A liturgia nem azzal kezdődik, hogy vasárnap kilenc órakor betoppanunk a templomba - előadás a Sapientián

A Sapientia Főiskola nagy előadóterme zsúfolásig megtelt; a szép számban jelen lévő római katolikus testvéreknek ezen az estén biztosan sikerült közelebb kerülniük a görögkatolikus liturgiához. 

Papp Miklós előadása elején leszögezte: „A liturgia nem azzal kezdődik, hogy vasárnap kilenc órakor betoppanunk a templomba. Már előző este el kellene kezdenünk fölszítani magunkban a vágyat, hogy érezzük, szeretnénk találkozni Istennel és szemtől szembe látni Őt. Soha nem lennénk képesek Istenre vágyni, ha ő már előtte nem irányulna felénk, nem vágyna ránk.”

Gyakorlatias tanácsot is kaptunk a készülethez: szombat este érdemes elmondani az áldozás előtti imát, de a vasárnapi Szent Liturgiára való készülethez hozzátartozik a böjt is, a papság igyekszik már éjféltől a másnapi szentáldozásig tartózkodni az ételektől. “Miért fontos ez? A nyugati ember ésszel akar találkozni Istennel, de ha a testem is sóvárog, hogy magához vegye az Eucharisztiát, talán a lelkem is könnyebben mozgásba lendül”- mondta Papp Miklós atya.

Nem jó, ha a liturgia túl drámai vagy túl vidám, az ideális egy hangulat feletti állapot megteremtése lenne, amely a mennyek országának örök békességét tudja sugározni.  

A liturgia első része, a proszkomédia 

Bűnbánati résszel indul, alázattal akarunk közeledni az Eucharisztia titkához. Ezt követően elénekeljük a Mennyei királyt, ezzel kérjük, hogy a Szentlélek szálljon le ránk. Nem csak azért imádkozunk, hogy szálljon le a kenyérre és a borra, hanem, hogy a tiszta Láng minket is átjárjon. „Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy az egész liturgia egy nagy Lélekhívás, ezért nem egyenértékű, ha részvétel helyett csak a televízióban vagy rádióban meghallgatjuk.” 

A pap az előkészületet a mellékoltárnál, a “rejtekben”, csendben, a híveknek háttal végzi, ekkor készíti elő a szent kenyeret és a bort. A görögkatolikus egyházban azért használnak élesztős kenyeret, mert a bizánci gondolkodás szerint a kenyérnek lélegzőnek kell lennie, mert a bor is lélegző. A papné vagy maga a pap szokta megsütni ezt a kenyeret, amibe bele van pecsételve: Jézus Krisztus győz. „Milyen szép dolog - mondta Papp Miklós -, hogy a papné imádság közben süti a kenyeret, ő így járul hozzá a liturgiához.”

Az edények díszítettsége kapcsán felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy „Mi, görögök, soha nem azt keressük, ami egyszerűbb, hanem ami méltóbb. Az edényeket is gyönyörűen kidíszítjük, és csak felszentelt pap viheti őket, a sekrestyés nem érhet hozzájuk. Olykor sok macerának tűnhet a tömjénezés vagy, hogy a gyerekek kezébe gyertyát teszünk, aztán mindenhonnan takaríthatjuk a faggyút. Bárcsak a magán imádságunkban is igaz lenne ránk, hogy nem az egyszerűt, hanem azt választjuk, ami méltó az Úr Istenhez.”  

A pap először átszúrja a kenyeret, ekkor Krisztus sebe idéződik meg. A liturgián jelen van a hatalmas isteni szeretet, melynek része a nagy seb is: a kettő összetartozik itt is, mint ahogy az életünkben is hol egyik, hol másik van meghatározóbban jelen. 

A kenyér felszeletelésének nem csak meghatározott rendje, mély mondanivalója is van. A középső, a Bárányt jelképező legnagyobb kenyér jobb oldalán lévő darabka az Istenszülő Máriát jelenti, a bal oldal a szentekre emlékezetére utal, de megemlékezünk az elhunytakról, az élőkről, és végül a pap saját magáért is feltesz egy kis kenyérdarabot az edényre. Mindez azt szimbolizálja, ahogy Krisztus körül összegyűlnek az élők és a holtak, mert nála van az üdvösség.  

A Bárány fölé egy csillag kerül, itt megidéződik a bethlehemi csillag. Az Isten által küldött jelnek látszólag a karácsonyi éjben nyoma veszett, de a liturgián megtalálhatjuk, rámutat, mire kell figyelnünk, hogyan kell élnünk és cselekednünk.  

A liturgia nem csak egy visszaemlékezés a 2000 évvel ezelőtti eseményekre, hanem egy jelen idejű találkozás Krisztussal, ezt segít megidézni a tömjénezés is. Nem azért megyünk templomba, hogy nosztalgiázzunk, hanem azért mert élni akarunk a jövőnk felé. Az ún. abszolút jövőt Krisztus mutatta meg nekünk, ezért felé fordulva ismerhetjük meg életünk helyes irányát. 

A liturgia második része: A katekumenek liturgiája, vagy tanító rész 

A szertartás elején lévő kérések, könyörgések sorából megtanulhatjuk, hogy milyen sorrendben érdemes kérni Istentől, mi igazán fontos.  

A pap körbejár kezében a Bibliával, vagyis fizikailag is beáll a folyamatba, hogy az Evangéliumot elvigye a hívők közé. Ezután nem sokkal következik a liturgia egyik csúcspontja, a Háromszor szent című ének. Gondoljunk bele, mit mondhatnánk Istennek, ha ott állnánk előtte: nincs olyan jelző, amely elég lenne Rá, a szent szót úgy kellene énekelnünk, hogy abban minden dicséretünk benne legyen. 

Engedni kell, hogy elbűvöljön minket az Isten, és ez az érzés fogja kiölni belőlünk a bűnt. Papp Miklós atya hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a morál ne csak kötelességből fakadjon, hanem az Istenszeretet és hála következményeként szülessen meg bennünk.  

Az Evangélium előtt tömjénezéssel erősítjük újra a jelen időt, mert Krisztus most fog szólni hozzánk. Jó lenne a már sokadszor hallott evangéliumi részeket is üres aggyal hallgatni, készségesen, éber szívvel figyelni, hogy ezekből a sorokból mit akar még üzenni nekem az Isten. 

A liturgia harmadik része: A hívők liturgiája vagyis áldozati rész 

Az áldozati rész történései a következő események köré épülnek: Krisztus kezébe vette, hálát adott, megtörte, odaadta. A nagy bemenet során a pap ünnepélyesen beviszi a főoltárra az adományokat. Ilyenkor a ministránsok egy-egy angyalokat ábrázoló ikont visznek a kezükben, ezek a vonulást kísérő angyalokat jelenítik meg. 

Papp Miklós felhívta a figyelmünket, hogy Hiszekegy kezdetű imádságunk szövegében nem véletlenül nem szerepel az Eucharisztia szó. Véleménye szerint ez az imádság a hit kapujaként is értelmezhető, amin keresztül el fogunk jutni az Eucharisztiáig, a szeretet szentségéig. „Sokkal többet kellene beszélnünk a Hiszekegy teológiai igazságairól, mert mindegyikünket érintenek, ez az ima nem okos tételmondatok sora, hanem a létünkről van benne szó.” 

Most következnek a legszentebb részek, itt a papnak is megremeg a keze. „Krisztus a főpap, hisszük, hogy ő végzi a liturgiát, mi csak megszemélyesítői vagyunk. Nagyon szeretek arra gondolni, hogy az Eucharisztia mennyire tömény isteni jelenlét. Mint amikor egy csésze forró vízben a teafilter feloldódik, úgy oldódik fel Isten is bennünk, ha a mi lelkünk is elég forró ehhez. Nem valamit kapunk az Eucharisztiában, hanem Krisztus önmagát adja nekünk, a jelenlétébe helyezkedhetünk.”

A szentáldozás közösségbe hoz a Szentháromsággal, és egymással is egyesít minket: közelebb kerülhetünk általa házastársunkhoz, gyermekeinkhez, mindig van egy közösségi dimenziója is. A pap mindenkit megáld az Eucharisztiával, azt is, aki nem áldozhat, ezért is fontos részt venni a Szent Liturgián.

A Békével távozzunk útra bocsátás régebben inkább egyfajta harci kiáltásként csendült fel: megtapasztaltuk az Eucharisztia tüzét, vigyük ki a világba. Az első keresztények úgy távoztak a liturgiáról, hogy nem tudták ki fog még élni következő vasárnap. Papp Miklós atya is szép és lelket tüzesítő szavakkal engedte útjára a hallgatóságot: „Menjetek, és az egész életetek legyen liturgia. Az életünk és a liturgia nem két világ, ahogy az egész életemet beviszem egy-egy liturgiára, úgy viszem ki aztán a liturgiát az életemre.” 

Az előadássorozat következő alkalmát Szocska A. Ábel püspök atya fogja tartani 2020. február 17-én 17 órától a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Előadásának címe: A gyermekáldoztatás teológiai és pasztorális szempontjai. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Szerző: és fotó Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye