Aki lehajol az elesetthez, az nem más, mint maga az Isten Fia – tanácskozás Alamizsnás Szent Jánosról

Összefogás eredményeként ez év végére teljes egészében megszépül a Metropóliai Hivatal kápolnája, amelynek első körben mennyezeti festése készült el, így igazán méltó környezetben, utrenyével kezdődött a tanácskozás, majd Fülöp érsek-metropolita atya köszöntötte a résztvevőket.

- Kiterjedt szociális hálózatot működtet az Egyház, a szegényekről való gondoskodás elsődleges feladata, ennek alapjait pedig egykor Alamizsnás Szent János rakta le – mondta Fülöp metropolita atya rövid felszólalásában.

A legenda szerint János éjszaka, imádság közben egy égi szépségű lányt látott, akinek olajfa koszorú volt a fejében. Csodálkozva megkérdezte a lánytól, hogy kicsoda. A lány így válaszolt: „Én vagyok a könyörületesség, én hoztam le Isten Fiát a mennyből. Fogadj el mátkádul, nem bánod meg!” Szent János ebből megértette, hogy az olajág a könyörületességet jelképezi, és ekkortól olyan könyörületes lett, hogy elnevezték (görögül) Eleimonnak, azaz Alamizsnásnak.

A tiszteletére rendezett konferencia ötlete Atanáz püspök atyától származott, aki elmondta, hogy Alamizsnás Szent János Szent Miklóshoz hasonlóan „óriási géniusza” a keleti egyháznak.

- Kevés olyan nagy szentünk van, aki minden egyházban nagy tiszteletre tett szert. Hazánkban is nagyon elismerték őt és tartják számon mind a mai napig tevékenységét, áldásos működését – hangsúlyozta a Miskolci Egyházmegye főpásztora és hozzátette, hogy bár a Görögkatolikus Egyházban az elmúlt száz évben kissé feledésbe merült, ezért is nagyon aktuális beszélni róla.  

Az első előadást Nacsinák Gergely ortodox pap, vallástörténész tartotta meg. Ő Alexandiáról és Szent János kapcsolatáról beszélt. Ahhoz ugyanis, hogy az ő alakját meg lehessen érteni, fontos tudni, hogy akkoriban Alexandria milyen szerepet töltött be a történelemben.  

Alamizsnás Szent János Cipruson született 556 körül. Apja Epiphanius, Ciprus kormányzója volt. Az előkelő ifjú fiatalon megházasodott és gyermekei születtek, de felesége és gyermekei is hamar meghaltak, így János az egyházi életet választotta.

610-ben lett a Bizánci Birodalom egyik legjelentősebb uralkodója Hérakleiosz császár. Ő nevezte ki Egyiptom császári prefektusának azt a Nicetast, akinek sikerült elüldözni a korábbi zsarnok Phocas császárt és aki Ciprusról magával vitte Jánost Alexandriába, majd pátriárkává tette.  Hozzávetőleg 606 és 616 között töltötte be ezt a tisztet, majd vissza kellett menekülnie szülőföldjére Ciprusa és végül ott halt meg 620 környékén.

János számos szempontból megreformálta Alexandriát – mesélte Gergely atya. Az első pátriárkai rendeletével helyre tette a teológiát, a másodikkal pedig elrendelte a súlymértékek egységesítését a piacon - egy kereskedelmi központban ez kulcsfontosságú lépés volt. Parancsba adta továbbá azt is, hogy kutassák fel a város szegényeit, akiket egyébként János „mestereinek, urainak” nevezett, mert szerinte a nincstelenektől tudott a legtöbbet tanulni.

Gergely atyától azt is megtudta a hallgatóság, hogy Alexandriában állandó volt a feszült hangulat, a déli temperamentum, az emberek sokasága és a politikai, vallási különbségek miatt. János ezen akart változtatni reformjaival: az igazságossághoz vezető utat a helyes mértékek bevezetésével „kövezte ki”.

Mai szóval élve egyébként elég „laza” ember lehetett, nem volt rest például félbehagyni a keleti rítusú szertartást, mivel annak hosszúságát többen nem voltak képesek végigülni és kimentek a templom elé. János pedig utánuk ment és mikor megkérdezték tőle, hogy miért tette ezt, akkor azt mondta, hogy „miattatok vagyok itt, ha ti itt vagytok, akkor én is”. A hívek pironkodva vonultak vissza Isten házába…

Migránsválságot is kezelnie kellett: a perzsák palesztinai betörése nyomán óriási embertömeg özönlött Alexandriába, de János teológiai pártállástól függetlenül mindenki támogatását megszervezte. A várandós nőkre is gondja volt, akik számára összesen hét kórházat emeltetett.

Baán István görögkatolikus atya előadását az irgalmasság köré építette fel. Mint mondta, a szó maga, hogy alamizsnás irgalmasat jelent és ez egy olyan isteni tulajdonság, ami átjárja az egész üdvösség történetét. Az Ószövetség egyik fő vezérfonala is az irgalom: Istennek az irgalma kezdettől fogva megnyilvánul a világ iránt, azt is mondhatjuk, hogy ha az Isten szeretetből teremtette ezt a világot, akkor beleépítette az Ő irgalmának folyamatát is - ezt számos helyen olvashatjuk, világított rá István atya.  

Alamizsnás Szent János alakja tökéletes példa arra, hogy az irgalom egy-egy ember esetében miként testesül meg.

- Aki lehajol az elesetthez az nem más, mint maga az Isten fia. Az isteni irgalom nem hangulatfüggő, azt lehet mondani, a Jóisten beláthatatlan mélységében gyökerezik, kifelé pedig nyilvánvaló cselekedetekben. Az irgalomnak ez a fajta belső tulajdonsága az embert olyan irányba tereli, aminek a végletét láttuk Alamizsnás Szent Jánosnál, hogy szinte versengésre késztette a Jóistennel: „Na, Uram? Melyikünk tud irgalmasabb lenni?” – nyilvánvalóan nem fennhéjázásról van szó, hanem az isteni irgalom arra indította Alexandria pátriárkáját, hogy ezt átlag felett gyakorolja – hangsúlyozta Baán István atya.

A tanácskozásra meghívást kapott Gonda László református lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, aki mondandóját egy holland teológus megállapítását alapul véve fejtette ki. Ez nem más, minthogy a keresztény egyház küldetésértelmezésének a kulcsa az irgalom, a béke és a szeretetszolgálat gondolata. A protestáns missziós mozgalomra nagy hatással volt ez, és a modernkori ökumenét is átszövi. Mint mondta a felszólaló: az egyház az igehirdetés, közösséggyakorlás, diakónia hármas területen éli meg sajátos küldetését. 

Hogy az irgalmasság miként jelenik meg a Görögkatolikus Egyházban napjainkban, arról Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója beszélt.

Többek között arról számolt be, hogyan is gondoskodik a Jóisten a munkatársain keresztül az ellátottakról? Bemutatta a szeretetszolgálat szociális, gyermekvédelmi, karitatív és egészségügyi tevékenységét is. Az idősek ellátásáról például elmondta: sajnos nincs Magyarországon annyi férőhely, hogy minden rászorulót, akár demens beteget ellássanak. Hiszen hazánkban a demenciában szenvedők száma 150-300 ezerre tehető, ebből a 80 év feletti nők 17%-a (kb. 50.000 fő) lehet demens, vagy egyedül él és nem képes önálló életvitelre. Az idősotthonok férőhelyszáma hazánkban azonban 55.170. Nem nehéz kiszámolni, hogy ezek az intézmények megteltek…

Mint folytatta, az egyház igen sokat segített azzal, hogy sok, korábban állami, önkormányzati fenntartásban működő otthont vett át.  Ennek főként gazdasági okai voltak, melyek igencsak rányomták a bélyegét az intézmények működésére: leromlott állapotú épületek, nem megbecsült munkatársak, stb. A szeretetszolgálat azonban folyamatosan igyekszik fejleszteni: uniós forrás, állami támogatás, önerő vagy adomány révén. Ungvári Sándor kiemelte: nagy öröm számára, hogy a fenntartóváltás után a kollégáknak van igénye a lelkiekben való fejlődésre is, éppen ezért minden évben elzarándokolnak közösen egy nagy Mária kegyhelyre. Ez szám szerint kb. 500 főt jelent. Emellett a lelkivezetők is segítenek a munkatársaknak a lelki megújulásban, illetve saját, felszentelt kápolna működik az otthonokban.

A szakolyi csodáról is beszámolt: pár évvel ezelőtt 150 fő fogyatékos ellátottjuk élt Szakolyban, egy épületben, azonban egy jogszabályváltozás miatt kisebb otthonokba kellett kitagolni az intézményt. Ezeket az embereket korábban teljesen ellátták a szeretetszolgálat munkatársai: ételt kaptak, még csak főzni sem tudtak, de a pénzt sem tudták kezelni. És mi változott a kitagolással? Hol itt a csoda? Hát ott, hogy önálló életre tanították meg őket! Már csak 6-12 fő fogyatékos ember él együtt. Nincs velük még gondozó sem. Reggeli után a főépületben dolgoznak 4 órában, ami azért is jó, mert hasznosnak érzik magukat, emellett pénzt is kapnak a munkájukért. A korábbi ápoló-gondozó kollégák pedig levették a fehér köpenyt, és ma segítő-támogató tevékenységet folytatnak. A mindennapi betevőről is ők gondoskodnak, zöldséget termelnek, sőt: saját péküzemet is létrehoztak, valamint kerámia ajándéktárgyakat is készítenek az ellátottak. Ez egy nagyon hosszú (másfél éves), de nagyon sikeres folyamat volt, tette hozzá az igazgató.

Örömmel számolt be az idén szeptemberben megnyílt Szent Lukács Görögkatolikus Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központról is, ahol a koraszülött vagy betegségük miatt ellátásra szoruló gyermekekkel tudnak foglalkozni. Ingyen, tette hozzá. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert az ilyen családoknak csak a gyógytorna vagy a pszichológiai ellátás több ezer forintos költséget jelent. Az egészségügyi intézmény kihasználtsága folyamatosan nő: míg szeptemberben 65%, októberben már 87%-os volt a látogatottság. Ez azt jelenti, hogy csaknem 250-en fordulnak meg a központban – hetente.

Ungvári Sándor szerint csak úgy lehet a rájuk bízott embereket jól ellátni, ha azt magas színvonalú szakképzettséggel, hitélettel és jó minőségű infrastruktúrával tesszük.

Az előadások sorát Tyukodi Attila atya zárta. A Miskolci Egyházmegye elöljárója a tolcsvai székhelyű Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményről beszélt. A szolgálathoz 180 nevelőszülő és 12 lakásotthon tartozik.  

A Görögkatolikus Egyház a gyermekvédelemben is szerette volna kiszélesíteni társadalmi szerepvállalását, így 2013-ban átvette az addig állami fenntartású intézményrészt minden dolgozójával és gondozottjával együtt. Az akkori átvétel először csak Abaúj és Zemplén területére korlátozódott, mára azonban kinőtte magát a rendszer: az ország egész területéről fogadhatnak gyermekeket.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye