NEWS ARCHIVE

Elbúcsúztunk a könnyező kegyképtől…

Elbúcsúztunk a könnyező kegyképtől…
2015. március 15. 18:23

A Miskolci Apostoli Exarchátus híveitől március 15-én búcsúzott el a Kegykép, hogy jelenlétével tovább örvendeztesse a következő állomáshelyeken reá váró embereket.

Miskolcon több ezren járultak értetkőzni az Istenszülőhöz: egyénileg vagy családdal, a környező egyházközségekből és határokon túlról. Eljöttek köszönteni a Szűzanyát a római katolikus testvérek is, Palánki Ferenc segédpüspök és még számos lelkipásztoruk vezetésével. Jó vendéglátóhoz méltóan egy percig sem hagytuk magára a Kegyképet a templomban.

A székesegyháztól való elköszönés napja nemzeti ünnepünkkel, a forradalom- és szabadságharcra való emlékezéssel egybeesett. Az emlékezések közepette azonban minden nap küzdenünk kell a „világot behálózó gonosszal szemben”, - mondta Atanáz püspök, majd így folytatta: „A gonosz elleni szabadságharcra furcsa harcmodort jelölt ki Urunk a mai evangéliumban: „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt által.” Ezeket a szavakat különösen nagyböjt idején kell követnünk.
A főpásztor felhívta figyelmünket arra is, hogy Mária országának eszménye „tovább formálódik, ha hitünket el nem hagyjuk. Csak lelkileg is talpra kell állnunk.” A főtisztelendő exarcha így fogalmazott: „A pócsi Szűz könnyeire fogadjuk, hogy a közömbösség börtönéből kilépünk. A Tisztaságos Istenszülő könnyeire fogadjuk, hogy a bűn rabjai tovább nem leszünk! Nem elég a „Talpra magyart” kifelé kiabálnunk, hanem bizony, e nagyböjtben nekünk magunknak lelkileg is talpra kell állnunk. Arra a belső szabadságra van szükségünk, amellyel a Tisztaságos Szűz is fogadta Isten akaratát és élt évtizedeken át. Az Istenszülő közbenjárásával vívjuk meg azt a belső szabadságharcunkat, amely önzésünktől, ösztöneink és indulataink rabságától szabadít meg bennünket.” Majd Égi Édesanyánk oltalmába ajánlotta az exarchátust és a várost.

Az ünnepi szent liturgia elején újabb két alszerpapi rendet szolgáltatott ki az exarchátus főpásztora Debreceni Zoltán és Nagy Tamás felolvasóknak, hogy ők is hivatástudattal bíró tanúi legyenek Isten Országának.

Elbúcsúztunk a könnyező Kegyképtől, „de itt marad székesegyházunk száz évvel ezelőtti és mai ikonográfiáján, a főbejárat fölött és az ikonosztázion sok pontján. És szellemileg mindenütt. Csak legyünk mi is tiszták… S emeljük föl szívünket: nézzünk föl holnap és a jövő héten is oda, ahol a könnyező ikont szemléltük. Ne feledjük vagy tévesszük Őt szem elől.” – biztatta szavaival a híveket ünnepi beszédében a püspök.

Hétköznapjainkban is hordozzuk tovább lelkünkben az Istenanya képmását, akitől immár verőfényes délben s mégis elfogódott szívvel búcsúzott el a székesegyház előtt több száz hívő.

 

Varga Bernadett
fényképek: Szabó Sándor
videó: Gánicz Tamás


Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert