Azt hiszem, e sorokat olvasó testvéreim közül kevesen vannak olyanok, akik életükben legalább egyszer ne zarándokoltak volna el a Szűzanyához Máriapócsra, leróva hálájukat, tiszteletüket, de leginkább kifejezve szeretetüket Jézus Krisztusunk Szülőanyjának. Generációkon keresztül hagyományozódik át ez a gyönyörű szokás, úgy visszük szeretteinket, házastársunkat, gyermekeinket, unokáinkat az Istenszülőhöz, mint ahogyan mi is megérkeztünk egykor szüleink, nagyszüleink, papjaink kezét fogva.

Az elmúlt napokban azonban bennünket, a mindennapokat Máriapócstól távol, Budapesten és környékén, a szórványban élő híveket az a megtiszteltetés ért, hogy a pócsi Kegykép indult el hozzánk. Vállalta a több napos utazás megpróbáltatásait. Most Ő zarándokolt el hozzánk, mert az Istenszülő így is meg akarta mutatni nekünk mérhetetlen kegyelmét és szeretetét. 

Budapestre érkezését ugyanolyan szeretettel teljes várakozás előzte meg, mint ahogyan ez a megelőző napokban Magyarország kisebb, vagy nagyobb városaiban történt. Valószínűleg csak egyetlen különbség volt, a várakozó hatalmas tömeg. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy társaimmal együtt vállamon vihettem a Bazilikába érkező Kegyképet, így egy kicsit az Istenszülő szemszögéből láthattam azokat az öröm és a meghatottság könnyeitől csillogó szemeket, imára kulcsolt kezeket, éneklő ajkakat, melyek végig kísérték és fogadták a Kegyképet. Büszkeség töltött el, hogy részese lehetek ennek hömpölygő ember-áradatnak és már a Kegykép súlya sem nyomta a vállamat.

A Bazilika harangjainak zúgása már ekkor jelezte, olyan csoda készül Budapesten, ami egy életre szóló élmény marad mindannyiunk számára. A Kegykép elhelyezését követően a harangok zúgása ugyan abba maradt, de felváltotta azt a csodálatos énekek zúgása. A Fülöp püspök atya által vezetett Paraklisz, majd az ezt követő Akathisztosz énekei betöltötték a Bazilika hatalmas belső terét, egészen a kupoláig. És közben csak jöttek és jöttek az emberek. Túlzás nélkül állítom, valóban végeláthatatlan sorokban, türelmesen várakozva közeledtek, hogy ajkukkal érintsék az állványra kitett képet.

Aztán a nap eddigi fénypontjaként megkezdődött a Liturgia, melyre teljesen megtelt a Bazilika. A Szentlélek csodálatos ajándékaként latin rítusú testvéreinkkel együtt (akik igencsak szép számmal voltak jelen) énekelve adtunk hálát az Istennek, annak az Istennek, aki ismét megmutatta, hogy milyen csodálatos is az Ő műve. Ahogy csodálatos és kegyelemmel teljes az Istenszülő Szűz Mária is, aki mindannyiunk fölé magasodva, a Kegyképről letekintve, ránk örömteli pillantást vetve ugyanúgy hálát ad Teremtőjének értünk, teremtményekért, mint ahogyan mi is hálát adunk neki az Ő Szent Fiáért.

Mozgalmas és további örömökkel teljes órák várnak még itt ránk Budapestiekre és a szórványban élőkre. Ígérem, imádkozok azokért is, akik még csak várakoznak a Kegykép érkezésére, hogy Szűzanya ugyanilyen örömteli, boldog, szeretetteljes órákat szerezzen híveinek az elkövetkező helyszíneken is, mint amilyeneket mi is átélhettünk. Hálát adok Istennek, hogy ezeket az órákat átélhettem. Ahogy hálát adok majd a Szűzanyának akkor is, amikor Máriapócson a Kegyképre, immár megszokott helyén rá ismét feltekintek.

Dr. Soltész Miklós
Fotó: Zadubenszki Norbert

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum