A kenyértörésben továbbra is velünk marad – emmauszi tanítványokként zarándokoltak a fiatalok Máriapócsra

A zarándoklat utolsó napjára összekovácsolódott csapattá vált a 350 fő: közös jellel, az ég felé mutató ujjal emlékeztették magukat olykor, hogy hová is visz mostani és egész földi zarándokútjuk. A tábori oltár előtt lezárásképp készített csoportképen már felszabadult örömmel; a kegykép előtt megpihenve, hallgatva és követve Ábel püspököt, meghatottsággal mutattak jelképesen az Isten felé.

A főpásztor elmélkedését azzal kezdte a kegyoltár előtt végzett Paraklisz alatt, hogy mindazt, ami ezen a zarándoklaton történt nem lehet átadni a médián vagy egy interjún keresztül: megélni és átélni kell a fáradtságot, az érzéseket, élményeket, mint például a pillanatot, ahogy meglátjuk a kegytemplom tornyát egy ilyen hosszú út után.

Ábel püspök atya nyitotta elmélkedésével az emmauszi tanítványok Jézussal való találkozásának jegyében zajló hetet hétfőn, s az ő szavai zárták szombaton a tizenhetedik ifjúsági zarándoklatot, de ez az utolsó megszólalása több volt, mint egy hagyományos prédikáció. Hátat fordítva a zarándokoknak, s így velük egy irányba, Szűz Mária könnyező ikonja felé nézve Égi Édesanyánknak címezte szavait:

„Itt vannak a te gyermekeid, eléd hozták örömüket, könnyeiket, titkaikat, s ezeket lánc formájában helyezték el ide. Fogadd kedvesen zarándoklatunkat, gyermekeidet, a mi kéréseinket, segíts meg minket! Hálával tartozunk a te Fiadnak, aki megmutatta a csodát, mint annak idején az emmauszi tanítványoknak, akik útra keltek, akikkel együtt ment, akiket vigasztalt, s akik a kenyértörésben felismerték őt. Mi velünk is itt volt a zarándoklaton, vigasztalt minket és a kenyértörésben továbbra is velünk marad.” – imádkozott mindnyájuk nevében a főpásztor.

„Jó itt lenni, jó itt imádkozni, aztán útra kelni. De addig is marad egy jel, melyet magunkkal viszünk, mikor már indulni kell” – idézte fiatalos lelkülettel Kovács Ákos ideigazított dalszövegét.

A templomban elérzékenyülve, a templomtéren felállított tábori oltár előtt már önfeledt jókedvvel ültek újra egymás mellé a fiatalok, akik ugyan zömében a középiskolás korosztályból érkeztek, de voltak köztük idősebbek és nosztalgiázó zarándokok, vagy gyermekükhöz csatlakozó házaspárok.

Péntek este Nyírbátorban szálltak meg, ahol a gyógyvíz jótéteményei mellett tánccal is lazíthatták a folyamatos gyaloglásban megfeszült izmokat. Másnap a bátori egyházközség utrenyével, Szent Liturgiával és laktató reggelivel bocsátotta az utolsó szakaszra őket.

Útközben elmélkedések, beszélgetések, csendes szakaszok és pihenők váltották egymást, a jelenlévők már visszatekintve az elmúlt napokra, de még a megérkezés előtt így értékelték a görögkatolikus metropólia minden évben megrendezett eseményét:

„Csak pozitív tapasztalataim és érzéseim vannak a zarándoklattal kapcsolatban – mondja az ötödik zarándoklatát teljesítő Boglárka. Ez egy olyan alkalom, ahol közelebb kerülök Istenhez, elmélyülök, és lelkileg olyan feltöltődést kapok, amit sehol máshol nem. Nem a fizikai megterhelés a legnehezebb, hanem hogy a magunkkal hozott lelki terheket cipeljük, de az mind feloldódik a megérkezéskor, s szinte új emberek leszünk az út után.”

Kiss Zsolt, nyírbátori parókus vendéglátóként figyelte a többszáz fiatal örömét: jó, hogy ezek a gyerekek megérzik, hogy az igazi öröm forrása a Jóistenből fakad – mondta.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye