NEWS ARCHIVE

Belső ima lelkigyakorlat volt Sajópálfalán

Belső ima lelkigyakorlat volt Sajópálfalán
2014. október 30. 09:54

2014 október 10. és 12. között tartott Fülöp atya belső ima lelkigyakorlatot papnéknak. Nem csak exarchatusbeli papnéknak. Összesen heten hallottuk meg a hívó szót. Ennek oka talán a tájékoztatás hiánya is lehet, és egyéb okok. Jézus is azt vetette Márta szemére, hogy sok mindennel törődöl, Mária a jobbik részt választotta. Az imára szánt időnk gyümölcsöző, aminek a gyümölcsét majd odaát szüretelhetjük le.

Püspök atya a Szeretethimhusz záró soraival szemléltette földies látásunkat, tudásunkat.

„Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” (1Kor 13,12)

Azt persze érzékelem, hogy töredékes a tudásom, de ennek tudatában kellene lenni. Hányszor mondok ítéletet dolgokról, helyzetekről, főként emberekről, pedig csak töredékes a tudásunk, homályos a látásunk. A valóságból is csak apró szeleteket láthatunk.

A beteljesüléskor az én ismeretem is olyan lesz, ahogy az Isten ismer most engem. Az Isten mindent tud rólam, öröktől ismer engem. Mi még néha önmagunkat sem értjük meg.

A belső ima azt kínálja föl, hogy úgy ismerjem önmagamat, ahogy Isten ismer engem, egyre közelebb kerülhetek a tiszta látáshoz. Persze tökéletes látás csak odaát lesz. Magamat kezdem látni, a belső látásom egyre közelít az Isten látásához. A belső ima az üdvösséghez visz közelebb.

Köszönet Fülöp atyának, aki szánt ránk időt (még betegen) is. Polyákné Marikának a szervezést, a lelkigyakorlatos ház munkatársainak a tiszta környezetért és a finom ételekért. Buzdítom a Tisztelendő asszonyokat, hogy bátran jöjjenek e lelkigyakorlatra a jövőben. A papnék levelező listáján értesülhetünk a szervezendő lelkigyakorlatokról is.

 

Zolcsákné Marika
Nyírcsászári

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

Csatolt dokumentum(ok):

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert