Minden az Eucharisztiából fakad – előadások az Eucharisztia körül

Az elmúlt és a közelgő alkalmakról beszélgettünk a püspök atyával, aki örömmel fogadta a felkéréseket, annál is inkább, mert az előadásokra való készület során rácsodálkozhatott újra a témáról a történeti forrásokban fellelhető anyag gazdagságára.

Hogyan és miben erősíti, segíti a lelkipásztorokat egy találkozó, mint amilyen az Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok?

A lelkipásztori napok igazi kincse, hogy még a kommunizmus idején is, mikor tiltott volt a találkozás, meg tudták szervezni, talán pont ezért mindig Egerben rendezik meg, s bár az egyházi személyeknek zsúfolt a naptáruk, ezen a találkozón évről évre megtelik a létszám. A találkozás örömén túl, munkában, hitben, közösséghez tartozásban erősítik egymást a jelenlévők, köztük szerzetesek és lelkiségi mozgalmak tagjai is. A tematikus egységekhez igazodva tanítások, imádságok, előadások, beszélgetések, műhelymunkák, csoportfoglalkozások zajlanak.

Milyen üzenetet hozott magával az idei találkozóról?

Mohos Gábor püspök atya egy ismerősével megesett történetről mesélt, melyben egy gyermek oly bölcsen fogalmazta meg apjának, miért vár annyira türelmesen születésnapi meglepetésére: »hagyom, hogy meglepj«. Az Úristen is meglep minket, s nekünk ezzel a ráhagyatkozással, bizalommal kellene őt várnunk: nyugodtak lehetünk, ráhagyatkozhatunk az Úrra, mert előkészítette nekünk az utat.

A második nap mottójához igazodva (Eucharisztia és én) történeti áttekintést nyújtott a hallgatóságnak az Eucharisztia és az egyén viszonyáról Az Eucharisztia a keleti egyház és a szentatyák tanításában címmel. Hol kezdődik ez a történet?

Az első előadásban Mohos püspök atya az Eucharisztiához fűződő személyes élményeit foglalta össze. Részemről is volt személyes hangvétel, de engem az előadásra való készület alatt megtapasztalt gazdagság indított meg, melyeket rácsodálkozásaimként aposztrofáltam a keleti egyház tanításának összefoglalása során. Az első századoktól a konstantini fordulat utáni időszakig három részre osztottam az előadás anyagát: Pál Apostol és az őskeresztények sajátos közösségi életének formálódása; a 2-3. század, valamint a 4. század: a konstantini fordulat időszaka.

Hogyan tekintettek az Eucharisztiára és hogyan gyakorolták a szentáldozást az első századok egyházának hívei, az őskeresztények?

Minden az Eucharisztiából fakad. Az Egyház az első századokban a maga egyszerűségében, még kiforrott liturgia és szisztematikus teológia nélkül adott hálát az Atyának az üdvösségért, amelyet az Ő Egyszülött Fia, Jézus Krisztus által nyertünk el, és akivel az Egyházban, mint Krisztus Testében egyesülünk a Szentlélek által. Az Eucharisztiában, amikor Krisztus Testét és Vérét vesszük magunkhoz, egyek leszünk Krisztussal, az Ő élete kell, hogy növekedjen bennünk. Ezt fejezi ki nagyon szépen Nikolasz Kavaszilasz gondolata: nem az a fontos, hogy a „kenyér és a bor eggyé válik az én testemmel, hanem az, hogy én eggyé váljak Krisztussal”.

Az Egyház ezt a hitét egyre érettebb formában adta tovább, amelyről az egyházatyák tanúskodnak, mint Jeruzsálemi Szent Cirill, nagy Szent Bazil, Aranyszájú Szent János, Damaszkuszi Szent János, hogy csak azokat említsem, akikre előadásomban is hivatkoztam. Arról a gazdag tanításról azonban, amelyet a keleti egyház hagyományában találunk az Eucharisztiáról nehéz néhány mondatban beszélni.

Az Eucharisztia témájában a Sapientián meghirdetett előadássorozat részeként is tart majd előadást 2020. február 17-én. Ott a kisdedáldoztatás teológiai és pasztorális szempontjait fogja bemutatni. Milyen nagyobb kérdésköröket kell megvizsgálni, amikor a kisdedáldoztatás jelentőségét akarjuk tisztán láttatni?

Egy teológiai bevezető után olyan kérdéseket vizsgálok majd, hogy kiket is érint és gazdagít a kisdedáldoztatás, hogy milyen új kihívások és feladatok merülhetnek fel ezzel a gyakorlattal kapcsolatban a lelkipásztori munkában, mint például: milyen legyen az első gyónás. Röviden: a mai helyzetre szeretnék reflektálni.

Miért tartja fontosnak, az Eucharisztiáról vagy akár a kisdedáldoztatásról való diskurzus folyamatos fenntartását?

Mert ez az Egyház gyakorlata. A keleti egyházaknál a keresztelés, bérmálás és Eucharisztia szorosan összetartozik, s így volt ez már a kezdetekben is: erről találhatunk írott formában tanúságot már a második századból. Ehhez az ősi hagyományhoz tartja magát a keleti egyház, amelynek gyakorlására ma is van lehetőség. Mindez sokak számára talán kevéssé lehet ismert, és emiatt akár furcsállást vagy elzárkózást válthat ki, ezért tartom fontosnak és jó lehetőségnek, hogy február 17-én beszélhetek erről az értékes témáról a Sapientián.