Az egyházi év első napján, az évkezdés tropárjában énekeljük ezt a kérést.

Az előttünk álló időszak az Úr jóságának esztendeje. Háromszázhatvanöt nap, mely Isten jóságával telik meg. Gondolhatjuk-e, hogy Isten nem jóságával fordul felénk e napok bármelyikén is? Akkor hát, van-e okunk aggódással tekinteni az előttünk álló évre. Persze, ha körülnézünk, bizony akadna rá érv bőséggel, ha viszont nem lefelé, hanem fölfelé tekintünk, egészen más kép tárulhat a szemünk elé. Isten minden pillanatban jóságával látogat meg minket. A legfájdalmasabb, a legszörnyűségesebb helyzetekben is. Csak látnunk kell a kegyelmet!

Vélhetően az idei esztendő is fog hozni imádkoznivaló eseményeket. Nem is baj, ha ezek valóban imádságra serkentenek minket. Csak meg ne feledkezzünk Isten jóságáról! A töviskoszorú csúfos ötlet volt a katonák részéről. Krisztus kiserkenő vére azonban ezt is királyi koronává formálta, s az ábrázolásokon az Istenember szeretetének eszközévé vált. Bármit is fon sorsunk az idei esztendő koszorújába, Krisztus vére az Isten jóságának koronájává avatja azok számára, akik megfeszítik magukat vele együtt. Akik ellenben a világhoz láncolják magukat testi vágyaikkal, szenvedélyeikkel, azok csak a tövisek szúrásait érzékelik, s netán azt hiszik, ezek mind Istentől érkeznek.

Sok múlik tehát azon, hogyan kezdjük az esztendőt, mit látunk meg belőle. Egyházunk segít a helyes látásban azzal, hogy ajkunkra adja az évkezdő tropárt:

Minden teremtménynek Alkotója, * aki az időt és korszakokat hatalmaddal szabtad meg, * áldd meg, Urunk, jóságod esztendejének koszorúját, * és az Istenszülő közbenjárására * őrizd meg békességben vezetőinket és a te népedet, * és üdvözíts minket! (tropár szeptember 1-jén, 2. hang)

Az indikció (indikton) az újév kezdete. A császárság idejében Konstantinápolyban ez a nap a polgári új esztendő kezdőnapja volt. Az indictio a császári Rómában a provinciák adózásának megállapítása és kihirdetése, 15 évenként történt nagy ünnepélyességgel, mikor a légiók vezérei és a provinciák kormányzói beszámoló jelentéseiket is megtenni tartoztak. Erről az egész 15 éves időszakot is indictiónak (jelentésnek) nevezték, s ezt lassanként az időszámításba is bevitték, mit utóbb a kereszténység is átvett, sőt a rómaiak szokásához híven az új esztendő kezdetét is indikciónak nevezte el. A történelem háromféle indikciószámítást ismer: a) császári vagy Konstantin félét, melynek kezdete szeptember 24. vagy 28. volt, b) a konstantinápolyit, melynek kezdete szeptember 1. (ez az, amelyet a keleti keresztény egyházak magukévá tettek), és c) római vagy pápai indikciót, melynek kezdete január 2.

Az újévet egyházunk három okból kezdi szeptember 1-ével: a) mert az Ószövetségben is ősszel kezdték az újévet, b) mert a természet újéve szintén ősszel kezdődik a jövő évi növények magvának földbe juttatásával, illetve elvetésével, c) mert a hagyomány szerint Krisztus Urunk e napon kezdte meg nyilvános működését, midőn a názáreti zsinagógában Izaiás próféta e szavait: „Az Úr lelke énrajtam, mivelhogy fölkent engem az Úr” (Iz 61,1) értelmezve nyilvánosan kijelentette, hogy e jövendölés őbenne teljesedett be. 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum