Háló Camp in Tata

Reggeli tornával frissítették figyelmüket Székely János püspök előadására készülve a tatai tábor résztvevői. Ez együttlétük negyedik napja. A találkozás–kapcsolat–közösség kulcsszavai jegyében működő Háló életében a 18. nyári tábor a tatai.

Idén első alkalommal a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom szellemi kincstárával gazdagodott a program, közösen szervezték ugyanis ezt a Kárpát-medence magyar közösségeit megszólító egyhetes együttlétet. Keresztény nagykorúság; Mi a dolgunk az istenkapcsolatunkkal? Hogyan fejlődhetünk hitünkben? Milyen felelősséggel jár kereszténynek lenni? Milyen szolgálatot, küldetést jelöl ki számunkra? – kérdések mutatják a közös gondolkodás irányát.

Lelkiekben, szellemiekben, szórakozásban gazdag; testet, lelket, szellemet megmozgató héttel fogadták a Kárpát-medence minden vidékéről érkezett résztvevőket. Előadások, kiscsoportos beszélgetések, kirándulás, játék, tánc, sport, kultúra szerepelt a programban, korosztályonként altáborokra bontott rendszerben.

Háromszáz résztvevő éli együtt a tábor hetét Tatán. Seniortól az óvodásig minden korosztály és életállapot megtalálható köztük. Több mint százan jöttek Erdélyből, ötvenen a Délvidékről, ugyancsak szép számmal Kárpátaljáról, kevesebben a Felvidékről; sokan az anyaország Háló-közösségeiből, de idén közel ötvenen a Hetvenkét Tanítvány Mozgalomból is.

A téma – keresztény nagykorúság – engedi, hogy a résztvevők élettereinek különböző valóságai megjelenjenek. A külhoni élet nehézségei, az elvándorlás, a megélhetési gondok, a nemzeti megmaradás terítékre tudtak kerülni a csoportbeszélgetésekben, ahogy a szekularizáció, a fogyasztóiság hatásaival való szembenézés is.

Puchard Zoltán, a Háló és a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom egyik alapítója szerint nagy jelentősége, egymást kölcsönösen gazdagító hatása van a két mozgalom együttműködésének. A Hetvenkét Tanítvány által felvetett témák új dimenziókat vittek a tábor tartalmi felépítésébe; a Háló Kárpát-medence szerte elindította párbeszéd kitágította a horizontot. A Háló harminc éve képviselt lelkisége – a közösségben gondolkodás, az összetartozás – találkozott össze a gazdaság, a politika, kultúra, társadalmi élet különböző területein tevékenykedő „tanítványok” tudásával, akik a közös gondolkodásba behozták a mozgalom „válaszkísérleteit” a 21. század problémáira.

Látogatásunk napján Székely János előadása viszi tovább azt a vonalat, amit Szocska Ábel, Gájer László, Ádám Miklós atya, Makláry Ákos atya, Dávid Bea elkezdett, és Sajgó Szabolcs SJ, Vecsei Miklós, ifj. Zlinszky János, Dabóczi Kálmán folytat.

A püspök a tábor alapgondolatát – keresztény nagykorúság – és mottóját: „Teremjetek maradandó gyümölcsöt!” (Jn 15,16) – állította középpontba. Mit jelent keresztény nagykorúság? – Székely János Boldog Ceferino élete alapján mutatta meg: ha a nagykorú keresztényt a hatékony felnőttel azonosítjuk, elvétjük a lényeget. A kereszténység teljességét ugyanis egy nyolcéves gyerek is élheti. Ez a teljesség annak megértése, hogy a világ szeretetből, az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök szeretetéből lett, így a keresztény lét legfőbb célja és feladata, hogy az ember megtanuljon szeretni. A folyamatot az Istentől való megérintettség indítja el. Isten kopogtat, be akar lépni az ember életébe. Ha megnyitjuk előtte az ajtót, ha beengedjük, betölt a fénye, békéje szeretete, amit más nem tud megadni, s elkezd átalakítani. Az így formálódó jóság, szeretet, bátorság eltalálja a másik ember szívét, megszületik a közösség. Az Egyház fentről, Istentől kapja az indítást, a megérintődött emberek viszik tovább.

Székely János arra kérte a résztvevőket, idézzék fel azt az első pillanatot, amikor átélték ezt a megérintődést; nézzenek szembe azzal, mennyire táplálkoznak ebből a megrendültségből ma. Dávid, a Jézus követésére vállalkozni akaró gazdag ifjú, Júdás és Péter példáján mutatta be, milyen válaszok születnek ebből a megtapasztalásból. Dávid, az Isten által kiválasztott, megérintett ember, aki legyőzi Góliátot, erős királlyá lesz, országot épít, egyszer csak megbicsaklik, kikacsint házasságából, más feleségét kívánja meg, és súlyos hibák sorozatát követi el; a gazdag ifjú, aki visszaretten, hogy eladja vagyonát; Júdás, aki belátja botlását, de nem hisz abban, hogy talpra tud állni, és Péter, aki meglátja Jézus szemében végtelen irgalmat, megbocsátást, tudja, hogy nála van újrakezdés, és belőle szikla lesz.

Ehhez kapcsolódva a főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ember életének különböző területein különböző mértékben éli meg az Istennek való átadottságot. Éljük-e a szeretet parancsát életünk minden területén? Hova kellene még beengedni Istent? Hol ragaszkodunk kételyeinkhez, megrögzöttségeinkhez, bűnünkhöz? – ezek voltak a püspök további, átgondolásra szánt kérdései. A magát teljesen átadó Péter, a szikla olyan ember, akikből az Egyház épülni tud. „Átélte a szeretetet, és természetes lesz, hogy továbbadja. A misszió nem stratégia, nem toborzás, nem azért folyik, hogy sokan legyünk, és erősek. A misszió túlcsorduló szívből fakad.”

A szekularizáció krízisében hogyan álljunk ki kereszténységünkkel a világ elé? – Székely János útmutatásul a „ferenci alternatívát” vázolta fel. Arra biztatott, legyenek bárkáink – kolostor, család, közösség, iskola –, melyek át tudják menteni az értékeinket. Merjünk kilépni a templomaink falai közül, keressük az együttműködést a nemzet és állam képviselőivel, szövetkezve értékeink védelmére. Ezek átgondolására kérte a résztvevőket a beszélgetésekben.

A válaszkeresés kiscsoportokban folytatódott. A szentmise alkalom volt az önreflexióra, hol tartunk hitünkben, és buzdítás, hogy elinduljunk. Székely János püspök életközeli példákkal mutatta be, hogy egy-egy szeretetcselekedet milyen „szeretetlavinát” képes elindítani, átformálva mind a kezdeményező, mind a megajándékozott életét.

A látogatás délelőttje betekintést adott számunkra az érett istenkapcsolat, a hitben való növekedés folyamatába. Az identitás és közösség, tanítvány és mesterlét terepe és felelőssége, Egyház és misszió, teremtett világ, szolgálat és küldetés mentén haladtak a résztvevők. Tanúi lehettünk, hogy az építkezés az „itt és most”-ban elkezdődött.

Szöveg: Trauttwein Éva/Magyar Kurír, fotó: Lambert Attila

Nyíregyházi Egyházmegye