Pilgrimage to Máriapócs

A Tamás atya szentbeszédét azzal kezdte, hogy ma születésnapra gyűltünk össze. Annak az egyháznak a születésnapjára, melyet Jézus Krisztus alapított, majd tanítványaira bízott. Az egyházat oly sokan vizionálták már sírba szállni és mondták, hogy idejét múlta: egyszer majd el fog tűnni, ha a tudomány áthatja az emberek gondolkodását, akkor majd nem lesz szükség rá. Ezt az egyházat nagyon sokszor próbálták meg kihasználni, megvenni, megváltoztatni saját maguk akarata szerint formálni, de nincs olyan nagy koporsó, amelybe az egyház beleférne vagy nincs olyan zseb, amelybe bele lehetne tenni, minden külső hatás ellenére él, fejlődik és gyarapszik, csalhatatlanul mutatja az Isten felé vezető utat.

Az atya arról beszélt, hogy a Krisztus egyházának tagjaiként felelősek vagyunk azért, milyen kép él az egyházról másokban. „Azt akarjuk, hogy ez az egyház jó legyen? Elég, ha szívünkkel nézünk, hogy kitáruljon, és Isten jóságát sugározza. Azt akarjuk, hogy az egyház hasznos legyen? Hát akkor legyünk jelen benne ne csak jóságunkkal, hanem tevékeny munkánkkal. Nagy feladatot bízott az Úristen az apostolokra és velük együtt ránk is.”

Ahogy kezdetekben a Szentlélek Úristen megadta az apostoloknak a kitartást, az állhatatosságot, mi is megkaptuk a bátorság, a békesség és a kitartás kegyelmét, csak kérnünk kell a Szentlélektől, ha valamit tenni akarunk annak érdekében, hogy ez az Egyház látható és vonzó jelenség legyen a világ számára.

A Szent Liturgia miroválással és a kegytárgyak megszentelésével fejeződött be. A zarándokok kegyelmekben megerősödve térhettek haza.                    

Forrás és fotó: Laskai Miklós

Nyíregyházi Egyházmegye