NEWS ARCHIVE

Nyíregyházán Seszták Ilona kapta a Szent Gellért-díjat

Nyíregyházán Seszták Ilona kapta a Szent Gellért-díjat
2014. szeptember 9. 13:20

Örömmel adjuk hírül, hogy munkatársunk, Seszták Ilona, a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese idén kiemelkedő oktató és nevelő munkájáért Szent Gellért díjat kapott. Ezt a díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére.

Seszták Ilona – sokgyermekes papcsalád gyermekeként hivatást kapott a tanításra. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett biológia – kémia szakos középiskolai tanári képesítést.

Pályáját a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnáziumban kezdte, majd a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ tanára lett.

Nevelői igényességére jellemzően állandóan képezte magát: a Budapesti Műszaki Egyetem szervezésében szakvizsgázott, közoktatási vezető diplomát kapott. Minőségi továbbképzését is fontosnak érezte, részt vesz a KPSZTI szakértőjeként a Komplex Intézményellenőrzési és értékelési szakértői munkában.

Négy éve szolgálja iskolánk közösségét, a Szent Miklós többcélú intézmény általános igazgatóhelyetteseként részt vállalt a vezetői munkából az óvodabővítés és az iskolaépítés nehéz időszakában is. Az ő kezei között szárnyat bontó gimnázium intézményegység-vezetőjeként raktuk le a megyei jogú város, a püspöki székhely új indítású gimnáziumának alapjait. Az első gimnáziumi osztályunkat osztályfőnökként nagy elhivatottsággal segíti az érettségi felé.

Tanítványai szeretik és tisztelik. Következetes, kitartó, színvonalas nevelő-oktató és többcélú intézményünkért végzett önfeláldozó és közösségi munkája példaértékű.

Gyermekszeretete vallásos elkötelezettséggel, empátiával párosul; a nehézségeket feloldja találékony optimizmusa, és jó szervezőkészsége. Minden téren törekszik a lelkiismeretességre, a pontosságra.

Nevelő munkájában fő szempont az életértékek továbbadása.

Szakmai téren való jártasságára bizonyítékul szolgál, hogy szakértői munkára a Kormányhivatalnál is gyakran felkérik.

Oktatási referens - helyettesként részt vállal az egyházmegye valamennyi nevelési-oktatási intézményének életében. Rátermettsége, szakmai tudása, nagyfokú segítőkészsége méltán nyerte el az intézményvezetők elismerését és bizalmát.

Gratulálunk eddigi eredményeihez, további sok sikert kívánva lebeg szemünk előtt Mindszenty bíboros úr azon gondolata, hogy: „Az ifjúság helyes nevelésétől függ a haza és az egyház sorsa…”.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert