PANNÓNIA KÁVÉHÁZ
Atyám, megteszem, ami tőlem telik
A „mindigfriss” a koronavírusról az alábbi szalagcímet dobta fel: „Több óvintézkedés mellett tartják az idei érettségi vizsgákat”. A cikk arról szól, amit a cím alapján várunk tőle: a külső körülményekre való szigorú odafigyelésről, az óvintézkedésekről, melyek betartásával a vizsgázás során minimálisra csökkenthető a fertőzés veszélye. Ha nem csupán e külső körülményekre figyelnek, hanem „belső óvintézkedéseket” is tesznek, s hitük vezérli őket, a fiatalok nyugodt lélekkel kezdhetik életük első igazán jelentős megmérettetését. A 2020-as érettségi egyik elképzelt érettségizőjének elképzelt vizsganapjáról írt P. Tóth Nóra.
Reggel az óra csörgése előtt ébredt. Mihelyst kinyitotta szemét, rögtön megérezte a hasa felől érkező szorító érzést, szíve gyorsabban pumpálta a vért ruganyos testében: ez az a nap, amelytől már hetek óta rettegett. A széken már várta gondosan kivasalt blúza és szoknyája, melyek az iskolához való tartozásnak látható jegyei voltak. Büszke volt arra, hogy ide járhatott éveken keresztül. S most egyszerre elkezdődött a vég: annak a folyamatnak az első állomására ért, amely végleg lezárja életének e jelentős szakaszát. Feltörő izgalmában érezte az ismeretlentől való félelem mellett azt a várakozást, mely egy új, a felnőtt lét felé vezeti. Ez a vizsga is ennek az első lépcsőfoka. Így már nem is olyan nehéz nekiindulni az otthon biztonságából a falak közé, melyek néhány hét múlva távoli múltként derengenek majd fel előtte.
Ám ahogy indulás előtt bepakolta tollait, az utolsó átlapozgatásra váró jegyzeteit, a csokoládét, a kulacsot, eszébe jutott a szentkép, melyet nagymamájától kapott. Belecsúsztatta tolltartójába. A csecsebecsék között pedig megakadt pillantása a barátnőjétől kapott csotkin, mely békésen függött a parafatáblába szúrt térképtű tövén. Leakasztotta és csuklójára húzta. Ritkán vette fel, de tudta, hogy ha valamikor, akkor most igazán szüksége van arra, hogy „Jézus könyörüljön rajta”. A kis apró tárgyak jelezték számára annak bizonyosságát, amit csak homályosan, de egyre nagyobb lelkesedéssel hitt: hogy ott áll előtte a Jóisten, de legalább is egyik küldötte, Őrangyala, tudatva minden érzékével – nincs egyedül ebben a nagy világban, kiválasztották őt erre az életre, melyet csak ő élhet, s melyhez megkapja az útmutatást, ha igazán kéri.
És persze a táskába került a kesztyű és az anya által varrt szájmaszk is. Furcsa lesz viselni, ha anya mégannyira figyelembe vette kívánságát, és vagány fekete maszkot varrt is neki. De a többi között ezt az óvintézkedést is meg kell hozni ennek az évfolyamnak. Milyen dühös volt, mikor megtudta, nemcsak iskola és felkészülés nem lesz az érettségi előtt úgy, ahogy azt várták, hanem ballagás és bankett sem. A járvány az egész életét a feje tetejére állította, mintha nem lett volna enélkül is elég bonyolult minden.
Mindkét szülője elkísérte az iskolába; a kocsiban biztató és nyugtató szavak simultak az autó kárpitjába. Ő már nem értette a szavakat teljes mértékben; lelke máshol járt, ujjai megtalálták a csotki fekete csomóit, s eszébe jutottak a szavak, melyeket Jézus-imaként neveztek a felnőttek. Forgatta kezében a kis karkötőt, fejében a könyörgés legegyszerűbb szavait.
Az osztálytársakkal sokszor beszélt az elmúlt hét hétben telefonon, chaten, skypon, de egyedül volt, nem találkoztak. Most a viszontlátás öröme is hozzájárult a reggeli izgalom fokozódásához.
A vizsgalap előtte hevert, de még nem nyitotta ki. Ahogy esténként szokta: behunyta szemét és hálát adott ezért a napért. Elérkezett hát ide, érettségit tehet, tanult és igyekezett, s most kiderül, mennyire tud megfeleli az elvárásoknak. Az írásbeli az egyetlen esélye, hiszen idén még szóbeli vizsga sem lesz. Ha elrontja, nem tud korrigálni a jegyen a szóbeli által.
Abban az áldott pillanatban megérezte, mennyire töredékes a tudása, de egyszersmind mély lélegzetet vett és megszólította a Nagy Vizsgáztatót: Atyám, megteszem, ami tőlem telik.
*
Az érettségi csupán egy vizsga a sok közül, s a későbbiekben, az egyetemen, főiskolán vagy a szakiskolákban egy vizsgára kell majd legalább annyit kell készülni, mint az érettségire. Mégis meghatározó állomásunk.
Arra igazán jó, hogy megmutassa: mennyire komolyan vesszük a sorsfordító pillanatokat. Nem tudunk állandó vizsgadrukkban élni, mégis fel kell készülnünk a számonkérésre, vagy legalább ilyen erővel állnunk feladataink elé: Atyám, megteszem, ami tőlem telik.
*
Kívánjuk az idén érettségiző évfolyamnak a legjobbakat, hitük útjelző lámpásként kísérje őket ezen a vizsgán és életük iskolájának minden vizsgáján a tökéletesedés felé.
P. Tóth Nóra
