Interwiew with DEMKÓ Szimonetta

Születésed óta vallásos nevelést kaptál, régi görögkatolikus papi családból származol. Egyik keresztneved jelentése ’Isten meghallgatott’. Milyen keresztény értékeket adott neked a családod?

Valóban, több száz évre visszavezethető, némelykor komoly befolyással bíró papi nagy család egyik leszármazottja vagyok. Szüleim négy testvéremmel együtt nagy türelemmel neveltek. Megtanulhattam tőlük a mérhetetlen hit-áldozat-önfegyelem hármasságát. Példaként szolgálnak előttem családcentrikusságukkal. Érzékenynek és mégis erősnek neveltek.

Egy fiatal plébános a vele készített interjúban azt nyilatkozta, hogy a kereszténység egy életstílus is. Mit jelent számodra az, hogy keresztény vagy?

Keresztény vagyok... – talán azt, hogy igyekszem önmagam formálni. Tudok kérni, és tudok hálát adni. A hálára fektetve a nagyobb hangsúlyt, igyekszem tudatosan figyelni a nap mint nap velem történteket. És a jó dolgokért köszönetet mondani az Istennek. A napom mérlegelése során kötetlenebb, személyes imákban adok hálát a Jóistennek. Így különleges, sokkal bensőségesebb kapcsolatot tudok én is kialakítani.

Öt évvel ezelőtt egy fontos döntést hoztál, a hittudományi főiskolára jelentkeztél. Ki vagy mi segített a döntésedben? Más lehetőség, más főiskola választása felmerült-e benned?

Öt évvel ezelőtti választásomat nagyban befolyásolta egy magánéleti, párkapcsolati tény. Legalábbis akkor ezt így gondoltam, így éltem meg. Aztán lassan világossá vált számomra, hogy az isteni gondviselésnek azért tervei vannak velem. A főiskolás évek klassz emberré, nővé formáltak, tükröt tartottak elém folyamatosan: ki is vagyok, milyen lehetőségeim vannak. Ajtók nyíltak és záródtak. Hálával emlékszem vissza ezekre az évekre. Megtanulhattam az előttem záródó ajtók kapcsán az elfogadást, míg a kinyílók esetén a befogadás képességét. Mai eszemmel már tudom, hogy jó választás volt a főiskola, nem változtatnék az akkori döntésemen. Nekem végig kellett járnom ezt az utat, hogy azzá válhassak, aki ma vagyok.

Egész lényed, kisugárzásod magával ragadó. Én is tapasztaltam, hogy nagyon könnyen és gyorsan megtalálod a közös hangot a gyerekekkel. Mi a titkod?

A gyerekekkel tényleg hamar megtalálom a közös nevezőt. Ez talán annak köszönhető, hogy szeretem a lényüket. Sokat tanulok tőlük, nyitottak és nyíltszívűek. Fiatal felnőttként újra gyerek lehetek mellettük, velük. Játszunk, homokvárat építünk, rajzolunk. Mesélnek a legújabb mesefilmekről, mesehősökről, így mindig naprakész vagyok. És ami talán a legeslegklasszabb, hogy megbíznak bennem, mernek érzéseket kimutatni felém. Ezek miatt is indítottam a Netti mesedélutánja foglalkozásokat.

A gyakorlati éveid egyházi és nem egyházi fenntartású iskolákban töltötted. Mit tapasztaltál, milyen a mai iskolások hite, vallásos nevelése?

A gyakorlati évek alatt sokféle gyerekkel találkoztam. Iskolától függetlenül mindig segítettek abban, hogy önmagam lehessek. Igyekeztem jó példa lenni. Megtanulhatták tőlem, hogy a jó keresztény ember tud szeretni, mosolyogni. Képes megbocsájtani. Mer kérni és adni. És a legfontosabb, hogy hisz. Istenben, önmagában. Feltétel nélkül.

Aki egy kicsit jobban ismer, tudja rólad, hogy gondolataidat versek, mesék formájában is rögzíted. Mikor születtek az első művek?

Gimnazistaként írtam az első verseket, meséket. Hobbinak indult, a kamasz létem érzelmi viharait próbáltam kiírni magamból. Komolyabban a főiskolás évek alatt kezdtem az írással foglalkozni. Impulzív, érdekes emberekkel találkoztam, nagy hatással voltak rám. Meg akartam örökíteni lényüket, a találkozásainkat. A mesék a gyerekszeretetemből fakadóan születnek, születtek. Hála Isten, volt lehetőségem a meséimet bemutatni, elvinni több óvodába. Szeretném könyv formában is megjelentetni és egy verseskötet is az álmaim között szerepel.

Egy mű – legyen az vers, festmény, szobor – megalkotásához elkerülhetetlen az inspirálódás. A te alkotói periódusaidban voltak-e/vannak-e olyan személyek, akiknek sokat köszönhetsz?

A legnagyobb ember, aki nagy hatással volt rám, a nagymamám. Ő már a mennyországból figyel, szurkol nekem az élethez. Nagyon művelt nő volt, rengeteg verset ismert és tudott fejből. Nyaranta sok időt töltöttünk együtt, minden este mesét olvasott nekem, verselt. Mindig csodáltam őt. Most pedig a párom, aki zenész, a legnagyobb ihletadóm és kritikusom.

Hogyan tovább?

Most, hogy befejeztem a főiskolát, kis ürességet érzek... Olyan jó ürességet. Egy más, új élet előtt állok. Még nem tudom, hogy mi vár rám, de nyitott szívvel várom. Mert ahogy szoktam mondani, a Teremtő mindig meghallgat és a tenyerén hordoz.

Az interjú megjelent nyomtatásban a Görögkatolikus Szemle 2019/9. számában.

Szöveg és fotó: Papp Angéla

Nyíregyházi Egyházmegye