A szemek jobban ragyognak – templombúcsú Kispesten

A kispesti templom védőszentje Aranyszájú Szent János, aki a keleti kereszténység szent főpapjai közé tartozik Nagy Szent Vazullal és Nazianzi Szent Gergellyel együtt. Sikeres térítő és misszionárius volt, amit prédikátori tehetségének is köszönhetett. Egyes források szerint már életében is az “aranyszájú” jelzővel illették. Nagy jelentőségét a keleti egyház számára mi sem jelzi jobban, mint, hogy földi maradványaira több mint 1500 év távlatából is igényt tartott a konstantinápolyi pátriárka. 2004-ben II. János Pál pápa adta át ünnepélyes keretek között Aranyszájú Szent János ereklyéjét a keleti egyház vezetőjének. Azóta az isztambuli Szent György templomban található.  

A búcsú Szent Liturgiája ünnepélyes bevonulással kezdődött. A fő celebráns ezúttal Szocska A. Ábel nyíregyházi püspök atya volt, de részt vett a szertartáson ifj. Zuró József, kispesti parókus, és visszatért Kispestre Jaczkó Sándor helynök atya is, aki 2011 és 2019 között volt itt parókus. 

Ábel püspök atya szentbeszédét egy személyes tanúságtétellel kezdte: pontosan huszonöt évvel ezelőtt erre az ünnepre érkezett szerzetesnövendékként a kispesti templomba, és végül itt rátalált második otthonára. „Most egy kicsit úgy érkeztem meg ide, mint a gyermek, aki visszamegy szülőhazájába, szülőfalujába és eszébe jutnak az intő szavak: Ábelkám, szépen viselkedjél! Mindig elegánsan öltözzél! Úgy viselkedjél, hogy büszkék legyünk rád! Ezek a szavak visszacsengenek a fülemben, és azóta is elkísérnek. Nagyon jó érzés ide visszatérni.”  

...De a hangsúly természetesen nem énrajtam van - irányította vissza a hívek figyelmét a püspök a búcsú valódi főszereplőjére, Aranyszájú Szent Jánosra, aki nemcsak a maga idejében volt nagy hatású szónok, hanem napjainkban is beszél hozzánk liturgiáján és ránk hagyott tanításain keresztül. A keresztényeket jó keresztény életre buzdítja és felhívja a figyelmüket a Krisztustól kapott megbízásra. De mit is jelent pontosan ez a megbízás?  

Ha egy ember egész nap kapálna, és megkérdeznénk tőle, hogy miért teszi ezt, milyen választ várnánk tőle, mit hallanánk tőle szívesen feleletként - fordult a hívekhez Ábel atya. A gyerekek frappánsabbnál frappánsabb válaszokat kiabáltak, de egyikük sem járt a megoldás közelében, mert túl optimisták voltak. Ábel atya ekkor elmondta, hogy bizony az is előfordulhat, hogy a válasz az lesz: nem tudom. „Nem tudom, hogy miért kapálok. Az ilyen ember céltalan, talán nincs tisztában a dolgokkal. Nekünk sokszor ennél még nehezebb kérdéseket is feltesznek a gyermekek. Megkérdezik, mi az élet értelme, miért jár anya és apa reggeltől estig dolgozni, miért kell templomba menni és részt venni ilyen hosszú szertartásokon?” 

Vannak az életnek olyan kérdései, amikre tudnunk kell válaszolni, és nem elfogadható válasz, ha azt mondjuk: nem tudom. Nem tudjuk, miért kell hűségesen kitartani hitvesünk mellett, nem tudjuk, miért kell templomba menni, vagy miért kell az életben harcolnunk. Aranyszájú Szent János arra tanít minket, hogy minden élethelyzetben eszünkbe kell jusson, hogy van értelme annak, amit csinálunk, mert meg lettünk váltva, van Krisztusunk, aki életét áldozta értünk. Nem hiábavaló a fáradozás, ha Istenért teszünk mindent, ha tőle várunk segítséget, ha Ő az, akiben bízunk. Aranyszájú Szent János arra szentelte az életét, hogy az emberek figyelmét felhívja arra, hogy csak az Evangélium útja helyes. Volt, akiknek nem tetszett a hozzáállása, mert bárkit figyelmeztetett, ha nem a megfelelő irányba haladt az élete. Olykor nekünk is szükségünk van rá, hogy egy keresztény testvérünk az Evangélium alapján  megintsen és a nagyobb jó felé tereljen minket.  

„A keresztény ember és minden egyes ember életében a bosszúság és a baj abból fakad, hogy nem ismerik és nem élik az evangéliumot.” - írja a szent visszaemlékezéseiben. Semmi nem történik velünk hiábavaló módon, mert minden meg van írva Isten nagy tervében.  Ábel atya elmondta, hogy sok panaszkodó szülővel találkozik, akik bár úgy érzik, minden tőlük telhetőt megtettek, mégsem sikerült átadniuk a hitet gyermekeiknek. Aranyszájú Szent János arra buzdít minket, hogy merjünk az Evangéliumról beszélni, mert ez erkölcsi felelősségünk és kötelességünk. Fel kell hívnunk az emberek figyelmét, hogy mennyire értékes az életük, és hogyan kell azt megbecsülniük, hogyan kell élniük.  

„A mai Evangéliumnak és Aranyszájú Szent Jánosnak is az az üzenete, hogy a mi életünk sokkal értékesebb annál, mint gondoljuk. A mai nap meg kell erősödnünk, hogy a kápolnából hazafelé menet a szemünk jobban csillogjon, mint mielőtt idejöttünk volna, mert Isten gyermekei vagyunk, és az életünk értékes, hiszen -nem lehet elégszer hangsúlyozni- az Isten fia áldozatot hozott értünk a kereszthalálban. Éljétek az Evangéliumot, hirdessétek, és minden bánatotok vigasztalásra talál - csengjenek szívünkben templomunk védőszentjének szavai.” 

A Szent Liturgia végén ifjabb Zuró József atya megköszönte Ábel püspök atyának a szertartáson való közreműködést. József atya elmesélt egy a püspök atyához köthető személyes történetet, amely május 30-án esett meg Máriapócson. 

„Beléptem a bazilika sekrestyéjének ajtaján, és a püspök atya ott imádkozott a maga csendességében. Abban mégis biztos voltam, hogy odamehetek hozzá, és megzavarhatom az imádságban. Elmondtam neki, hogy a mi életünkben változás áll majd be, Debrecenből Kispestre fogunk költözni. Ekkor, megkaptam, amire számítottam: a püspök atya mosolyát és annak a megerősítését, hogy imádkozik értünk, és tudja, hogy a Jóisten gondot visel ránk.”  Zárszóként József atya felajánlotta püspök atyának, hogy kérdés nélkül bármikor eljöhet Kispestre, mindig szeretettel várják. „Hiszen haza az ember bármikor, bejelentés nélkül jöhet.” – mondta a kispesti parókus. 

A kivonulás után az ünnepi áldást, a miroválást a napsütötte templomudvaron végezte el Ábel püspök atya, mert, ahogy mondta, szeretett volna legalább egy tekintet erejéig személyesen is találkozni a hívekkel. Ezt követően egy bőséges agapén ünnepelt tovább a görögkatolikus közösség, és valóban azt lehetett látni, hogy a szemek egy kicsit jobban csillogtak Kispesten. 

Szöveg: és fotó: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye