A Máriapócsi Görögkatolikus Egyházközségből papi pályára induló Magyar Richárd papnövendéket külföldi tartózkodása után köszöntötte újra itthon a kegyhely közösségi oldalán.
Magyar Richárd görögkatolikus papnövendék a harmadéves hallgatók számára már megszokott módon gyakorlati évét éli ebben a tanévben. 2019-ben több hónapot töltött angol nyelvterületen, ahol nem csupán nyelvtudását csiszolta: egy idősek otthonában dolgozott. Ma, hosszú hónapokat követően újra Máriapócson ünnepelte az Eucharisztiát.
Úgy kapcsolódott be a közösség életébe, mintha tegnap utazott volna el. A 9 órai Szent Liturgián az elsőáldozásra készülő hittanosoknak segített eligazodni a Vízkereszt ünnepköréhez kapcsolódó énekek rendjében. Néhány hét téli vakáció után Budapesten várja újabb kihívás: fogyatékkal élőkkel fog foglalkozni. Nem idegen ez tőle, hiszen a Damján-tábor évek óta szívügye. A szociális év éppen erre az élmény- és tapasztalatszerzésre való, melyeket a későbbiekben papi munkájában is hasznosíthat.
Február 2. a megszentelt élet napja, amikor különös hangsúllyal imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásokért. Ne feledkezzünk meg teológus hallgatóinkról, imádsággal kísérjük kispapjainkat!
Forrás és fotó: Máriapócsi Nemzeti Kegyhely
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |