Istent keresni és segítségül hívni minden élethelyzetben lehet – interjú Asztalos-Nagy Erika pszichológussal

Hajdúdorogon készíthettem interjút a pszichológusnővel. Azért tartom fontosnak, hogy minél többen megismerjék őt, mert látnunk kell, hogy lelkiatyáink mellett vannak a környezetünkben vallásos, keresztény, sőt görögkatolikus értékrenddel rendelkező szakemberek, pszichológusok, akikhez bátran fordulhatunk, hiszen segítségükkel még közelebb kerülhetünk a Jóistenhez. Ne kizárólag önmagunkban keressük a megoldást, mert az eléggé esendő lenne, hanem bátran helyezzük a Jóisten tenyerébe problémáinkat, egész életünket.

Kaskőtő Jánosné: Kezdjük az elején! Mi motivált abban az elhatározásban, hogy pszichológus légy? 

Asztalos-Nagy Erika: Mindig is kíváncsi voltam az emberekre, a történeteikre, a különböző sorsokra és életutakra. Így amikor pályaválasztásra került a sor, úgy döntöttem, hogy az emberekkel való kapcsolataimat, a beszélgetéseket szeretném kellően tudatosan és sokféle ismerettel megalapozva, értő figyelemmel kísérni. Így jelentkeztem pszichológia szakra… S miközben másokhoz közelebb kerültem, egyre többet kezdtem magamról is tanulni! Az önismeret nagyon nagy ajándéka ennek a tudománynak! 

KJné: A keresztény értékrend hogyan nyilvánul meg a munkádban, hivatásodban? 

A-N E: Keresztény nő, édesanya vagyok elsősorban, családi életemet is igyekszem e mentén megélni. Hol közelebb vagyok Istenhez, hol távolabb kerülök tőle, de hiszem és érzem, hogy a Szentlélek munkálkodik bennem és rajtam keresztül is… A családom (férjem és gyermekeim) is nyitott, befogadó a keresztény értékrendre, sőt nagy erőforrásaim is. Mindig tanulok tőlük és általuk. 

Istent keresni szerintem mindig lehet, minden helyzetben és segítségül hívni is, különösen azokban az élethelyzetekben, ami már nemcsak rajtunk múlik. Meg kell tenni, ami a mi dolgunk, de a Gondviselésnek is helyet kell hagyni életünkben, munkánkban egyaránt. 

Az emberi lélek megismerése egy nagyon finom odafordulást és sok türelmet igénylő közös munkálkodás, ugyanakkor nagyon személyes is, hisz mindenkihez más és más út vezet. Ám, aki  úgy dönt, hogy szeretne egy nehézségre, egy elakadásra megoldást találni az életében, arra hosszú, ugyanakkor nagyon izgalmas és tanulságos út vár… De nem lesz egyedül, mert pszichológusként kísérem őt ezen az úton. 

KJné: Hol dolgoztál eddig? Milyen tapasztalatokat szereztél? 

A-N E: Már az egyetemi éveim alatt kerestem a lehetőségeket, hogy összeköthessem az elméletet a gyakorlattal. De igazából a lehetőségek találtak meg engem a felsőfokú tanulmányaim alatt is és később is… Sok helyen dolgoztam önkéntesként és különböző területeken volt lehetőségem bekapcsolódni a pszichológiai munkába az egyetem után is. Foglalkoztam gyerekkel és szüleikkel gyermekonkológián, telefonos lelkisegélyszolgálat telefonos ügyelője voltam, enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekek táborozásában segítettem (Szent Damján Tábor). Később pedig pszichológia szakos tanárként tanítani kezdtem: általános iskolában, középiskolában, és egy darabig szociális gondozó és ápoló képzettséget szerző hallgatókat oktattam. 2010-ben a gyermekvédelem szólított meg, így azóta is a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ pszichológusa vagyok, Hajdúnánáson, ahol lakásotthonban élő fiatalokkal és őket nevelő szakemberekkel foglalkozom, illetve nevelőszülőkkel. E mellett pedig rendszeresen tartok/tartottam előadásokat, illetve vezetek/vezettem csoportokat különböző gyermekvédelmi és személyiségfejlesztő témákban. De a kispapok, a görögkatolikus atyák és lelki vezetők gyermekvédelmi munkáját is igyekszem segíteni. 

KJné: Egy nagyon tartalmas előadást hallhattunk Tőled a férjek/apák szerepéről Hajdúdorogon ... Ez a terület hogyan kapcsolódik a munkádhoz?  

A-N E: Szívemnek különösen kedves témája az apaság. Már egyetemista koromban is megfogott az a kérdéskör, hogy vajon hogyan is születik meg az apa a férfiban és a várandósság időszaka hogyan befolyásolja az apává válást: a szociális és érzelmi intelligencia illetve a származásból hozott szülői bánásmód hogyan hat a férfiak egyik legfontosabb személyiségfejlődési állomására, az apaságra. Erről szólt végül a szakdolgozatom is. De tudom jól, hogy az apaság és az apává válás korántsem záródik le a gyermek megszületésével, sőt innen indul igazán. És milyen sok év, minőségi idő és lehetőség, módszer áll az édesapák rendelkezésére, hogy minél inkább ebben a szerepben megtalálják magukat. Családi életciklusonként különbözőképpen… Erre a felelősségvállalásra igyekeztem felhívni a figyelmet az előadást nyitott füllel és szívvel hallgatók számára, legyen az édesapa, nagypapa, édesanya vagy épp nagymama… 

És aztán ez a téma bizonyos időszakokban újra-újra megtalál. Akár előadás formájában.

A munkám során is látom, hogy mennyire fontos, hogy a fiatalok rátaláljanak a magukban lévő fiúra, férfira és majdani apára. Ez kamaszoknál pedig hatványozottan igaz. És ez sohasem könnyű lelki utazás. Annak a fiatalnak is komoly erőfeszítést kell tennie és belső lelki munkálkodás vár rá, aki családban él, hát még annak milyen göröngyös az útja, aki család és apa nélkül nő fel… 

KJné: Ebéd után az édesanyákkal foglalkoztál. Ez a terület is közel áll hozzád? 

A-N E: Természetesen női mivoltomból és édesanyaságomból kifolyólag is, igen. Az ember szakmaisága szintén más szintre kerül mikor édesanya lesz. Különös találkozás és ötvözés ez egyébként az én életemben! 

Nagyon szeretem a felnőtt női csoportokat, roppant gyümölcsöző és termékeny együttgondolkodás tud megszületni akkor, amikor a nők összeülnek. No, nem pletykálni, hanem beszélni magukról, hogy megismerjenek személyiségükről valamit, ami még előttük is titok volt addig. Ezen a délutáni alkalmon a női szerepek, szerepfelfogások birodalmában barangoltunk közösen, őszintén és kendőzetlenül! Hiszen egy elég jó férj egy elég jó feleség oldalán tud kibontakozni, s válnak így ketten elég jó szülővé. 

KJné: Melyik az a terület, amivel a legszívesebben foglalkozol? 

A-N E: A mesék és a lélektan világának kapcsolatával foglalkozom a legszívesebben. A mesepszichológia és meseterápia ugyanis a köztudattal ellentétben nemcsak kizárólag a gyermekeknek szól, sőt a mesék eredetileg a felnőtteknek íródtak… A mese fonala iránytűként vezeti olvasóját, hallgatóját, a nehézségeinek felismerésében és feloldásában. 

Az önismereti csoportokat is nagyon szeretem, életkortól, nemtől, témától függetlenül. A felnőtt csoportokat pedig különösen kedvelem. Nagyon jó látni, hogy egy-egy közösségben hogyan bontakozik ki az aktuális téma, vagy épp a nehézségek és hogy hogyan segítik egymást a tagok a megoldáskeresésében. Óriási gyógyító erő tud felszabadulni ilyenkor.

Ezért tartom kiemelkedőnek azt, hogy működjön APA-KÖR is a férfiak életében, akár itt Hajdúdorogon. 

A férfiaknak soha sincs könnyű dolguk a kiegyensúlyozott és harmonikus család vezető szerepének megtalálásában és működtetésében, pláne, hogy a férfiak felé támasztott társadalmi elvárások többsége is arról szól, hogy legyenek erősek és kemények, gyengeségeiket ne mutassák meg, még kommunikációs szinten sem. Pedig a gyengeség és a gyengédség kézen fogva jár. Az a férfi, aki felmeri vállalni érzéseit, beszél róla, nem hogy megvetést kap egy nőtől, a feleségétől, hanem óriási elismerés és tisztelet lesz a jutalma, hisz aki az érzéseivel jól tud bánni, annak a többi dolog az életében már meg sem kottyan. 

A Tóth Lóránt diakónus által összehívott és életre keltett APA- KÖR szintén ezt hivatott szolgálni: teret és időt adni egymásnak, egymásra, kibeszélni/kiventilálni az adott nehézséget, elmélyedni egy aktuális témában, együtt nevetni, vagy hallgatni a csendet. S ha épp annak van itt az ideje, akkor imádkozni! Olyan ez a közösség, mintha egy modern „Vígadó” lenne. Egy olyan kocsma, ahol a férfiak nem alkoholba fojtják bánatukat és némán néznek, merednek a semmire, hanem egy kis „bor” mellett (Jézus vére) van mire nézniük és kire tekinteniük, és egymásra számítaniuk. Ennek a „Vigadónak” a kapuja pedig egészen az égig ér! A csoport vezetője pedig nemcsak egy férfi, egy édesapa, hanem épp egy lelki vezető is, aki hiteles példamutatásával és igyekezetével szolgálja a csoportot. Nagy felelősség, ugyanakkor erény birtokosa az az atya, aki egy minden szinten erős közösség oldalán áll! Bizonyára sokat tanulnak majd vezetőjüktől és egymástól a csoporttagok!

Azt hiszem, kellően úttörőnek számít ez a Hajdúdorogi mozgalom, de én azt kívánom ennek az apás csoportnak, hogy továbbra is merjenek az érzelmek birodalmában zarándokolni, beszélgetni, hisz az elég jó vezető, családfő felismeri, hogy milyen fontos szolgálni! Családja és Isten felé is! S ezzel nagyon jó szolgálatot tesz magának is!

Szöveg: Kaskötő Jánosné, fotó: Koleszár Anna

Nyíregyházi Egyházmegye