Meghalljuk-e a tábor-hegyi szót? – templombelsőt szenteltek Nyírbátorban

A Szent Liturgia a megújult falak müróval való megkenésével és szenteltvízzel való meghintésével, a templombelső megszentelésével kezdődött. „Ragyog ez a templom, mint annak idején Jézus Krisztus ragyogott fenn a hegyen istenségében – dicsérte az elvégezett munkálatokat prédikációja elején a főpásztor.

Beszédében a találkozás értékéről elmélkedett; elsőként arról a felismerésről, hogy minden egyes személyes találkozás rendkívüli hatással van az emberre, ugyanis utána más emberként megyünk tovább. Ha valakinek mosolyogva a szemébe nézünk, jobban érezzük magunkat – a kutatások tudományosan is alátámasztják ezt, ám a templomban a hívek maguk is kipróbálhatták: Ábel püspök kérésére a padszomszéd szemébe néztek és mosolyogtak, s ez a felszabadult általános derű vitte tovább a gondolatokat.

A személyes találkozások olyannyira megváltoztatnak, hogy akár éltre szóló kapcsolat is fakadhat belőlük: ilyen a szerelmesek találkozása.  „Ha az emberekkel való találkozás ilyen hatással van ránk, mennyivel inkább hatással lehet ránk az Istennel való találkozás?” – az apostolok elfelejtkeztek szeretteikről is, ott akartak maradni a Tábor-hegyén, megváltozott az életük: »Uram, jó nekünk itt lenni« – mondták.”

Majd feltette a híveknek is a kérdést: „a mi életünkben milyen változást eredményez az Istennel való találkozás? Meghalljuk-e a tábor-hegyi szót? Felismertem-e az Isten rendkívüli működését életemben? Képes voltam-e megváltozni? Mi mindannyian eljöttünk a templomba, mert mindannyian szeretnénk az életünkben némi változást. S lám: ez a templom beragyog bennünket, visszaragyogja ránk Isten tündöklő fényességét, mindannyiunk arcán visszacsillan az isteni fény.”

Igen, találkozhatunk az Istennel a Szentírás olvasása közben, csendes imáinkban otthon, vagy amikor összefutunk egy pappal, s itt a templomban is. De ahogyan a tanítványoknak Krisztus meghagyta, hogy menjenek le a hegyről, „éljék a mindennapjaikat, mutassanak jó példát, legyenek jó keresztények, azaz jó Krisztus követők, úgy minket is, akik itt most találkoztunk az Istennel, arra kér: továbbmenve váljunk jobb emberekké.”

Egy évvel ezelőtt is itt hivatalos volt Ábel atya ebbe az 1932-ben épült templomba, annak születésnapjára, „akkor még álmodni sem mertem, hogy ilyen szépen megújult falak között fogunk a következő évben ünnepelni. Nem volt mesterünk, pénzünk, csak azt tudtuk, hogy ki akarjuk festeni az Isten házát” – kezdte köszönő szavait a Szent Liturgia végén Kiss Zsolt parókus.

Elmondta, hogyan alakult és szépült a templom az utóbbi időben; beszélt a 2013-as teljes (tetőcserés, nyílászárócserés) külső felújításról és a templom idei belső megújulásáról, melyet a támogatóknak és a kivitelezőknek egy-egy emléklappal is megköszönt: Nyírbátor polgármesterének, a város képviselőtestületének, dr. Simon Miklós országgyűlési képviselőnek, Petics Mihálynak, Kosztyu Tibornak, Varga Lászlónak, Szarka Györgynek, valamint az egyházközség minden családjának a nagylelkű adakozásért és az önkéntes munkájáért.

A Mezei János és munkatársai végezték a teljes belső felújítást: a festések, az aranyozások, a freskójavítás, a díszek kifestését, a márványozást, a padok alapzatának festését is ők hatan készítették el. „Szeretettel vállaltuk el a megbízást, mert szép és nívós kihívás volt, jó csapatom van, akikkel együtt ezt az aprólékos munkát hét hétig folytattuk” – mondta honlapunknak Mezei János. A munkálatok felajánlásáról pedig így nyilatkozott szerényen és alázattal: „úgy gondoltuk, hogy ez így illik és így helyes”.

A búcsúi körmenet után, melyen a liturgián szolgáló lelkipásztorok olvasták az evangéliumot, miroválás és agapé következett.

Ábel püspök antimenziont ajándékozott az egyházközségnek.

A nyírbátori egyházközség új lelkipásztori kisegítővel is bővült: Csizma Balázs tanulmányvégzett papnövendék hitoktatóként fog itt tevékenykedni.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye