A Szent Efrém Férfikar és a Nika kamarakórus előadásában hallgathattuk meg e nagyszerű előadást. Az alábbiakban közöljük a koncerten elhangzott bevezetőt és kommentárt.

Szép, lelki és zenei élményben gazdag estét kívánok mindenkinek. Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket a Miskolci Görögkatolikus Székesegyházban. A NIKA Kamarakórus és a Szent Efrém Kórus Rachmaninov: Éjszakai Virrasztás c. kórusciklusát énekli, szólót énekel Rajk Judit és Komáromi Márton, vezényel Bubnó Tamás, Liszt-díjas karnagy, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kántor tanszakának szakmai vezetője.

1943. március 28-án hunyt el Szergej Rachmaninov az Egyesült Államokban. Fiatalon, nagyanyja állhatatosságának köszönhetően szinte naponta hallhatta a bizánci liturgikus énekeket Oroszországban, s a vallásosságra fogékony ifjú zsenit élete végéig elkísérték ezek lélekemelő szent énekek, amelyek zenei világán alapul két csodálatos kórusciklusa: a ma este fölhangzó Éjszakai Virrasztás, és az Aranyszájú Szent János Liturgia. 

A hamarosan megszólaló 15 tételes kórusciklus, az Éjszakai virrasztás, vagy közismertebb nevén Vesperás/Vecsernye 1915-ben keletkezett, ám a remekmű a magyarországi hangversenyéletben évtizedekig ismeretlen volt. 25 éve, 1987 márciusában Dobra János vezényletével a budapesti Tomkins Énekegyüttes mutatta be nagy sikerrel, s ezzel egy új korszakot nyitott a magyar vokális életben: a bizánci kóruskultúra szebbnél-szebb kompozícióira hívta föl a figyelmet. Mint énekes, a mai vecsernye karnagya, Bubnó Tamás is részese lehetett a hangversenynek, melynek élménye mind a mai napig él benne. 1987-ben Édesapja, Dr. Bubnó László görögkatolikus pap és egyházzenész írt kísérőszöveget a bemutatóhoz, s ez a szöveg hangzik föl ma is, eligazítást adva a bizánci liturgiában kevésbé járatos hallgatóknak és némi pihenést nyújtva a rendkívüli zenei és hangi feladatot ellátó énekeseknek.

Az ősegyház és a korai kereszténység szombatról vasárnapra virradóan az egész éjszakát virrasztásban és zsolozsmázásban töltötte, ezért az elnevezés Egész Éjszakai Virrasztás, mely jelen műben magában foglalja a Keleti Egyház istentiszteletének, zsolozsmájának kezdő ájtatosságát, görögül: hesperinon-t, latinul vesperást, magyarul-szlávul vecsernyét és az orthrost, latinul matutinumot, magyarul-szlávul utrenyét, a hajnali istentiszteletet.

Minden egyházi szertartásnak van szimbolikája: a napi zsolozsmát kezdő vecsernye a teremtés, a reggeli zsolozsma pedig a hálaadás és dicsőítés, az életigenlés örömének jelképe.

Szergej Rachmaninov 1915-ben alig néhány hét alatt komponálta Éjszakai Virrasztás (vagy Vesperás) c. művét, ősi, egyházi szláv nyelven. A mű keletkezésének évében – amint ez levelezéséből kiderül – roppant nehéz időket élt át: igen gyorsan öregedett, pedig alig múlt 40 éves, egészsége megromlott, s ahogy írja: „több levegőre, pihenésre és magányra lenne szüksége.”. Valószínűnek tartják, hogy ennek az egyházi szertartásnak a szimbolikája és alapgondolata lehetővé tette számára, hogy kifejezésre juttassa személyes érzéseit, gondolatait, panaszait az élettel, a halállal, az emberi kötelességérzettel kapcsolatban.

Rachmaninov ebben a műben nagyjából követte a szertartások tartalmi és alaki sajátosságát, de kiváló képessége és művészi alkotóereje nyomán a kompozíció messze túllép az egyházi követelményeken. Ő nem úgy dolgozza föl témakörét, mint más nagy orosz zeneszerzők és egyházzenészek – gondoljunk Csajkovszkijra vagy Rimszkij-Korszakovra, kiknek egyházi szerzeményeiben nincs különbség a megkomponált darab és az egyházi liturgikus szolgálat, a szluzsba között, melynek sorrendjét, szövegét, határait szigorúan betartották.
Az Op. 37-es műnek melodikai alapját Rachmaninov – saját dallamai mellett – három forrásból merítette: az első a znamennij roszpev, az ősi orosz egyházi ének, azután pedig a kijevi és a görög dallamvilág.

I.tétel. A vecsernye kezdő áldását követő amen után háromszor, egyre fokozódó lendülettel halljuk a felhívást: „Jertek imádjuk Krisztust, a mi királyunkat, Urunkat és Istenünket.”

II.tétel. A teremtést dicsőítő 103.zsoltár néhány verse következik: Áldjad én lelkem az Urat. A hosszú zsoltárból Rachmaninov négy verset zenésít meg, görög dallamra, melyet alt szóló énekel. Mély megilletődöttséggel szemléli a zsoltáros Isten teremtett világát, bármerre tekint a mindenségben, mindenütt az egyetlen Alkotó és Fenntartó nyomát látja.

A III.tétel az 1. zsoltárcsoport, görögül kathizma néhány versét komponálja meg, s itt pontosan követi az előírást: minden vers után háromszoros alleluját, s befejezésképpen pedig doxológiát vesz: Boldog ember, ki nem a bűn útját járja és a zúgolódók székén nem ül.

A IV. tétel az „Enyhe világossága” kezdetű ősrégi himnusz, melynek alapjául kijevi dallam szolgál.

Az V.tétel zenei anyagához Rachmaninov ismét kijevi dallamot használ, amelyet tenorszóló énekel. Simeonnak, az agg prófétának Szent Lukács evangéliumában megörökített éneke csendül föl: Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat, békességben. Mert látták szemei a tőled küldött Üdvözítőt, kit rendeltél minden népek színe elé. Világosságul a pogányok megvilágosítására és dicsőségül a te népednek, Izraelnek.

Az első rész befejezéseképpen a híres Bogorodice Djevo radujsza, kelet Üdvözlégy Máriája hangzik el. Az ima zárófohásza más, mint a nyugati egyházban használt szöveg: Áldott a te méhednek gyümölcse, mert szülted nekünk az Üdvözítőt, a mi lelkünk Szabadítóját.

Az Éjszakai virrasztás második része következik, amelyben a Keleti Egyház reggeli zsolozsmájának, az utrenyének énekei hangzanak el.

 VII.tétel: Szláva vvisnyih Bogu! – a bibliai angyali dicsérettel kezdődik: Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön és jóakarat az emberekben. Háromszor hangzik föl a templomi végzések mintájára, ahol először a papság, aztán a klérosz (az énekesek), s végül a jelenlévő nép énekli. A tétel az 50.zsoltár 17. versével zárul: Uram, nyisd meg ajkaimat és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni.

A VIII. tétel címe: Hvalíte ímja Gospodne (Dícsérjétek az Úr nevét!), amelyet Sokirgalmú éneknek is hívnak. A 134. és 135 zsoltár verseiből áll, s az egyik refrénszerű zsoltár-félversről kapta nevét: „Mert örökkévaló az ő irgalmassága, Alleluja”.

A XI. tétel következik: a Magasztalja az én lelkem az Urat. Szűz Mária hálaénekének keleti szövege megegyezik a nyugati egyházban használatossal, ám a versek között mindig egy refrént hallunk: Ki a keruboknál tiszteltebb és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, ki az Istent az Igét sérülés nélkül szülted, Téged, valóságos Istenszülő, magasztalunk. Zeneileg a felfutás, szárnyalás, majd csillapodó elhalkulás mesteri példája, a közbevetett refrének éteri átívelésében.

Amint a vecsernyének centrális része az „Enyhe világossága” ének, úgy a reggeli zsolozsma csúcsa a Nagy doxológia, a Nagy dicsőítés. A nagy doxologia első részének szövege megegyezik a latin Gloria szövegével, a második rész zsoltárversek gyöngyszemeiből összerakott dicsőítés, a befejező rész pedig a Trisagion: Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk.

Az egész éjszakai virrasztás végére Mária-himnuszt illesztett Rachmaninov. A görög dallamra írt tétel az Istenszülőt, mint Bizánc és a bizánci hit védelmezőjét, a közbenjárót jeleníti meg. Mint bátor hadvezérnek győzelmi éneket és mint megszabadítónknak minden rossztól, hálaadó imát zengünk neked Istenszülő. S ki legyőzhetetlenül hatalmas vagy, kérünk, mentsd meg a te szolgáidat minden bajtól, hogy teljes szívből énekeljünk néked: Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese.

www.exarchatus.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum