Isten éltessen, égi édesanyánk! – templombúcsú Beregdarócon

Isten éltessen, égi édesanyánk! – templombúcsú Beregdarócon

A beregdaróci görögkatolikus egyházközség szeptember 22-én tartotta templombúcsúját, ünnepelte az Istenszülő Szűz Mária születését. Az ünnepi Szent Liturgiát az ezüstmisés Dalanics Zoltán esperes atya vezette, Levcsenkó Róbert, Erdei Tamás és Szikora Ede Szabolcs tisztelendő urak közreműködésével. Zoltán atya Beregdarócon szolgált 1998 és 2005 között, jelenleg Hajdúdorogon parókus. 

Szöveg: Szikoráné Séra Dalma, fotó: Bodnár Zsolt és Görgényi Ágota2019. szeptember 24. 11:46

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1897 napja íródott

Az egyházközség minden évben szeretettel gondol ezen a napon azokra a beregdaróci emberekre, akik több mint 140 éve Isten áldásával felépítették a templomot és Mária kegyelmébe ajánlották.

Esperes atya ünnepi beszédében emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy bár az embernek el kellett hagynia az Édenkertet, mert bűnt követett el, ám az Isten reményt adott számára. Az első örömhír szól egy asszonyról, akinek az ivadéka majd szembeszáll a sátánnal. Az Istenszülő Szűz Mária születése ezért reményt ad számunkra. Nincs kilátástalan emberi helyzet, az Isten mindig ott van velünk. Égi édesanyánk születése a remény mellett örömöt is hordoz. Hordozza azt az örömöt, amelyet Joakim és Anna élt át, amikor megszületett gyermekük, imádságos lelkük gyümölcse, Isten ajándéka. Zoltán atya felhívta a figyelmet arra is, hogy Máriát Boldogasszonynak nevezzük, annak ellenére, hogy Fia szenvedését, fájdalmait, megaláztatását végig kísérte. A boldog élet nem gondtalan. A boldog élet azt jelenti, hogy mindig van remény, vannak olyanok, akiket szerethetünk, és akik minket szeretnek. Boldogságra teremtett minket az Isten, még akkor is, ha a feltámadás előtt ott van a nagypéntek szomorúsága. Záró szavaiban hálát adott az elmúlt 25 év szolgálatáért.

A Szent Liturgia végén került sor az új képviselő testület fogadalom tételére is, mely 5 évre szól. A képviselő testület 12 új tagja név szerint Biszku István, Ferkó Béla, Jutasi János, Kelemen István, Kozák József, Lizák Benedek, Lukovics Jánosné, Mágocs Bertalan, Suktáné Kozák Szilvia, Tánczos László, Torma Imre, Torma Márton.

Istennek hála a közös imádságon és az azt követő közös ebéden közel 150-en vettek részt. Nagy örömünkre szolgált, hogy a paptestvéreken kívül megtisztelt jelenlétével Baracsi Endre a Megyei Közgyűlés alelnöke, Pálinkás György és Egressy István polgármester urak. A beregdaróci híveken kívül a környékbeli településekről és a kárpátaljai Beregdédáról is sokan érkeztek Máriát ünnepelni.

Szöveg: Szikoráné Séra Dalma, fotó: Bodnár Zsolt és Görgényi Ágota

Nyíregyházi Egyházmegye

templombúcsú, Beregdaróc
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert