Isten Igéje és a kenyér megmenti a bajba jutottakat – lezárult az ökumenikus imahét

Hódara és jég borította utak vezetnek az evangélikus Nagytemplomba; a kopogós, tél közepi hónap még szorítja hidegét, barátságosabb hőmérsékletet csupán bent remélhetünk. De ott nemcsak a fűtött padoktól engedhet fel a betérő: a több mint kétszáz éves épület főhajójában óriási karácsonyfa tartogatja még a karácsony meghitt melegét. No és az emberségtől, melynek jegyében („Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk” ApCsel 28,2) egész héten át érkeztek ide és három másik felekezet templomába azok a Krisztus-hívők, akik az ökumenéért maguk is tenni és imádkozni akarnak.

„Egy héttel ezelőtt egy izgalmas hajóútra indultunk el közösen; a hajóút hajótöréssel zárult, még sincs vége: a hajó elveszett, de az út folytatódik” – összegezte nyitó gondolataival Bodnár Máté református lelkipásztor, az utolsó imaalkalom liturgikusa a hét gondolati ívét, s egyben az ökumenikus imahét üzenetét is.

„Ha Isten megmentő Igéje ott van az életünk, az egyházunk hajójában, ahogy a máltai hajótörésnél jelen volt Pál apostol személyében és szavaiban, akkor van folytatás a tragédia, a katasztrófa után is. Az egyházak története megerősítette már többször ezt az igazságot.”

A nap témáját (Nagylelkűség: elfogadás és adás) a felolvasott igeszakaszok határozták meg, melyekben arról értesültünk, hogy Pál és kísérete partra vetődve elfogadja a máltaiak nem mindennapi emberségét, s azt adja, amije van: Jézus Krisztus gyógyító szeretetét.

Ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódott az igehirdető, Szocska A. Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyéspüspök, aki szintén reflektált az imahét üzentére: az apostoli szakaszban olvasott hajótörésben Pál foglyokkal utazott, s a máltaiak mégis nagylelkűen fogadták: „az Úristen bennünket, bűnösöket, ’bűnözőket’ ugyanilyen szeretettel és nagylelkűséggel fogad, s bőségesen ellát útravalóval. Ilyen bőségesen ajándékozó keresztényeknek kellene lennünk magunknak is” – vont párhuzamot a főpásztor.

Az egyház mint hajó allegóriát értelmezte: „az egyház a hajó-képpel magyarázza küldetését, útját, hiszen egykor aki hajóra szállt, annak nem lehetett csak úgy kiszállni, annak a viharokkal is meg kellett küzdenie. Mi, Krisztus egyházának tagjai, akik ökumenikus, testvéri szeretettel élünk egymás mellett, mi mindannyian egy hajón utazunk: Krisztus egyházának hajóján, melyet Krisztus alapított.”

Krisztus egyházának hajója azonban sokszor került már viharba a történelem folyamán, s a viharok veszteséggel járnak – a jelenkor keresztényüldözése mellett a múltbéli egyházszakadás fájdalmas időszakára is utalt. A családi, munkahelyi viharokra éppúgy érvényes az igazság, mint az ötszáz évvel ezelőtti egyházban dúlókra: „amikor viharba kerül az életünk, fel kell ismernünk mi az, amit ki kell dobnunk, amiről le kell mondanunk, ki az, akit el kell engednünk, hiszen másképp nem menekülhetünk meg” – magyarázta az atya a nehéz, ám üdvösségünkre szolgáló szükségszerűségeket. Az apostoli szakaszt idézte igazolásképp:

„Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.” ApCsel27,22

Krisztus egyházának hajója befejezi egyszer földi útját, s az elmúlással szembesülni: felér egy viharral. De az angyallal együtt biztatta hallgatóságát Ábel püspök: „bizakodjatok, higgyetek az Úrban és ne féljetek: az örök élet szigetére kell majd kivetődnünk.”

„Krisztus egyházának hajójából sok mindent kidobáltak, de Isten Igéjét és a kenyeret nem!” – nyomatékosította az Eucharisztia és az Úrvacsora, valamint a Szentírás fontosságát. Végül – tanúságtételtként – egy személyes, ökumenével kapcsolatos történetet osztott meg a hallgatósággal, s hittel vallotta: „Isten Igéje és a kenyér megmenti a bajba jutottakat”.

A szónok visszautalt a prédikációja elején elhangzó történetre, s az Ige vasárnapján, melyet Ferenc pápa épp erre a napra határozott meg, az Igével zárta szentbeszédét: „Az Úristen mindannyiunkat boldoggá akar tenni, s ennek kulcsát a mi kezünkbe adja” – s Ábel püspök felmutatta boldogságunk kulcsát, a Bibliát.

Sokan eljöttek az evangélikus Nagytemplomba, akik az Úr imádságában, a béke jelének kézfogásaiban, a zenei élményben feloldódva, az Ige és a kenyér erejének hitével váltak itt közösséggé.

Az egyesített ökumenikus kórus zenei szolgálata után Bodnár Máté református lelkipásztor imádkozott a gyülekezet nevében Istenhez: „add a nagylelkű szeretet nyitottságát, amikor együtt járjuk a keresztény egység útját.”

A híveket arra biztatta, hogy továbbra is keressék az egységet: „személytől személyig, családtól családig, felekezettől felekezetig képviseljük bátorsággal Krisztus békességét, s próbáljuk a héten naponta hallott nem mindennapi emberséget mindennapi emberséggé tenni az egész év során”.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye