Február 24-én kezdetét veszi a nagyböjt

A keleti egyházban a nagyböjti idő nem Jézus szenvedése emlékének szentelt időszak. A lelki megváltozás, újjáalakulás időszaka ez. Ebben segíti az embert a testi megtartóztatás. Ez az idő készület arra, hogy a böjt végén megláthassuk és megünnepelhessük Krisztus önkéntes kínszenvedését és a feltámadás fényes ünnepét. Énekeink is így emlékeznek meg Krisztus kínszenvedéséről. A szerdai és pénteki szokásos böjti napokon Krisztus szenvedése jobban szemeink elé kerül, azonban az egész időszak gondolatköre nem ez, hanem a lelki töltekezésé.

Istentiszteleti énekeinkben a lelki megváltozást, újjáalakulást általában kétféleképpen találhatjuk meg: mit tegyünk érte? mit ne tegyünk? Egyházunk sok lelkesítő és vonzó példával szolgál a böjt megtartásához. Főleg az Ószövetség nagy böjtölőinek személyét emeli ki és adja elénk. A nagyböjti istentiszteletekben fontos helyet foglalnak el a bibliai olvasmányok. A zsoltározás kétszer annyi, mint más időszakban. A szertartások olyan részeinél is olvasunk szentírási szakaszokat, amelyeknél máskor vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán olvasunk fel a Szentírásból.

Nagyböjt folyamán a keresztény keleten rendszerint csak szombatra és vasárnapra van előírva a Szent Liturgia; szerdán és pénteken pedig az Előre megszentelt áldozatok liturgiáját végezzük.

„A böjt régi adomány, a böjt az atyák kincse. Egyidős az emberiséggel. Ádám ezt az első parancsot vette: »A jó és rossz tudás fájáról ne egyél!« (Ter 2,17) Ez pedig, hogy »ne egyél«, a böjt és megtartóztatás parancsa.” (Nagy Szent Bazil)

Forrás: Lakatos László - Ünnepi könyv 

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye