Amikor tanítunk, az Isten adja a kegyelmi időt, amely gyümölcsöt terem – pedagógusok hálaadó zarándoklata Máriapócson

Amikor tanítunk, az Isten adja a kegyelmi időt, amely gyümölcsöt terem – pedagógusok hálaadó zarándoklata Máriapócson

A Görögkatolikus Metropólia oktatási-nevelési intézményeiből több száz pedagógus érkezett június 23-án Máriapócsra, a pedagógusok hálaadó zarándoklatára. A tanárokkal, tanítókkal, óvodapedagógusokkal, nevelőkkel láthatatlanul ott volt a sokezer tanítvány is, akiknek a sorsát a pedagógusok egész évben munkájukkal és lelkesedésükkel a szívükben hordozzák.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. június 24. 09:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1989 napja íródott

Az egyházi fenntartásban lévő intézmények munkatársai közül sokan gondolták úgy, hogy a tanév egyik utolsó mozzanataként 2018/19 minden szépségéért és küzdelméért, a szolgálatért és a rájuk bízott gyermekekért hálát adva elzarándokolnak Máriapócsra.

Az évente megrendezett pedagógusok hálaadó zarándoklatát 2019-ben a Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodája szervezte, így házigazdaként dr. Sivadó Csaba oktatási referens nyitotta meg az alkalmat a bazilikában, ahová előadóként invitálták Uzsalyné Pécsi Rita professzort.

A neveléskutató másfél órában arról próbált képet adni a jelen lévő oktató-nevelőknek, hogyan működik a gyermek személyisége és hogyan teljesíthető be – nem csak intézményes keretek közt – a csemeték minőségi személyiségformálása, ami a tanárok, óvó nénik, de a szülők legfőbb feladata is. Az előadó hangsúlyozta, hogy a tudat alatt szövődő érzelmi háló befolyásolása tud ebben leginkább segíteni a nevelőknek, akik a kíváncsiságot, a nyitottságot, a kötődést mesékkel, személyes példákkal, élménnyel és szeretettel fejleszthetik, hogy a gyermekek – és majdani felnőttek – felismerjék a világban a helyüket, másokhoz való viszonyukat, és – utalva János evangéliumára – azt, hogy „kinek az emberei”.

Az olykor megnevettető, olykor elgondolkodtató előadást Hamvas Béla szavaival zárta a professzor:

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit. Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyj senkit a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki sem tiltja. De jaj neked, ha magadnak tartod! Elbocsátalak Téged is, mint mindenkit. Felelős vagy minden emberért, aki Veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.”

A három egyházmegye meghívottjai kivetítők segítségével három helyszínen egy időben hallgatták az előadót, majd a kegytemplom előtti téren Szent Liturgiára gyűltek össze, melyet két püspök, dr. Orosz Atanáz miskolci és Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspökök jelenlétében dr. Papp Tibor atya a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke celebrált. Az oltár körül további szolgálatot teljesítettek a metropólia oktatási intézményeinek lelki vezetői, valamint a prédikációt tartó dr. Sivadó Csaba atya, aki a pedagógus hivatás fölötti elmélkedés és annak megújítása céljából érkező zarándokokhoz a felolvasott evangéliumi szakasz által szólt.

A Szent Máté szavai a meghívás-történetet elevenítették fel: ahogyan Krisztus megszólította a halászokat és tanítványokká, emberhalászokká tette őket. „A pedagógus sem csak egy munkát választ, valaki elhívja erre a feladatra – mondta az atya. Krisztus minden gyarlóságunkkal együtt fogad tanítvánnyá minket.”

„Amikor meghív bennünket arra, hogy pedagógusok legyünk, meg is adja azt a kegyelmet, hogy ebben kitartsunk, fejlődjünk a ránk bízottak javára. Azok tudják betölteni ezt a hivatást, akik bátrak, hiszen tudnak és akarnak változni, akik tudnak és szeretnek újrakezdeni megújulni, többre törekedni.” A pedagógus is, akár a halászok-tanítványok, türelmesek: „ki kell várni a megfelelő időt, figyelni a háló rezdüléseire. Amikor tanítunk, az Isten adja a kegyelmi időt, amely gyümölcsöt terem.” A nevelési év fáradalmait érzékeltetve arra kérte a Szentlelket és a Pócsi Szűzanya közbenjárását, hogy megújulhasson a pedagógusi elhívás lelke minden jelenlévőben.

Ehhez zárásként felidézte Izaijás próféta szavait:

„Erőt ad a fáradtnak, és az erőtlennek megsokasítja erejét. Elfáradhatnak a fiatalok, és ellankadhatnak, s az ifjak is megbotolva eleshetnek; de akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el.”

A pedagógusok számára díjakat, kitüntetéseket, püspöki elismeréseket adtak át a főpásztorok, megköszönve és értékelve egész éves munkájukat, mely sokuk számára még most is folyamatos a nyári táboroztatások miatt. (A laudációkat és a kitüntetettek névsorát az alább tekinthetik meg.)

Ábel püspök az átadó ünnepség végén tolmácsolta Ferenc pápa szavait, melyeket a tavaly az újszentelt püspökök továbbképzésén kötött a főpásztorok lelkére a Szentatya: a pedagógusok munkája nagyon értékes és pótolhatatlan. Továbbá megköszönte Sivadó atya 22 éves szolgálatát, melyet az egyházmegye oktatási referenseként végzett. Július 1-jétől más munkakörben fog szolgálatot teljesíteni.   

A 2018/19-es tanév díjazottjai:

 

A 2019-es év pap katekétája: Szikora József, a nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola lelki vezetője

A 2019-es év katekétájaPásztor Istvánné

Miskolci Egyházmegye

Állami kitüntetésben részesült:

  • Molnár-Gálné Marcinkó Emese az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola óvodai tagintézményének óvodapedagógusa Brunszvik Teréz-díjat kapott
  • Gallóné Lengyel Katalin a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Rakacaszendi Tagintézményben végzett munkájáért Szent Kristóf a gyermekekért-díjat vehetett át.

Pedagógus búcsún átadott díjak:

Keresztelő Szent Jánosról nevezett Nevelésért-díj: Szabó Béláné, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola

Szent Lídiáról nevezett díjStefán Zoltánné, iskolatitkár, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola

Püspöki dicséretek:

Püspöki áldás:

Miskolci Egyházmegye oktatásáért kitüntető díjaSzemerszki Mihály

Szent Imre-díj: Pető Márk András, a Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 10. osztályos tanulója, kiváló tanulmányi eredményért, példamutató keresztény magatartásáért, szorgalmáért.

Szent Katalin-díjMonoki Molli Anna, a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulója kiváló tanulmányi eredményért, példamutató keresztény magatartásáért, szorgalmáért. versenyeken való részvételéért.

Hajdúdorogi Főegyházmegye

  • Szent István-díj: Czövek Éva, a Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási referense
  • Szent Lídia-díj: Miksóné Kaszás Ilona gazdasági ügyintéző  Szent Efrém Gk. Óvoda, Általános Iskola és AMI, Debrecen
  • Szent Gellért ezüst fokozat: Szabó Mihályné pedagógus Szent Piroska Gk. Általános Iskola, Nyíracsád
  • Szent Gellért ezüst fokozat: Kovács Sándorné pedagógus Szent Tamás Gk. Óvoda és Általános Iskola, Szolnok
  • Szent Gellért ezüst fokozat: Tóth Alíz pedagógus Szent László Gk. Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola, Debrecen
  • Szent Gellért ezüst fokozat: Rácz István pedagógus Szent Bazil Gk. Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Hajdúdorog
  • Szent Gellért ezüst fokozat: Buzai Jánosné pedagógus Szent Mihály Gk. Óvoda és Általános Iskola, Nyíradony

Nyíregyházi Egyházmegye:

  •  Nyíregyházi Egyházmegye köznevelésért-díja: Oláh Zoltánné, a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium intézmény óvodavezetője
  • Szent Gellért-díj: Bene Anasztázia, Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka
  • Szent Lídia-díj: Szerencsi Attiláné, az Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda pedagógiai asszisztense, Hodász

Püspöki dicséretek

  • Pallai Ágnes, az Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola intézményegység vezetője
  • Tóth Jánosné, az Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola pedagógusa, intézményvezető-helyettese
  • Tóth Irén, a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium pedagógusa, Nagykálló
  • Demeter Ferencné, a hodászi Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola óvodapedagusa
  • Gáti Anita, a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola pedagógusa

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

pedagógus, oktatás, zarándoklat, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

Csatolt dokumentum(ok):




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert