Pilgrimage of pedagogues

Most folytathatnám informálisan a cikket, de nem tudom. Annyi élmény, érzés kerít hatalmába, hogy csak szubjektíven tudok róla írni. Amikor megfogalmazódott bennünk az ötlet, eszünkbe sem jutott, hogy nem fog sikerülni. Természetesen nagyon izgultunk, hogy másnak is fontos lesz-e annyira, mint nekünk, hogy a tanévet felajánlással, zarándoklattal kezdjük, de nagyon jó érzés volt, hogy Máriapócsra 57-en érkeztünk. Hála Istennek! Reggel 6-kor már 32-en tágra nyílt szemmel és szívvel hallgattuk Oroson Szabó Tamás pasztorális helynök atyát, aki arról tartott elmélkedést, hogy mi vagyunk az út, akin az emberek járnak. Olyan úttá kell válnunk nekünk, akik a gyermekeket és szülőket is Krisztushoz vezeti.

Ezzel az útravalóval és Grunda János, a Nyíregyházi Egyházmegye oktatási referensének áldásával indultunk hát el mi is haza, Máriapócsra. A felkelő Nap sugarai különleges módon sütötték meg a zarándokkeresztet, amelyet friss, fiatalos lendülettel követtünk. Az Oros és Napkor közötti útszéli keresztnél Molnár Zoltán, a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház parókusa tartotta a második elmélkedést. Az idézet, amelyet választott: „A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek és ő pedig szólásra nyitotta ajkát.” (Mt 5,1-2) Napkor hamar elérkezett, ahol harangszó, keresztet vető emberek vártak bennünket. Mondanom sem kell, nagyon megható volt. Kocsis Dániel, a Nyíregyházi Egyházmegye ifjúsági referense a következő idézetet választotta nekünk elmélkedéséhez: „Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, de atyátok nincsen sok, mert Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet.” Napkort elhagyva, az útnak nekifeszülve csendesen haladtunk tovább.

Szívünkben, elménkben forgattuk Dani atya szavait, kérdéseit. Nem mondhatnám, hogy ez az útszakasz volt a legkönnyebb. Sem fizikailag, sem lelkileg. Az egyik zarándoktársunk fogalmazta meg a legjobban: mi csak mentünk a kereszt után, bármennyire is süppedtünk el a portengerben. Valóban így volt: mentünk, mentünk a kereszt után. Amikor fáj, nehéz, látjuk a keresztet, megyünk, valami láthatatlan erőt kapva. A következő útmenti keresztnél Trella Tibor atya elmélkedése frissített minket: „Áldott vagy te, Uram, taníts meg engem a te igazságaidra” (Zsolt 118 (119), 12.) Porosan, kissé megfáradva érkeztünk Máriapócsra, ahol Orosz István kegyhelyigazgató már várt bennünket mint a jó édesapa, miközben megcsendült a hazaérkezést, megérkezést jelző harangszó.

Az ötödik, egyben utolsó elmélkedést a Sója Miklós iskola lelki igazgatója, Kovács Róbert atya tartotta. Az idézete „Nem emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Lélek tanít.” (1Kor 2,13) volt. Ebéd után csengett-bongott a templom a sok pedagógustól, mert Akathisztoszt imádkoztunk Mosolygó Tamás, a Dudás Miklós iskola lelki igazgatójának vezetésével. Az imádságot követően „búcsús” ajándékként minden zarándok egy könyvjelző-hűtőmágnest és egy kis hajtogatott, más nevével ellátott virágot kapott. Hála Istenünknek, hogy az álmunk valósággá vált! Köszönet Verdes Zsuzsának, szervezőtársamnak a sok ötletért és lelkesedésért! Hálásak vagyunk, hogy püspök atya és a Nyíregyházi Egyházmegye vezetése támogatták ötletünket, a zarándoklat megvalósulását! Köszönet illeti azokat a papokat, akik habozás nélkül igent mondtak felkérésünkre!

Köszönjük azoknak a pedagógusoknak, gyermekekkel foglalkozóknak, akik önként zarándokoltak velünk a Pócsi Szűzanyához! Köszönjünk Mosolygó Marcell atyának, feleségének, Kati tisztelendőasszonynak, Soltész Mihály atyának és feleségének, Rita tisztelendőasszonynak, hogy mint a drága jó nagyszülők, minden jóval, finomsággal, frissítővel elláttak bennünket!

Szöveg: Szikora Csilla Fotó: Gerner Attila, Verdes Zsuzsanna, Szikora Csilla, Erki József

Nyíregyházi Egyházmegye