Hitoktat-ok: Arra kaptam talentumot, hogy a fogyatékkal élőknek adjam át Isten szeretetét – interjú Csonka Ferenccel

Csonka Ferenc a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye többdiplomás hitoktatói közé tartozik. Szám szerint négy főiskolai és egyetemi oklevelet gyűjtött össze az évek során. Bizonyítványainak megszerzése azonban óriás erőfeszítést, szorgalmat és kitartást igényelt részéről, mert születésétől fogva gyengénlátó, így a tanuláshoz folyamatosan külső segítségre volt szüksége: hosszú éveken át szülei és barátaira volt utalva, akik kazettára rögzítették számára a tananyagot. Középiskolában gépírást és informatikát tanult, és beszédfunkcióval rendelkező számítógépet használt írásra és olvasásra. 2019-ben, 44 évesen a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán szerzett oklevelet, melyen alig száradt meg a tinta, máris munkába lendült: arra vállalkozott, hogy érzékszervi vagy értelmi korlátokkal élő emberek számára vigye el Krisztus evangéliumát. Szakdolgozatát is a társadalmilag sérülékeny, a fogyatékossággal élők, a szenvedélybetegek és a fiatalkorú bűnelkövetők hitoktatása témakörében írta. Ferenc jelenleg a nyíregyházi Göllesz Viktor Speciális Szakiskolában tart hittanórát fogyatékkal élő gyermekek számára.

Tanulmányai kezdetén Ön egyáltalán nem készült a hittanári pályára, azonban visszatekintve életének alakulására, gyönyörűen kirajzolódik az út, amit végig kellett járjon ahhoz, hogy felismerje, a Jóisten erre a hivatásra rendelte Önt.

Lehettem volna könyvkötő, vagy cipőfelsőrész készítő, de pályaválasztáskor Mária néni, a hittantanárom arra bátorított, hogy gimnáziumban tanuljak tovább, mert belőlem majd pap lesz egyszer… Akkor persze nem sokat értettem ebből. Érettségi után tanulmányaimat a Miskolci Egyetemen, majd Budapesten a Corvinus Egyetemen és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végeztem. Doktori tanulmányokat is szerettem volna kezdeni a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának témakörében, azonban nem találtam témavezetőt a kutatáshoz. Egy évekkel ezelőtti vasárnapi szentmisén viszont hallottam a hittanár-nevelőtanári képzésről, Bákonyi János atya bíztatására pedig beadtam a jelentkezésemet.

Minden ember meghívást kap valamire a Jóistentől, melyhez talentumot, képességeket is kap. A keresztény embernek pedig kötelessége a rá bízott talentumokat bölcsen használni. Ön felismerte ezeket a talentumokat az életében?

Mindig is nyitottságot, küldetést éreztem, hogy segítséget nyújtsak azoknak az embereknek, akik valamilyen módon mindennapos hátrányokkal küzdenek. A hitoktatás egy új lehetőséget nyit meg a számomra, hogyan tudom megtapasztalhatóvá, átélhetővé tenni az Isten szeretetét annak a gyermeknek, aki érzékszervi, vagy értelmi akadályokkal rendelkezik. Nyilvánvaló, hogy mélységes teológiai összefüggéseket, zsinati határozatok magyarázatát, hitvallások fejtegetését nem fogom tudni elmagyarázni azoknak, akik kommunikációs hiányokkal, vagy egészen sajátos értelmi képességgel, egészségi állapottal rendelkeznek. Minden tanítványban a fizikai korlátozottságon túl egyfajta lelki sérülékenységet is tapasztalok. Ebből adódik egy sajátos közösségi, társadalmi elszigetelődés is. A hittanórákon arra törekszek, hogy az Isten szeretetét megtapasztalják, felismerjék az életükben.

Gyengénlátóként mi jelent kihívást és esetleg mi jelenthet könnyebbséget a tanításban, hitoktatásban?

Születésem óta gyengébben látok. Úgy határoztam ezt meg a magam számára, hogy egyszerre vagyok a fény mindkét oldalán. Ismerem a teljes sötétségben élő emberek állapotát, azonosulni tudok mindennapos erőfeszítéseikkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a teljes sötétségben el tudja végezni a lakóhelyén belüli és kívüli feladatait. Ugyanakkor rendelkezek látásmaradvánnyal, amivel érzékelni tudom a színeket, amivel a térbeli tájékozódást segédeszközök használata nélkül önállóan el tudom végezni, tudok gyönyörködni egy tájban, festményben, szoborban, felismerek emberi arcokon lévő örömöt vagy szomorúságot. De könyvek olvasására, kézzel történő írásra segédeszközök használata nélkül képtelen vagyok. Ezek helyett azonban gyorsabban gépírok és olvasok, mint az emberi beszéd. Mindebben a beszélő funkcióval rendelkező telefon, számítógép van segítségemre. A látásomról szóló orvosi diagnózis alapján sokkal kevesebb feladat ellátására lennék képes. Valahogy a szorgalom, kitartás, igyekezet segít abban, hogy az egyes helyzeteket ne csupán problémáknak tekintsem, sokkal inkább megoldásra váró feladatoknak. Isten a mindennapokban vezet, bátorít életutamon. Hálás vagyok mindazért, hogy láthatom és gyönyörködhetek Isten teremtett világában és átélhetem a mindennapokban az Isten gondviselő szeretetét. A vele való közösségben minden helyzet és körülmény új értelmet kap az életemben.

Szakmai kihívást jelent Önnek megmutatni számukra Isten szeretetét, vagy attól sokkal többet, valami egészen mást? 

Szakmai kihívásnak és célnak azt tekintem, hogy hitoktatóként azonosulni tudjak azokkal az egészségi vagy mentális állapotokkal, amelyekben a tanítványaim élnek. Autizmus, tanulásban akadályozottság, pszichiátriai zavarokkal küzdenek a mindennapokban. De igazán az foglalkoztat, hogyan tudnám számukra a legjobban átadni Isten evangéliumát. Meglátásom szerint az éneklés a legjobb eszköz erre. Nem csupán azért, mert Szent Ágoston szerint, aki énekel, az kétszeresen imádkozik, hanem sokkal inkább azért, mert az énekeket a gyermekek képesek átélni. Énekléssel, rajzzal, nevetéssel és az örömükkel azt fejezik ki, hogy Isten közelségében vannak. Célom, hogy ezekkel az eszközökkel tegyem minél inkább megtapasztalhatóvá számukra az Isten szeretetét.

Mi az, ami örömmel tölti el a hitoktatásban, vagy pozitív visszacsatolást jelent az Ön számára? 

Ezek azok a pillanatok, amikor az érzékszervi és értelmi korlátokkal élő tanítványaim felismerik, átélik és részesévé válnak az Isten szeretetének. Van, aki még soha nem vetett keresztet, aki még soha nem kulcsolta imára kezét, aki még soha nem mondott imádságot. Felelősség, öröm és hála van a szívemben, hogy elsőként hallhatom az imádságát, láthatom az összekulcsolt kezeket és a keresztvetésüket. Valami kimondhatatlan érzés tölt el olyankor, amikor a testi és értelmi korlátokkal élő gyermekek kifejezésre juttatják hitüket és ezek a cselekmények valami tiszta, szent pillanatot jelentenek az életükben. Istennek legyen hála ajándékáért, a gondviselő szeretetéért. Egyedül Istené a dicsőség mindenért, mindenben.

Szöveg: Papp Erika/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, fotók: eli.dnyem.hu

Nyíregyházi Egyházmegye