Krisztus jó papjaként tükrözd az Ő képmását! – áldozópappá szentelték Tamás Ferencet

Isten szőlőskertjének legújabb szolgálója, Tamás Ferenc még mint diakónus olvasta fel Máté Evangéliumából a példabeszédet, melyben a szőlőműves fiát küldi az emberek közé, mondván »a fiamat csak megbecsülik«. És elhangzott Krisztus példabeszéd-magyarázata is: »a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett«.

Majd Ábel püspök elmélkedését hallgathatták meg a jelenlévők, köztük közvetlenül a főpásztor mellett álló szentelendő, aki számára útravalóként hangzottak a gondolatok.

„Több mint kétezer évvel ezelőtt Jézus Krisztus elindult, hogy elkezdje megváltó működését – erre emlékezünk ezekben a napokban, karácsony ünnepén –, s e munkába bevonta tanítványait is. Napjainkig megszólít tanítványokat, akiket hív maga után – kezdte szentbeszédét püspök atya –, s mi itt, Máriapócson egy Krisztusi meghívásnak lehetünk tanúi.”

Máriapócson a Szűzanya különleges kegyelméből időről-időre meghallja egy-egy fiatal a hívó szót a papi szolgálatra: Ferenc diakónus már egészen kicsi korában (erről megfogalmazott szavait korábbi cikkünkben olvashatja – szerk.).

A szertartáson az oltárra helyezett adományok, a kenyér és a bor a püspök szavaira – eredeti természetüket el nem veszítve –  többé válnak, mint egyszerű kenyér és bor: Krisztus titokzatos testévé és vérévé; ugyanígy az oltárra boruló diakónus Isten megszentelő kegyelme által – megmaradva emberi természetében – sokkal többé válik, mint annak előtte volt: Jézus Krisztus munkatársává, képmásává. „Hiszen ezt jelenti a papi hivatás: Krisztus képmásának lenni az emberek közt” – mondta a hierarcha és megajándékozta Ferenc atyát egy ikonnal, melyen Krisztus arca látható, s amely emlékeztetheti egész életében feladatára.

Az eddigi munkákat is más szívvel kell elvégeznie: legyen elsősorban Krisztus képmása, áldozópap, a többi tevékenység csak ezután következik. Úgy kell tükröznie Krisztus arcát – intette Tamás Ferencet püspöke – az emberek felé és életének társa, a tisztelendőasszony felé („szolgatárs az Úrban”), hogy visszatükröződésükben ellenőrizhesse, jó úton halad-e: „amikor rád néznek az emberek, lássák benned és szolgálatodban Krisztust”.

A szertartás kiemelkedő mozzanata, a papszentelés azzal kezdődött, hogy diakónustársai a királyi ajtóhoz kísérték, ahol a földre borult és fogadta a püspök áldását, majd háromszor körbevezette két paptestvér az oltár körül, melynek peremére fejét hajtotta a szentelendő, hogy a püspök kézrátétele és a Szentlélek kegyelme által áldozópappá váljon.

A főpásztor így imádkozott: „Nagy erejű, kifürkészhetetlen gondolatú Istenünk, kinek csodálatosak az emberek fiaival kapcsolatos szándékaid, Te, Urunk, töltsd be Szentlelked ajándékával e szolgádat, kit arra méltattál, hogy magára vállalja az áldozópapi fokozatot, hogy méltó módon, feddhetetlenségben oltárod elé állhasson, országod evangéliumát hirdesse, igazságod igéjének szent szolgálatát végezze.”

Axios! – azaz "méltó" felkiáltások kísértében megkapta a papi jelvényeket, az oltárnál pedig tenyerében tartotta a szent adományt a püspök szavai után: „vedd e zálogot, és őrizd azt a mi Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig, mert számon kéri majd tőled”.

Ferenc atya újszentelt áldozópapként áldoztatott és a liturgia záró áldását adta.

Ábel püspök a Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség helyettes lelkészének nevezte ki Ferenc atyát, aki szeretettel tevékenykedett ott már az ezt megelőző fél évben is lelkipásztori kisegítőként Demkó István atya mellett. Nemzeti kegyhelyünk házigazdájaként – Orosz István kegyhelyigazgató nevében is – Pindzsu István atya köszöntötte az újszenteltet Szent Pál Timóteushoz írt soraival:

Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. (1Tim4,12)

Ferenc atya pedig megköszönte minden rokonának, barátjának, ismerősének, hogy idáig kísérték és támogatták hivatásában. „Huszonhat évet és három hónapot vártam, hogy az Úr oltárához érjek, s ott szolgáljak” – mondta. A máriapócsi születésű fiatalember bevallása szerint élete egyik fontos helyszíne ez a város, ahol keresztelték, ahol elsőáldozó volt, ahol megesküdött feleségével, s ahol most áldozópappá válhatott. A másik jelentős helyszín Kisvárda, ahová mostantól szolgálata is köti.

Tamás Ferenc áldozópap miroválással és választott jelmondatát tartalmazó emléklappal búcsúzott a szertartás végén paptestvéreitől és a hívektől.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye