A déli Úrangyala imádságot követően Ferenc pápa is részt vett azon az ebéden, melyet a vatikáni VI. Pál aulában terítettek mintegy 1500 rászoruló számára november 17-én.
A pápa köszöntő szavai az ebéd kezdetén
A közös ebéd kezdetén Ferenc pápa személyesen köszöntötte az egybegyűlteket: „Jó napot mindenkinek! Isten hozott benneteket, köszönöm, hogy itt vagytok! Kívánom, hogy az Úr áldjon meg ma mindnyájunkat, áldja meg családjaitokat ezen a baráti összejövetelen, ezen az ebéden. Köszönöm és jó étvágyat!”
Felajánlásokból, önkéntesek segítségével
150 nagy asztal köré tízesével telepedtek le a meghívottak, akiknek vendéglátását nagylelkűen a római Cares szolgáltató intézmény vállalta magára. 50 önkéntes szolgálta fel az egyszerű ebédet, mely a következő fogásokból állt: lasagna, gombakrémes csirkefalatok krumplival, édesség, gyümölcs és kávé. Az ebéd végén ajándékcsomagot osztottak ki a vendégeknek, melynek tartalmát, száraztésztát és olíva olajat a La Molisana cég és a Coldiretti őstermelők szövetkezete ajándékozta. A vatikáni eseménnyel egy időben Olaszország és Európa szerte, miként egyebütt a világ számos pontján egyházi karitász közösségek látták vendégül rászoruló testvéreiket.
Forrás és fotó: Vatican News, videó: VOA news
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | ||
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |