A nagyböjt készülődés: készület a Feltámadottal való személyes, meghitt találkozásra. Ám több is ennél: főhajtás Isten ajándékozó szeretete előtt, aki nem sajnálta odaadni a legbecsesebbet nekünk, embereknek – saját életét.

Mi is főhajtásra gyűltünk össze 2010. március 22-én Hodászon. Főhajtásra, imádott Istenünk és az Ő személyes, nagy ajándéka, Sója Miklós atya előtt. Emléktáblát függesztettünk a templom falára, amely örök mementóként hirdeti, hogy itt élt, dolgozott és legfőbbképpen szeretett egy pap, Isten és a reábízottak alázatos szolgája. Egy papra emlékeztünk, aki - mint ahogy Fülöp püspök Úr is kiemelte szentbeszédében - a „szegények közé jött és nem vagyont adott, hanem ennél sokkal fontosabbat: lelki gazdagságot.” Böjte Csaba OFM testvér levelében ugyanezt a gondolatot erősítette és emelte ki. "A szegényekkel való foglalkozás kötelességünk. Meg kell látnunk a szükséget és enyhíteni kell rajta. Erre hív meg bennünket Krisztus és erre áldozta életét Miklós atya is.” Nyilvánvaló tény, hogy élnek köztünk szegény emberek, akik esdik- várják a nem feltétlenül anyagi segítséget. Sokszor minden pénznél többet ér az, ha az ember leül a szegények közé és engedi, hogy a kimondott szó utat törjön az emberi szív és a gondok megoldása felé. Persze ehhez elhivatott ember kell. Balogh Zoltán, az Országgyűlés Emberi jogi, kissebségi, civil- és vallásügyi Bizottságának elnöke így fogalmazott: „Isten minden korban küld embereket a szükség enyhítésére. Vezetőket, akik meglátják és orvosolják a hiányt. Jó, hogy vannak keresztény, elkötelezett, szavukat tetteiken keresztül is hallatni tudó emberek!” Ilyen ember volt Sója Miklós is. Soha nem akart más lenni, mint amire őt Isten meghívta: alázatos munkás Isten szőlőskertjében. És amikor összegyűltünk, hogy megköszönjük őt Istennek, hogy vidám anekdotákkal emlékezzünk meg róla, hogy együtt tisztelegjünk emléke előtt családtagokkal, papokkal, országgyűlési képviselőkkel, szeretett cigányaival együtt, akkor találóan csengtek Gelsei Gábor parókus szavai: „Habár Miklós atya,akivel utolsó éveiben szinte mindennapos kapcsolatban voltam, nem tudott eljönni, hogy megnézze azt, mivé fejlődött az elültetett mag, mégis hiszem, hogy az Úr dicsőségében ma is ugyanúgy velünk van és közbenjáró imádságával tekint le szeretett cigányaira.”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum