„Ha kővel dobálnak, mi a kövekből lépcsőt építünk!” – Pál József Csaba a csíksomlyói búcsúban

A szentmise elején a kegyhely őrzőinek, az erdélyi ferenceseknek nevében Urbán Erik tartományfőnök köszöntötte a zarándokokat. Bevezetőjében Ferenc pápa múlt heti szavait idézte: „zarándokolni azt jelenti, hogy mint hívő nép hazatérünk.”

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek is köszöntő szavaiban a múlt heti jeles eseményre utalt. Tolmácsolta a Szentatya üzenetét, azt, hogy imádkozik értünk. A főpásztor kiemelte azt is, a Szentatya megjegyezte, magyarul milyen egységesen válaszolt a nép a szentmisén. Az idei pünkösdi zarándoklat mottója – „Íme az Úr szolgálóleánya” – szoros összefüggésben áll azzal, hogy a gyulafehérvári főegyházmegyében a hivatások éve van – mondta a főpásztor, arra kérve a jelenlévőket: kérjék Máriát hivatásokért, imádkozzanak azért, hogy az Úr küldjön munkásokat aratásába.

Az idei búcsús szentmise szónoka Pál József Csaba temesvári megyéspüspök volt. Homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatják:

Ű

Sokan közülünk ma egy hete itt voltunk Szentatyánkkal, Ferenc pápával. Nagyon mélyen él bennem, a sárban, esőben, hidegben vonuló, kitartó zarándokok hatalmas tömege, akik felkapaszkodnak a hegyre, odanyújtják szívüket Istennek és megnyílnak a Ferenc pápa által hozzájuk szóló isteni üzenet előtt. Aztán jön a Jóisten válasza, elmúlik az eső, sőt még a nap is kisüt, megerősítve minket Isten iránti bizalmunkban. Ferenc pápa pedig háláját fejezi ki, hogy itt lehet ezen a kegyhelyen, ahova azért jövünk, hogy égi Édesanyánkkal találkozzunk és egymásban valódi testvérekre leljünk.

Ma újra visszajöttünk, itt vagyunk, eljöttünk Édesanyánkhoz. Én is hazajöttem a csíksomlyói Szűzanyához. Gyermekkoromból tudom, hogy Csíksomlyónak nem csak ilyen rendkívüli alkalmakkor van varázsa. Ide jártunk, ha tehettük mindennap, idevonzott Mária, az ő anyai szeretete. Itt itthon éreztük magunkat. Búcsúk után jöttünk takarítani a kegytemplomba, port törölni, de minden évben meglepődve láttuk: Mária arcán nem volt por. Ez még inkább csodálattal töltötte el gyermeki szívünket.

Később is sokszor letérdeltünk elébe: Mária arcán, szemében kerestük, vajon a Szűzanya meg van-e elégedve velünk, inkább szomorúan néz ránk, vagy mosollyal? Lestük az arcát, mint ahogy a székely nép oly sokszor tette ezt a történelem folyamán. Vajon a mi anyánk meg van-e elégedve velünk? – És ma, kedves testvéreim, tegyük fel a kérdést: vajon meg van-e elégedve velünk? A Szűzanya nagyon szereti ezt a népet. Ezt sokszor megmutatta a történelem folyamán, és megmutatja újra és újra a mi életünkben is, napjainkban is. (Ennek egyik markáns jele Ferenc pápa történelmi látogatása is). Nem lenne jó dolog, ha szeretetének jeleit nem vennénk észre, és hálátlannak bizonyulnánk. Ahogy nem kételkedhetünk egy jó édesanya szeretetében, úgy nem kételkedhetünk Mária szeretetében sem. Határtalanul, személyesen minket szeret. Népünknek a javát akarja. Ezért kéri ma is, úgy, mint régen a kánai menyegzőn: „Tegyétek, amit fiam mond”. Tegyétek, amit Fia mond!

Sokan megcsodáljuk Svájcot: szép ország, jólét van ebben az országban, a nagy háborúk elkerülték ezt a földet. Igen, ez azért is van így, mert hallgattak védőszentjük, Flüei Szent Miklós szavára, aki a lelkükre kötötte, soha ne lépjenek háborúba, maradjanak minden háborútól semlegesek. Igen, a svájciak, úgy néz ki, az évszázadok folyamán ezidáig hallgattak védőszentjük szavára. Nem léptek háborúba… Testvéreim, vajon a mi védőszentünk, a csíksomlyói édesanyánk mire tanít? Nekünk milyen tanácsot ad? És hallgatunk-e az ő szavára? Vagy egyáltalán kinek hallgatunk a szavára? Kedves magyar testvéreim és ti, székelyek, különösen is… hallgatjátok-e a csíksomlyói Mária szavát: Tegyétek, amit fiam mond? Tesszük-e, amit Jézus kér? Sokszor elmondjuk, főleg a déli és esti harangszókor: „Legyen nekem a Te igéd szerint!”. Mária nem csak kimondta ezt, de rá is tette erre az életét, hallgatott Isten szavára és tette Isten akaratát.

Az első talán, aminek egy család édesanyja a legjobban örül, és így a Szűzanya is: ha a gyermekei egymással békességben élnek, ha összefognak, ha segítik egymást. „Tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek (Fil 2, 2) – kéri szent Pál apostol a filippiekhez írt levelében. Nemcsak Svájcot, minket is meg fog csodálni a világ, ha mi összefogunk. Régen a falvakban, ahol az emberek többsége lakott, közösségben éltek, segítették egymást. Azóta a belső bomlasztás többet ártott, mint a külső ellenség. A bomlasztás nemcsak nagyban a népet éri, hanem az Egyházat is, és sajnos kikezdi a családokat is. Közösségben, segítőkész légkörben, ott, ahol van igazi szolidaritás, van kedve és van bátorsága a szülőknek több gyereket is vállalni. Az individualizmus, a csak saját magára való gondolás tönkreteszi a közösséget és boldogságot sem ad. Összetartás. Tudom, hogy ez nagyon közönségesen hangzik, de az összetartásnak kell hogy legyen egy irányultsága is. A barátságról például, olvasom, hogy általában rövid ideig tart, ha a barátok nem irányulnak közösen valami felé. Mi ma itt vagyunk, hogy közösen hallgassunk a Szűzanyára és az Ő Fiára. Induljunk el újra közösen építeni jövőnket, fedezzük fel a legszebbet, a legjobbat egymásban, erősítsük egymást, hogy együtt is meg tudjunk ajándékozni másokat, más népeket és más nemzeteket is.

Szent II. János Pál pápa Az új évezred kezdetén kezdetű apostoli levelében így ír erről: „A közösség lelkisége az a képesség, mellyel mindenekelőtt a jót látjuk meg a másikban, hogy úgy fogadjuk be és értékeljük őt, mint Isten ajándékát: mint nekem szóló ajándékot”… Közösségi lelkiség, hogy tudunk „helyet szorítani” a testvérnek, miközben elviseljük egymás gyöngéit (Gal 6,2), és elutasítjuk az önző kísértéseket, melyek folytonosan csapdát állítanak nekünk, versengést, törtetést, bizalmatlanságot, féltékenységet szülve…” (43.p.)

Testvéreim, az összetartás legszebb ajándékát akarjuk átadni az utánunk következő nemzedékeknek. A múlton nem keseregni kell, a múltból tanulni kell. Ebben van szükségünk, hogy összetartsunk, együtt dolgozzunk. Mit érdekelne minket egy olyan focicsapat, ahol mindenkinek veretesen igaza van, de széthúznak, nem tudnak együtt dolgozni, egymásra figyelve játszani és mindig kikapnak? Nem elég, hogy igazunk van, alázattal kell tudnunk elfogadni azt, hogy az igazság egy része a másikban is jelen van. Tudnunk kell azt megbecsülni és kell tudnunk segíteni egymást. Kell, hogy tudjuk kiegészíteni egymást! Ha a másik nem olyan, mint én, ha nem úgy gondolkodik, ez még nem jelenti, hogy nem tartozik hozzám, nem jelenti azt, hogy nem testvérem, hiszen egy közös mennyei Atyánk van. Amikor korunk két nagy katolikus, női egyénisége, Kalkuttai Teréz anya, aki a haldoklókat ápolta, és Chiara Lubich, aki az egységet tette élete ideáljának, amikor ez a két nagy személyiség találkozott egymással, Teréz anya így szólt Chiarához: „Chiara, amit én teszek, te nem tudod megtenni, amit te teszel, én nem tudom megtenni.”

Testvéreim, jó lenne így néznünk egymásra: ha közöttünk van tisztelet egymás iránt, egymást kiegészíthetjük és nagyszerű közösségi élet valósulhat meg közöttünk. Kereszténységünknek négy evangéliuma van, sokszor hasonlóan, de mégis négy különböző módon mutatják be Jézus életét és tanítását. Egyházunk sohasem gondolta, hogy a négyet össze kellene mosni, így van jól, mindenikre szükségünk van. Így van ez közösségünkben is. Különbözőségünk ellenére mindenikünkre szükség van. A mennyei Atyának minden gyermeke fontos.

Általában azt mondják, és azt látjuk, hogy az anyák tartják össze a családot. Nagy családunk összetartása érdekében, nézzük, hogyan beszélnek az édesanyák saját gyermekeikről, és tanuljuk meg tőlük, hogyan beszéljünk embertestvéreinkről, Isten gyermekeiről, és hogyan viszonyuljunk hozzájuk. Az édesanya ölel, és nem eltaszít. Befogad, és nem kirekeszt. Néha fájdalmas, hogy a családban olyan valaki is van, aki miatt az egész család szenved, de az édesanya akkor is inkább befogad és remél, mint hidegen kitaszít. Másrészről, az édesapa következetes kitartása a jóban, irányt és biztonságot ad. A gyerekek akkor növekednek igazán szépen, ha őket az édesanya és az édesapa egységének szeretete neveli.

Az ősszel egy konferencián vettem részt, ahol a párbeszédről volt szó. Világos lecsengés: nem lehet és nem is érdemes párbeszédet folytatni hátsó szándékkal. Ehhez valaki csak annyit fűzött: Kimondhatok mindent, ha két dolgot birtoklok: ha az igazságot birtoklom, még ne beszéljek. Ha a szeretetet birtoklom, még ne beszéljek. Ha a szeretet és az igazság együtt vannak bennem, akkor beszéljek. Minden párbeszéd alapja az a fajta őszinteség, hogy a másik javát akarom. Ilyen légkörben és ilyen szándékon Isten áldása szokott lenni. Enélkül szétporladunk, mint a szikla, vagy még inkább, mint a homok. Mária gyermekei összetartanak. Mária gyermekei segítik egymást, és mindenki felé szeretettel fordulnak. A rosszat jóval győzzük le: több szeretettel!

A másik, amit kér tőlünk a Szűzanya, Mária, hogy nagyon bízzunk Istenben! Mária, jóllehet visszautasítva érezheti magát Kánában, amikor szól Jézusnak, hogy a fiatal pár szégyenben maradhat, elfogyott a bor, és azt a választ kapja: „Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!” (Jn 2,4) – mégis határtalanul bízik Jézusban: „Tegyetek meg mindent, amit mond!” (Jn 2, 5) – mondja a szolgáknak.

Testvéreim, nagyon jó hírem van, Isten hatalmas ígérete. Az elébb hallottuk a szentleckében. Azt mondja: „az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál” (Róm 8, 28). Ezért nem lehetünk pesszimisták, akkor sem, ha erre eddig nagyon sok okunk volt. Igaz, van egy feltétel: az Istent szeretőknek válik minden a javukra. Miért ez a feltétel? Az Istennel való szeretetkapcsolat az embernek őseleme. Olyan ez, mint a halnak a víz, vagy mint a kisgyereknek a család, a szülők szeretete. Az istenszeretet nélkül nem tud boldogan élni, valami lényeges hiányzik az életéből. Az Isten szeretete nélkül sem nép, sem birodalom nem állhat fenn sokáig. Akik Istent szeretik, pontosan ebből a szeretetkapcsolatból kapnak erőt. Tudják, hogy ha belekapaszkodnak, ha az Isten iránti szeretetük az első helyen van, minden, még a múlt szenvedései is, veszteségei is, javukra fordulnak. Jó, ha egy kicsit nyomatékosítjuk ezt a szót: minden. Az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál. Az idős ember többnyire visszafelé néz, hiszen egy leélt élet van mögötte. A fiatal inkább előre. Mennyire szeretném, ha fiatalos lelkesedéssel tudnánk előre tekinteni, ha Istentől kapott reménységgel tudnánk nekifeszülni a jövőnek, úgy, ahogy a Szentatya mondta: együtt fonjuk, együtt szőjük a jövő szálait! Ez az „együtt” jelent minden jóakaratú embert, legyen az másként gondolkodó, más felekezetű, vagy más népnek a tagja.

Testvéreim! Úzvölgye van és még lesz! Itt nem két nép áll szemben egymással! Isten őrizzen ettől! Meggondolatlan, vagy rossz szándékú intézkedésre felült egy mindenre fogható csoport. Felkorbácsolták az indulatokat, ez történt ott! Fáj, ami történt, de nem engedhetjük, hogy elszabaduljanak indulataink és nem általánosíthatunk, mintha mindenki olyan lenne! Az ügy Isten segítségével valamiféleképpen meg fog oldódni, de nekünk meg kell őriznünk emberi és keresztény méltóságunkat, úgy ahogy Széchényi mondotta: „Ha kővel dobálnak, mi a kövekből lépcsőt építünk!”

Pünkösd szombatja van. Pünkösd a Szentlélek kiáradásának nagy ünnepe. Az Ő ereje a gyönge kis apostoli csoportot megerősíti, bátorsággal és bölcsességgel tölti el, úgy, hogy képesek lesznek elvinni a föld végső határáig a megfeszített és feltámadt Krisztus örömhírét. Ahol a Lélek van, ott van élet, van tűz, van kezdeményezés. Nála nélkül tervezhetünk, lót-futhatunk, de messze nem jutunk. Úgy vagyunk nélküle, mint amikor egy szépen felépített templom falába beépítik a vezetékeket, minden csillár, minden égő a helyén van, csak éppen nincs elektromos áram. Majdnem minden a helyén van, de mit ér? Ha az Ő Lelkét befogadjuk, csodálatos dolgokat fog tudni véghez vinni bennünk és általunk is. Az egység, az összetartás nem a mi művünk lesz. Az egység a Szentlélek ajándéka. De ugyancsak az Ő ajándéka az a hit, amely rá tudja bízni magát egészen Istenre. Az Ő ajándéka a remény, amely által megszabadít a pesszimizmus bénító karmaiból. És az Ő ajándéka a szeretet, mely lakhatóvá és gyönyörűen széppé tudja varázsolni környezetünket, népünk életét. Az a lélek, amelyben a Szentlélek lakik, örömmel van tele, az öröm a Szentlélek egyik gyümölcse. Amikor a lélek nem énekel – valami aggasztja, és ezt a valamit azonnal át kell adni Istennek újra és újra. Rá kell bízni. Testvéreim, lehet, hogy sok-sok gondunk van, de bizalommal adjuk át ezeket Istennek, hogy lelkünkben helyet készítsünk a Szentléleknek, az Ő határtalan szeretetének. És akkor örömünk nem fog elmúlni, azt fogjuk tapasztalni, hogy Ő hatalmas erejével minden elképzelésünket felülmúló szeretettel veszi kézbe életünk sorsát. Kérjük mindennap a Szentlelket, hogy meg tudjuk tenni a mi részünket, azt, amit Jézus tőlünk kért: „Szeressétek egymást, úgy, amint én szerettelek titeket”! Hogy ezt mások hogyan fogadják, mi lesz a válaszuk, az már nem a mi dolgunk. Jézus a keresztre feszítettségig, a halálig szeretett. Erre a szeretetre a válasz szava az Atyánál van. Mindezt neki, Istennek, és Istenért tesszük. Őt pedig, nagylelkűségben nem lehet felülmúlni.

Imádkozzunk összekapaszkodva! Édesanyánk, csíksomlyói Boldogságos Szűz Mária, fogjál kézen minket, vezéreld a te népedet szent Fiadhoz, hogy az ő élete és tanítása legyen vezetőnk és útmutatónk a történelemnek ebben a korszakában is, és a megélt és megtapasztalt hitünk legyen az a kincs, amelyet átadhatunk a jövendő nemzedékeknek is. Ámen.

Forrás és fotó: Romkat.ro, Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye