lendületet a nemzeti összetartozás napjának törvénybe iktatása is.  Majd a múlt feldolgozásának, az összetartozás jelenbeli és jövőbeli feladatainak nehézségeiről beszélt.

A köszöntőt követően a Tordai Duó előadásában csendült fel az Ismerős Arcok – Nélküled című ikonikus dal.

Seszták Oszkár a megyei önkormányzat elnöke ünnepi beszédében emlékezette a hallgatóságot, hogy 2010-től tartjuk ezt a napot, s a majd egy évszázada történt eseményeket feldolgozó magyar szépírókat idézte, köztük Illyést, aki így fogalmazott: „Magyar az, akinek fáj Trianon”

„Mi magyarok nem kicsik vagyunk, hanem csonkák.” – mondta. Minden nemzedéknek meg kellett találnia választ erre a csonkaságra. Ezeréves államiságunk, múltunk joggal tölthet el büszkeséggel bennünket. „A múltunkat nem vehetik el, a haza a magasban a mienk maradhat”, ha emlékezünk rá, ha – az elhallgatás fél évszázados csöndje után – beszélünk róla és megtanítjuk rá az elkövetkező nemzedékeket, ha úgy megyünk az elveszített területekre, mintha haza térnénk. Juhász Gyula megszívlelendő szavaival fejezete be gondolatait: „Mindig gondoljuk rá!”

A nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium drámatagozatos tanulói a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola és a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium táncosainak, valamint a Lajtorjás Zenekar közreműködésével ünnepi műsorukban állítottak emléket a 99 évvel ezelőtti eseményeknek tánccal, verssel és élőzenével. A Magyar Himnusz című előadást Mendler Mónika színész-drámapedagógus rendezte segítőivel, Vona Évával és Demarcsek Zsuzsával.

Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere arra hívta fel a jelenlévő ünneplők figyelmét, hogy „emlékezni kell a kegyetlen békediktátumra, az elszakított területen élő magyarokra és az elmúlt 99 évben a nemzeti összetartozást erősítőkre”, melynek egyik helyszíne Nyíregyháza is.

A megemlékezés végén a történelmi egyházak képviselői imádkoztak az elszakított területeken és Magyarországon élő magyarokért.

„Sok sebet hordoz a magyar nép, de nem volt fájdalmasabb attól, mint amikor darabokra szakították a magyar földet, a magyar népet, a magyar szíveket.” – emlékezett a trianoni gyásznapra Zsarnai Krisztián evangélikus esperes. „Immár 99 éve gyászolunk, míg magyar a magyar, addig a seb vérezni fog, a gyász fájni fog” – folytatta. Az összetartozás napja ezen kíván enyhíteni: ahogyan Jeremiás próféta írja: „Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is meg utódaiknak is”. Az egységért és a határokon átívelő magyarságért imádkozott Katona Béla református lelkész hálaadásában, majd Felföldi László atya a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöki helynöke mesélte el személyes emlékét egy határon túli községben tett látogatásáról, amikor a „hogy van” kérdésre azt a választ kapta vendéglátójától: „ahogy egy magyar asszony”. „A határok átjárhatók, csak a szíveinkben és sorsunkban húzzuk őket. Belül kell megszületnie az összetartozásnak” – s hozzátette a helynök, hogy ennek az erőfeszítésnek a szép példája Nyíregyháza.

Dr. Papp Tibor atya, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke arról beszélt, hogy az összetartozásunkat sokféleképp ki lehet fejezni: nyelvvel, közös tánccal, kultúrával, de az egyik legfontosabb összekötő kapocs a hit, a Krisztusban és az ő Atyjában való hitünk. S „amikor úgy érezzük, hogy túl sokat nem tudunk tenni azokért a dolgokért, amik megtörténtek, van egy közös „fegyverünk”: az Úrtól tanult imádságunk” – a főhelynök szavaira válaszként a jelenlévők közösen elimádkozták a Miatyánkot.

Az ünnepséget koszorúzással zárták.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye