Legyünk egymás „Erzsébetei” – a szlovákiai magyar esperesi kerület zarándoklata Máriapócson

Mindenki ismeri az evangéliumi szakaszt (Lk. 1,39-49.56), amikor Mária, szíve alatt a magzat-Jézussal meglátogatja rokonát, Erzsébetet. Szabó Tamás pasztorális helynök a prédikációban érdekes párhuzamot állított: a fiatal lány, Szűz Mária, váratlan és felfoghatatlan helyzetben azt érzi, hogy el kell mennie valahová, valakihez, hogy kicsit elcsendesedjen, hogy válaszokat kapjon. „Sietve ment a hegyes tartományba”. Számunkra ilyen helyet, „hegyes tartományt” biztosít Máriapócs. Ahová eljövünk, hogy távol legyünk a mindennapoktól, ahol elgondolkodhatunk életünk dolgairól. Mária találkozott Erzsébettel, az idősebb, bölcs rokonnal, és Zakariással. Segítettek neki, hogy fejében és szívében helyre tegye a vele történteket. S íme, itt van az Egyházunk: az oltár körül Zakariások, akik rendelkezésünkre állnak, s a templomban Erzsébetek, akiktől tanulhatunk, tanácsot kérhetünk. Legyünk egymás „Erzsébetei”, hiszen sok fiatal áll tanácstalanul az élete döntéseiben. Mi vagyunk az Egyház, tehát minekünk kell meghallgató, befogadó emberekké válni! Hisz nekünk is jó, hogy van hol, van kinek elmondani a bajainkat: amit otthon nem tudunk megoldani, elhozzuk ide, a „hegyes tartományba”, letesszük Mária elé, és bekapcsolódunk az Ő dicsőítő énekébe: „Magasztalja az én lelkem az Urat!”
A Szent Liturgia után Parakliszon imádkozott együtt a több száz fős közösség. Ezen a szertartáson Ábel püspök atya szólt a zarándokokhoz. Egy kedves történeten: a pitypang szépségén keresztül világított rá, mennyi érték van az életünkben. Ábel atya felhívta a figyelmet a kegykép nem szokványos részletére: Jézus kezében van egy szál virág. Azt kérte, amikor az ikonra tekintünk, mindig Jézus Krisztus vigaszára gondoljunk, s arra, mennyi minden van az életünkben, ami szép, ami értékes.

Forrás és fotó: Máriapócsi Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye