Látszólag vesztettek – A kassai vértanúkra emlékeztek Budapesten

A magyar jezsuita rendtartomány védőszentjei, akik a 17. századi véres vallásháborúkban életükkel fizettek, amiért kitartottak katolikus hitük mellett: Pongrácz István és Grodeczki Menyhért jezsuita atyák, valamint Kőrösi Márk esztergomi kanonok voltak. Az akkor három részre szakadt Magyarország nem csak politikailag, de a reformáció terjedésével a vallási téren sem volt egységes. Az először főként Erdélyben terjedő reformációt elősegítette, hogy a katolikus bécsi udvar hatalma nem terjedt ki a királyság egész területére. Bár véres vallásháború nem robbant ki, a hitviták gyakran vezettek tragikus fordulatokhoz. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben, a cseh rendekkel szövetségben hadjáratot indított az Erdéllyel határos Felvidék ellen. A Bethlen helyére lépő Rákóczi György hadai szeptember első napjaiban értek Kassa alá. A város főkapitánya, Dóczi András látva a túlerőt, valamint, hogy a város többségében református polgárai nem támogatják a város fegyveres védelmét, tárgyalni kezdett a megadásról. Végül azzal a feltétellel nyitotta meg a kapukat, hogy a katolikus lakosságnak és egyházi személyeknek nem esik bántódása. Ennek ellenére a fejedelem hajdúi fosztogatás után őrizetbe vették a katolikus papokat. Egy részüket Dóczival együtt Erdélybe hurcolták.

Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Kőrösi Márk jezsuita szerzetesek azonban a városban maradtak. Elfogták, napokig éheztették és kínozták őket, de nem voltak hajlandók áttérni a kálvinista hitre. Fogvatartóik 1619 szeptember 7-én megelégelték a dolgot, Kőrösit és Grodeczet lefejezték, Pongráczot pedig élve egy pöcegödörbe hajították, két lefejezett társával együtt. Özvegy Gadóczy Bálintnénak sikerült méltóbb helyre hozatni és eltemettetni a három vértanú holttestét. Fél év elteltével, Bethlen és a királyi Magyarország képviselői, ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte fel Forgách Zsigmondnak, a királyi nádornak feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a feltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént, és a hitéről meg nem feledkező asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta át a nagyszombati klarissza zárda templomába. Boldoggáavatási eljárásukat még 1628-ban elindította Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek, de végül csak 1905-ben X. Piusz pápa engedélyezte nyilvános tiszteletüket. 1995-ben II. János Pál avatta szentté őket a kassai repülőtéren megtartott szertartás keretében.

Rájuk emlékezve gyűltek össze a magyar szentek és boldogok emléknapján a püspöki konferencia tagjai, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjai és hívei, hogy a szentmisén az összes magyar szentre és boldogra emlékezzenek ünnepnapjukon.

Écsy Gábor, a házigazda plébános köszöntötte a templom búcsúnapján megjelent bíborost, nunciust, érsekeket, püspököket, paptestvéreit és minden megjelentet. Mint mondta, a 400 esztendős évforduló miatt ezalkalommal csak a három szent ereklyéje lett kitéve az oltár mellé, s a vértanúkra emlékezve mondják a szentmisét piros miseruhában. Hozzátette, azért is kell imádkozni, hogy egykor mindannyian örvendezhessünk majd a magyar szentek és boldogok társaságának.

Erdő Péter bíboros, prímás köszöntőjében kiemelte, hogy a három kassai vértanú között volt egy lengyel, egy horvát és egy magyar származású. A horvát, az esztergomi káptalan tagja volt. Akkor, amikor Esztergomban a török volt az úr, a káptalan pedig Nagyszombatban működött. Ezért volt fontos és méltó, hogy Nagyszombatban, Kassán és Budapesten is megemlékezést tartsanak az évfordulón. A bíboros az évszázadokkal ezelőtti eseményt felelevenítve megjegyezte, hogy az utolsó három pap meggyilkolása után sokan azt hitték, hogy Kassán többet nem lesz senki katolikus. A főpásztor hozzátette: jelenleg a felvidéki város 70 százaléka katolikus, az évforduló ünnepén – szeptember 7-én –, harminchat püspök és háromszáz pap vett részt, a hívek pedig nem fértek be a kassai dómba.

A homíliát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mondta. Szentbeszédében felelevenítette a vértanúk korát, hősies magatartását, hitük szilárdságát. Mint mondta, bennük tágabb családunk tagjaira emlékezhetünk, akik ma is példaképeink, közbenjáróink lehetnek. A reformáció, a római pápától való elszakadás tragédiáját csak fokozta az erőszak, a háború, a gyűlölet és a hazugság. Ebben a korban maradtak hősiesen hűek hitükhöz, pedig tudták, hogy életüket el fogják veszteni. Látszólag vesztettek. De haláluk égi születésnapjuk lett, s a mai napig is példaképeink lehetnek. Ők az evangélium hirdetésével épp az erőszak, a gyűlölet, a hazugság ellen prédikáltak, aszerint éltek. Életük és haláluk Isten nagyságának tanúsága, aki pedig ezáltal őket is naggyá tette.

A szónok hangsúlyozta – a szent kassai vértanúk azért tudták a halált választani, mert életükben, a mindennapokban is hűségesek voltak Istenhez, aki a megpróbáltatásban is erőt adott nekik.

Életük és haláluk üzen a mai kor emberének is – folytatta Mohos Gábor püspök. A mai világban is jelen van a jó és a rossz egyaránt. Azonban ma is meghívást kapunk a jóra, a becsületre, a tisztességre emberi gyengeségeink ellenére is. Az ő életük azonban önvizsgálatra is szólít bennünket. Mennyire fontos számunkra az Istenbe, az örökéletbe vetett hit? Mennyire fontos számunkra Jézus Krisztushoz, az ő Egyházához tartozni? Mennyi áldozatot tudok érte hozni? Mi életünkben a fontossági sorrend? Hányadik helyen áll Isten, az ő tanítása? Tudok-e a béke és a kiengesztelődés embere lenni? Utóbbi azért is különösen fontos kérdés, mert a béke csak a kiengesztelődésen és a megbocsátáson keresztül érhető el.

A segédpüspök beszéde végén hangsúlyozta, hogy kérjük minden magyar szentnek és boldognak, de különösen a három szent kassai vértanúnak a közbenjárását azért, hogy az ő életük, példájuk legyen számunkra erőforrás, hogy magunk is elnyerhessük az örökéletet a mennyben.

*

Aki részt vett a szentmisén, aki a szent kassai vértanúk életáldozatára gondol, megértheti, hogy az időközben megváltozott történelmi körülmények között is mennyire fontos a nemzeteket és egyházakat hídként összekötő krisztusi hit ereje. Követni kell, követni érdemes példájukat a hithez való hűségben, az egymás iránti szeretetben, a kölcsönös kiengesztelődében.

Szöveg: Bókay László/Magyar Kurír, fotó: Lambert Attila

Nyíregyházi Egyházmegye