Debrecen, Nagyerdei Stadion, 20 400 néző. Valahogy ilyen ridegen szoktak kezdődni a sportújságok beszámolói a rangosabb futballmérkőzésekről. De ennek a meccsnek a beszámolóját nem lehet ilyen hangvétellel elkezdeni, mert ez a mérkőzés egészen más volt, mint a többi… Ezen a mérkőzésen Mi is ott voltunk! Hogy ki is ez a „Mi”, az azonnal kiderül!

Hosszú ideig úgy tűnt, hogy ez a „Mi” csak én leszek negyedmagammal, ugyanis szó szerint a szemem előtt fogytak el a jegyek az interneten, és csak egy néhányat sikerült megkaparintani az utolsó pillanatokban, azokat is csak a „technika ördögével” folytatott nagy küzdelmek árán. El kellett könyvelnem, hogy a Magvető Görögkatolikus Tanoda diákjai legfeljebb csak a képernyők elől kísérhetik figyelemmel az újonnan épült (és csodálatosra sikerült) Nagyerdei Stadion első válogatott mérkőzését. Néhány nappal e csalódás után azonban megjelent a remény szikrája: dán barátaink átadták a számukra fenntartott kedvezményes helyek egy részét, így újból lehetőség nyílt a nagy kalandra! Köszönet illeti Debrecen polgármesterét Kósa Lajos urat is a tiszteletjegyekért, melyet a Huszár-telepi gyerekeknek és kispapoknak ajánlott fel. Így e két váratlan fordulatnak köszönhetően a „Mi” valósággal megsokszorozódhatott!

A tanodás diákok és kísérőtanáraik mellett helyet kaptak még gyerekek a Huszár-telepi Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskolából, akiket elkísértek fociért rajongó szüleik, csakúgy, mint néhány tanodásunkat is! Jutott hely olyan Huszár-telepen élő hátrányos helyzetű fiatalnak is, akiket nem intézményeink, hanem a Huszár-telepi focicsapatunk révén ismerünk. Már csak egy akadály állt előttünk: leküzdeni azt az 50 km-t, amely a Huszár-telep és a Nagyerdő között feszül. Ebben a görögkatolikus kispapok oly módon segítettek, hogy velünk utazva, felettébb kitűnő hangulatban, énekelve, beszélgetve, egymást jobban megismerve tehettük meg az oda és a visszavezető utat. A három magyar zászló, melyet magunkkal vittünk, közel sem volt elegendő, mert szinte mindenki festetett magára nemzeti trikolort, zászló, szív vagy csók alakban, kifejezve azt, hogy melyik csapat miatt is van itt. Örömmel vettük, hogy más szurkolók is kérték tanodásainkat, hogy segítsenek a nemzeti színekbe öltözésben.

Egy gólokban gazdag, izgalmas nemzetközi mérkőzést szurkolhattunk végig a helyszínen, a legtöbben életükben először. Életre szóló élmény volt ez mindnyájunknak, nem csupán a fergeteges hangulat és a káprázatos látvány miatt, hanem mert a mérkőzés mellett igazán barátságos volt a légkör a nézőtéren is, hiszen önfeledten szurkolhatott gyerek és felnőtt, férfi és nő, roma és magyar, együtt… Magyarországnak!

Boros András
tanulmányvégzett papnövendék

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum