November 21-én az Istenszülő templomba vezetésére emlékezik a görögkatolikus egyház. Az ünnepről dr. Obbágy László esperes atya gondolatait olvashatják.
Hagyománya és üdvösségtörténeti jelentősége
Egyházunk hagyománya megőrzött és megünnepel egy kedves történetet az Istenszülő Szűz gyermekkorából. Miután szülei már születése előtt Istennek ajánlották Máriát, egy-, majd kétéves korában is elvitték őt a templomba; de akkor a kicsi gyermek még nem akart ott maradni. Amikor három esztendős lett, újra elvitték. A templom ajtajában Zakariás főpap fogadta és vezette a gyermeket a templom belsejébe. Attól kezdve Mária ott nevelkedett.
Az ünnep nyilvánvalóan nem egy negédesen kedves eseményről, nem egy bájos, aranyosan tipegő kisgyermekről szól, hanem üdvösségtörténeti jelentése van. Az Istenszülő Szűz már ebben az eseményben is úgy áll előttünk, hogy általa minden Krisztusra utal. A templomba jön, aki templom lesz. Mária „az Úr hajlékában nevelkedik, hogy maga is az Úr méltó hajlékává legyen.” Isten „Máriában készíti elő a nászszobát, ahol frigyre lép az emberrel.”
Ábrázolása az ikonokon
Az ünnep ikonja Máriát kétszer vagy akár háromszor is ábrázolja. A templom ajtajában, esetleg úton a templom belseje felé, végül a templom szentélyében, ahol angyal táplálja.
Az ikonmagyarázók ebben az ábrázolásban a lelki élet három fokozatát látják: a megtisztulás, a megvilágosodás és az Istennel való egyesülés lépcsőfokait, amelyek a megtérésben Feléje forduló ember számára a Hozzá vezető út egymást feltételező és egymásra épülő mozzanatai.
Rácsodálkozhatunk az ábrázolásban a katekézis folyamatára, teljességre törekvésére is. A templomba, azaz az egyház életébe történő bevezetés célja nem (hit)ismeretek átadása, nem a bevezetendő erkölcsi jobbítása (ezek csupán együtt járnak a folyamattal). A cél a szentély – azaz a misztérium teljessége, a szentségek révén a krisztusi életbe való beavatás, az „angyali eledel”, az Eucharisztia vétele.
Jelentősége életünkben
Az ünnep tartalmában fontos odafigyelnünk arra a tanításra is, amit a gyermek templomba vezetésének története a szülők számára rejt. Divatos szlogenként gyakran elhangzik ma a lezser kijelentés: „Én nem erőltetem rá a vallásosságot a gyermekemre; majd eldönti, ha felnő, hogy hívő ember lesz-e.” Álságos és buta hivatkozás ez, a szülő kibúvása a felelősség alól. Hogyan dönthetne, ha nincs tapasztalata arról, amiről döntenie kellene? Ilyen alapon írni-olvasni sem kell megtanítani, s az iskolai oktatás, a nevelés is „erőszak a gyermek akaratán.” Majd eldönti, ha felnő…
Nem lehet kérdés, hogy hitünk életformáló gazdagsága életünknek olyan ajándéka, amelynek továbbadása alapvető, örömteli kötelességünk. Gyermekeinket már karon ülő koruktól fogva hoznunk kell az Isten házába, hogy „a templom szentélyében nevelkedve” megérintse őket Isten szeretete, és sajátjukká váljon az Isten családjához tartozás egész életre kiható öröme.
Szöveg: dr. Obbágy László, videó: Gerner Attila
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 | ||||
4 |
5 |
6 | 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 | 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |