Október 6-án, az aradi vértanúk napján tartotta templombúcsúját a Sárközújlaki Görögkatolikus Egyházközség. Az Istenszülő oltalma ünnepére szentelt műemlék templomban ezen az ünnepen Vasile Bizău máramarosi megyéspüspök, az egyházi rend szentségének első fokozatában részesítette Simon István tanulmányvégzett alszerpapot. A szertartáson a Nyíregyházi Egyházmegyéből is teljesítettek diakónusi szolgálatot.
A zuhogó eső ellenére zsúfolásig megtelt templom kicsinek bizonyult a szentelendő szülőfalujából, valamint a környékbeli településekről érkező hívek sokaságának. „Szűz Mária oltalmába ajánlották őseitek ezt a templomot. Az ő örömük ma a ti örömötök. Az Istenszülő hite mérhetetlenül nagy, még a kereszt fája tövében is, aki soha, egy pillanatra sem kételkedett Isten szeretetében.
Ezt a mérhetetlen és kitartó hitet kell megtanulnunk nekünk is, mert amit hittel kérünk, az beteljesedik. Isten túláradó szeretete mindenkire kiárad: arra is, aki kapni akarja, és arra is, aki nem. A mai napi Evangéliumban Jézus így nyugtatja a kánaáni asszonyt: »Nagy a te hited. Legyen hát akaratod szerint.« Legyen a te hited szerint – teljes hittel kérjünk ma tőle örömet, hogy ennek az egyháznak a tagjai vagyunk, és kegyelmet Simon István Miklósnak, akit ma diakónussá szentelünk, s elindul az Istent és közösséget szolgáló úton, cölibátust, nőtlenséget választva” – mondta szentbeszédében a főpásztor.
A Szent Liturgián a jelöltet két diakónustársa vezette körbe háromszor, az oltár körül. A papság és a hívek a „Dicsőült szent vértanúk…” tropárt énekelve, térden állva könyörgött a szentelésen. A szentelendő is letérdelt, homlokával az oltárra borult, a püspök pedig omoforjával befödve annak fejét diákonussá szentelte. Ezt követte a diákonusi liturgikus viseletbe történő öltöztetés. Az ünnepségre érkezett számos vendég kispap, énekkart alkotva kántorizált, a római és görögkatolikus áldozópapok s a hívek együtt, hangos szóval zengték a megyéspüspök fennhangú énekére az AXIOSZ-t.
Simon István a romániai Szatmár megyében, Csedreg faluban született, a Szatmárnémeti, Hám János Teológiai Oktatási Intézet végzőseként érettségizett, majd a propedeutikus évet Budapesten végezte. Ezt követően Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán és Görögkatolikus Papnevelő Intézetében, később Budapesten tanult tovább. A kötelező szociális gyakorlati évben, Romániában, Prislopon (Jóháza) készült a papi szolgálatra. Tanulmányait a Budapesti Központi Szemináriumban és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen fejezte be. Visszatért szülőhazájába, ahol Csedregen és Kökényesden parókusa mellett szolgált. A nőtlen papi életformát választva diákonusként Kökényesdre kapott kinevezést.
Szöveg: Pallai Béla, fotó: Máramarosi Egyházmegye Facebook-oldala
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |