A Szűzanya térdére hajtani fejünk – megújult a cigány templom Kántorjánosiban

Személyes kötődéssel érkezett Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a Kántorjánosi Görögkatolikus Cigány Egyházközségbe október 27-én, a templom búcsúi alkalmára, hiszen több, mint öt évvel ezelőtt – akkor még – papként teljesített itt szolgálatot pár hónapon keresztül. Az akkori állapotokon javítva vezetése alatt három-négy hívővel szerveződött újra a ’87-ben alakult, de később szunnyadóvá váló közösség. Mára a fejlődés újabb szakaszához érkezett az egyházközség Kerezsi János atya, jelenlegi parókus munkája nyomán.

Az ünnep előtt három hónappal munkálatok folytak a kápolnában és környékén: problémás tetőtéri ablakokat szüntettek meg, megoldották az ereszcsatornázást, a templom körüli járdát betonozták egyházmegyei támogatásból, önerőből a templomot és az ajtókat festették le kívül-belül, csillárt cseréltek.

A felújított templomot a búcsún szentelte meg Ábel püspök, aki a cigány-magyar kétnyelvű liturgiát vezette. Mellette szolgált az oltár körül a kerületi esperes, Ivancsó Sándor atya, a korábbi szolgálattevő, Kanyó Árpád atya, valamint Kondás András atya és Gánicz Tamás diakónus. Meghívott vendég volt a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs referense is, Oroszné Obbágy Rita.

A hierarcha prédikációjában levéltárból kikeresett dokumentumok segítségével elevenítette fel az egyházközség történetét. Elolvasta a településen élő cigány emberek az akkori püspöknek címzett levelét 1988-ból, akihez egy saját kápolna megépítéséért folyamodtak, egy kápolnáért, ahol cigány nyelven dicsőíthetik az Istent; a szervezőlelkész, Zolcsák István hasonló tartalmú kérelmét; a püspök kerületi esperes felé intézett felszólítását a kérelem megvizsgálására, valamint a kerületi esperes vizsgálódásai nyomán született válaszlevelét.

A levelezés nyomán kirajzolódott a kántorjánosi cigányság élénk hitélete, lelkesedésének tüze, áldozatkészsége, a közösség és kápolna megszerveződésének legelső lépései. A főpásztor az akkori események lelki hátteréről is beszélt: hiszen ennek a tűznek és lelkesedésnek a mélyén egy Mária-jelenés állt. Ezek az emberek „megkapták azt a kegyelmet, amit csak kevesen: a Szűzanya megmutatta, hogy pártfogolja ezt a népet” – mondta.

Így válik érthetővé, hogy miért épp az Istenszülő oltalma lett ennek a kápolnának a címünnepe. Egy történettel szemléltette, mit is jelent számunkra az ő oltalma: ugyanazt, melyre egy gyermek is vágyik édesanyjától, „hogy magához öleljen, térdére hajthassuk fejünk, megintsen olykor, hogy jók legyünk, pártfogását kérve ahhoz, hogy segítsen jobb emberré válnunk” – hangzott a püspök elmélkedése.

A visszatekintő, múltidéző prédikációra rímelt az is, hogy a templomhoz tartozó egykori raktárhelyiséget erre az alkalomra alakították át egyfajta múzeummá az egyházközség tagjai, akik a település és személyes családi örökségeiket összegyűjtve múlt századi tárgyakból, valamint az egyházközség alapításáról, történetéről és a templomépítés mozzanatiról készített fotókból állítottak össze egy kiállítást.

A templom közvetlen szomszédságában működő Tudás Háza kulturális iroda biztosított helyet a búcsúi alkalom után a többek közt cigány ételekből álló agapénak és a tanodás gyermekek bemutatkozó táncainak.

„Minden évben szépülünk, s a jövőben az útszéli keresztet is szeretnénk felújítani” – mondta a házigazda, Kerezsi János atya.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye