Július 7-én, vasárnap Szocska A. Ábel megyéspüspök felszentelte a felújított teremi görögkatolikus templomot.
Hosszú volt az út, mire a templom és a közösség is idáig elérhetett. Erre utalt a megyéspüspök is beszédében. Felidézte a múltat, amikor az ősök rövid idő alatt sikeresen felépítették a templomot. Bíztatta a jelenlévőket, hogy a jövőben is igyekezzenek továbbadni ezt a lendületet a fiataloknak. Próbáljanak meg az ősök nyomába lépni.
„Isten templomai vagyunk, a bennünk lévő lélek által. A templom mit sem érne, ha a hívek lelki üdvösségét nem szolgálná, ha nem járnának templomba. Fáradoznunk kell azon is, hogy ne csak a mindennapi dolgok legyenek meg, hanem a lelkünk is épüljön, szépüljön. Ápolni kell lelkünket is, amire ez a templom segítségül szolgál.”- hallhattuk Ábel püspök atya szavait.
Püspök atya megemlítette még Damaszkuszi Szent Jánost is, akihez kapcsolódik templomunk címünnepe. Damaszkuszi Szent János élete által hívta fel figyelmünket a lélek megújítására, építésére, fáradoznunk kell az ő mintájára a lelkek gondozásán. Ábel püspök atya János életéből példát állított ezen a vasárnapon, hogy igyekezzünk alázattal és engedelmességgel közeledni Istenhez, ahogyan azt János is tette szerzetesként.
A templomszentelés után családi napot tartottunk, melyen a közös ünnepség tovább folytatódott.
Hálát adunk az Istennek, hogy megújulhatott templomunk, melyben Őt dicsérhetjük. Hálával gondolunk minden kedves segítő kézre is, melyek nélkül ez a felemelő esemény nem jöhetett volna létre. Továbbra is hívjuk és várjuk minden kedves hívünket, hogy együtt imádkozhassunk Isten csodálatos házában.
Karakó Roland
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |