Az Isten papjává vált örökre – áldozópappá szentelték Káplár Mártont

Görögkatolikus Egyházunkban az Úrszínváltozás ünnepe a legnagyobb jeles események között kap helyet, melynek jelentőségét, hogy milyen folyamatról is van szó meg kell értenünk – hívta fel prédikációja elején a figyelmet Fülöp metropolita atya.

Az Evangélium (Mt 17,1-9) igaz beszél arról, hogy a Megváltó ruhája fehér, vakító lett, mint a hó, de ez esetben nem csupán a színek megváltozásáról van szó. Noha maga a jelenség, az, hogy az apostolok egyszer csak fehér ruhában látták Őt igen csak beszédes, lévén a fehér a legszebb, a legtökéletesebb szín, abban benne van minden. Így van meg minden Jézus Krisztusban – világított rá a főpásztor. Ő az, akiből minden származik, aki mindent teremtett, akinek mindent köszönhetünk, vagyis Istenségében mutatkozott meg a tábor hegyén az apostolok előtt. Addig is Isten volt, csak nem tudták. Embernek tűnt a szemük előtt és nem vették észre, hogy valóságos Isten. Ki-ki amennyire képes volt, fogta fel ezt a színváltozást, ezt az átalakulást.

Amikor Krisztus megmutatja az Ő Istenségét – mondta érsek-metropolita atya – az olyan, mint amikor az Egyházban a szentségeket ünnepeljük. Olyan dolog történik ekkor, amit bár szemünkkel nem látunk, ám az még is valóságos esemény és a szentségben válik számunkra láthatóvá. Kereszteléskor a vízben megmártóztatott kisded teljesen átalakul és az Isten gyermekévé lesz. A bűnbánat szentségében sem látunk és hallunk nagy dolgokat, pedig óriási folyamat megy ekkor végbe, hiszen úgy tisztul meg az ember lelke és válik hófehérré, mint keresztelése pillanatában.

Fülöp metropolita atya szerint valójában az Egyház az Úr színeváltozása: láthatóvá teszi azt, ami a valóság, ami fizikai szemünk előtt nem volna látható és ki-ki annyit fog ezekből az eseményekből, amennyire képes hitéből fakadóan. A papszentelés szentsége tele van nagyon szép és látványos elemekkel: a szentelendőt felvezetik a diakónusok a szentélyhez és ott a királyajtóban két paptestvér veszi át, majd kíséri körbe az oltár körül, háromszor.

A szentelendő aztán megcsókolja az oltár sarkait, a püspöki jelvényeket és letérdel az egyik sarokhoz.

Közben a püspök elmondja azt az imádságot, amiben az egész közösséget szólítja fel, hogy közösen imádkozzon az ifjúért, azért hogy szálljon rá a Szentlélek kegyelme. Végül egyenként rákerülnek a papi ruházat darabjai – ezek a látható elemek, de ennél sokkal nagyobb dolog történik – figyelmeztetett Fülöp metropolita.

 „Emberi érzékeléssel érzékeljük, de hitünk szerint fogjuk fel ezt az eseményt: új ember születik, új pap lesz az Egyház rendelkezésére, akit az Isten meghívott, kiválasztott.”

Az Eucharisztiában nem ez történik – folytatta prédikációját a főpásztor. Az Eucharisztiában is beszélünk színekről, azt mondjuk, hogy a kenyér és a bor színében megmutatkozik az Isten.  Ekkor külső átalakulást nem látunk, a hitetlen ember szemében a bor és a kenyér ugyanannak tűnik, de a hitünkkel képesek vagyunk meglátni azt, hogy ez valami egészen más. Lényegi átalakulás történik: az Isten testévé és vérévé lesz az Eucharisztia.

A papság alkalmával is ez lesz valójában. Külső átalakulás noha nem lesz Mártonon – mondta Fülöp metropolita –, de lényegileg ő teljesen átalakul. Krisztussá lesz és attól kezdve önmaga révén Krisztust kapják az emberek. Ezért kell a fölszentelés, ezért kell az Egyház imádságából fakadó átalakulás, hogy az ő lelkesedése, a hivatásra való készülete meghozza a Krisztussá válás fordulatát.

„Márton diákónus testvérünket ezen a napon, Úrszínváltozás napján szenteljük pappá. Fölvisszük őt a hegyre, az Úrszínváltozás hegyére és amikor lejön a hegyről átalakul, mássá válik. Eddig elkísértük őt: szülei, felesége, testvérei, nevelői, tanárai, paptestvérek, de aztán eljutott arra a pontra, ahonnan csak egyedül mehet tovább. Mint Mózes is, amikor felment a hegyre, aminek homályában már csak ketten maradtak: Mózes és az Isten. Amikor Mózes lejött a hegyről úgy tündöklött, ragyogott az arca, hogy nem tudtak rátekinteni. Lehet, hogy ez az átalakulás a pappá szentelésben is megtörténik. Ha Márton hittel végzi az a szolgálatot, amit rábízott az Úr és az Egyház lassan átalakítja őt külsőleg is. Egy hűséges szolgálatban letöltött papi élet után az ember arcvonásain is látszik, hogy ő az Isten embere, ő az Isten papja.” – zárta gondolatait érsek-metropolita atya.

Az újszentelt a továbbiakban Budapesten, a Rózsák terei templomban segédlelkészként szolgál majd.

Augusztus 6-án, Egyházunk - régi szokás szerint -  gyümölcsszentelést is tart. Régebben a hívek körmenetben vonultak a szőlőhegyekre, a gyümölcsösökbe, ma már a templomba viszik a szőlőt, szilvát, almát, barackot és más gyümölcsöket megáldásra. Így volt ez a Főszékesegyházban is: a szertartás végén Fülöp metropolita atya áldotta meg a friss termést.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye